Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja

Ha figyelmesen és érdeklődve hallgatjuk az evangéliumokban Jézus szavait, néha meg is ütközhetünk rajtuk. Talán ma is. Hisz Jézus az ő legfőbb apostolának mondja: Távozz tőlem, sátán! Pedig ő csak jót akart, csak meg akarta menteni, meg akarta kímélni Jézust a szenvedéstől... Hát olyan nagy bűn az? Jót akarni a másiknak?

Péter apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább – foggal, körömmel – ellenszegült. De még talán akkor sem kellett volna így szólni Péterre: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél, ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére, keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események legvégén érti meg, mi miért történt.

Sok dolog, kijelentés, esemény van a Szentírásban, melyet elsőre talán nem értünk, sőt felháborodunk rajta. De ellenszegülés helyett inkább kérjük a Szentlelket, s alázkodjunk meg a számunkra magsabbrenű, vagy érthetetlen előtt. S akkor majd maga Isten nyitja meg a mi szemünket is, hogy meglássuk: az ő gondolatai, szavai és tervei azok, amelyek minket a jó útra, az örök boldogságba vezetnek.

Hídi vásár - nemzetek találkozója

Mikor egy-egy nevet meghallunk, a legtöbbször azonnal az eszünkbe jut valaki, aki azt a nevet viseli. Ha azt mondom, Gabi, Jancsi, Zoli – biztos átvillan az agyunkon egy-egy személy – családunk, rokonságunk, vagy falunk köréből. Ugyanúgy, ha azt mondom, Juliska, Margit... Néhány esetben talán ugyanarra az emberre gondolunk, de talán még több esetben mind más valakire. Kihez-kihez melyik ember áll közelebb, kivel van szorosabb kapcsolatban. Van egy név azonban, amelynek hallatára, úgy gondolom, mindannyian ugyanarra a személyre gondolunk. Ez a név pedig: Mária, kicsit más hangsúllyal: María. Oly sokat használjuk ezt a nevet imádságainkban, a szentmiséken, hogy elsőnek talán mindannyian a Szűzanyára, Szűz Máriára gondolunk e név hallatán. S ez nagy dolog – fontos jel mindannyiunk számára.

Mert ez a név, Mária, nem véletlenül foglal el kitüntetett helyet szókincsünkben, s minden nép, nemzet, nyelv szókincsében. Ez a név sokkal több, mint egy megnevezés, mint egy megszólítás, mint egy a sok szép név közül. Ez a név szent, szinte szentelménnyé vált a keresztények számára – bárhol is éljenek azok a világon. Hisz oly gyakran, oly sokszor, s oly buzgón szólítgatták keresztények milliói a Szűzanyát ezen a néven, s nem volt soha senki, aki meghallgatásra ne talált volna ebben a szent névben. Annyi egyházatya, vértanú, szűz, és sok más szent is elmélkedett Mária csodatevő hatalmán, hogy szinte lehetetlen a legnagyobb tisztelet nélkül azt kiejteni. Sokan próbálkoztak már e nevet lefordítani, mégis minden nyelvben ugyanúgy hangzik: Mária, María. Próbálták kifejezni összes mondanivalóját és legmélyebb lényegét e névnek, de minden próbálkozás csak egy kis töredékét fejezte ki annak, ami az maga valójában. És mégis, mindenki, aki segítségül hívta, meghallgatásra talált. Ezért tanítja többek között Szent Bernát apát is mindannyiunknak – egy rövid üzenet, melyet ha megfogadunk, bizonyára nem veszünk el:

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát.

Nei pericóli, nelle angustíe, nel dúbbio: pénsa a María, chíama María.

V nebezpečenstvách, v úzkostiach a v pochybnostiach mysli na Máriu, vzývaj Máriu.

V nebezpečích, v úzkostech, v pochybnostech na Marii mysli, Marii vzývej.

U opasnosti, u nevolji , u nedoumici, razmišljamo o Mariji, nazovite Mariju.

W niebezpieczeństwach, w uciskach, w wątpliwościach - myśl o Maryi, Maryję przyzywaj. 

En peligro, en la duda , piensa en María, invoca a María .

In danger, in distress, in doubt, think of Mary, call Mary.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát.

Ne távozzék ajkunkról, ne távozzék szívünkből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhessük, ne szűnjünk meg Máriát nevét hívni, példáját követni.

Ó, fényességes, szép Hajnal - Kisboldogasszony

Ünnepelni jöttünk. Szűz Máriát – az ő születését, a Kisboldogasszonyt, mi kovácsiak pedig egyben templombúcsúnkat is. De vajon mit is jelent számunkra, mit jelentett az emberiség számára Szűz Mária születése?

Szentmisénk elején így imádkoztunk: „a Boldogságos Szűz istenanyaságában felvirradt számunkra az üdvösség hajnala”. Mária születését tehát olyan, mintegy – szinte végtelenül -  hosszú, sötét éjszaka után következő hajnal. Ugyanis – mint tudjuk – a bűn megrontotta az egész emberiség életét, jólétét, s a legsúlyosabb következmény az volt, hogy senki sem juthatott a mennyországba. Ez volt az a lelki sötétség, mely ráborult az egész emberiségre. Isten azonban közvetlenül az első bűn után megígérte az embernek, hogy nem hagyja őt örökre ebben a sötétségben, hanem eljön valaki, aki megváltja a világot – s visszaszerzi a mennyországot. Így választotta ki Isten Szűz Máriát a Megváltó anyjául. S amint Szűz Mária megszületett, azzal mintegy elkezdődött az a fényességes nap, idő, az idők teljessége, amelyben Jézus megváltotta a világot. Ezért hívjuk a mai ünnepet, Szűz Mária születését hajnalhasadásnak, az üdvösség hajnalának, a megváltás művének kezdetének. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. Mária születésével feltündökölt a megváltás reményének fénye, mint a felkelő nap első sugara, mely megtöri a sötétséget. Az ő születése azt jelentette, hogy a világ már csak egy kis lépésre van attól, hogy Megváltója megérkezzen.

Számunkra is ilyen hajnali fény és öröm lehet maga a Szűzanya, ha mi is felismerjük, milyen óriási és veszélyes mélységekbe húzhat le minket a bűn. Ha beismerjük bűneinket, gyarlóságunkat, tökéletlenségünket, a tudat, hogy maga a Szűzanya a mi pártfogónk, a mi szívünket is eltölti őszinte és tiszta örömmel. Ezen elmélkedjünk és így ünnepeljünk e mai napon, hogy sose veszítsük el a reményt, mely mindig ott él Szűz Mária személyében.

Társsá lenni - Szent kassai vértanúk

Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk nem egy családból származtak, nem voltak testvérek. Mégis ma együtt ünnepeljük őket, mert a Krisztus iránt megvallott szeretetük és vértanúságuk társakká tette őket.

A legtöbben mi sem vagyunk egymásnak testvérei, családtagjai. Mégis – az Isten iránt tanúsított szeretetünk – összehozott minket itt a templomban. Ezért mindig azt keressük, ami közös bennünk, s ne azt, amiben más a nézetünk, vagy máshogy gondolkodunk. Ha a közös cél van előttünk, s mind oda tartunk, utitársakká leszünk, s egyre jobban megszeretjük egymást. Szent Ágoston utasít: „Szeressétek azokat, akikkel együtt jártok, hogy eljussatok oda, ahová mindannyian tartotok.”

Zarándokoltunk

Miserend és hirdetések - Évközi 23. vasárnap

Pásztorlevél

SZLOVÁKIA PÜSPÖKEINEK PÁSZTORLEVELE

a 2015-ös Nemzeti menetelés az életért alkalmából

Drága testvérek!

Ha figyelmesen és összefüggően hallgatjuk a mai vasárnap minden olvasmányát – vagyis Izajás próféta könyvének szavait, a zsoltáros felhívásait, Jakab levelét, valamint Márk evangéliumát –, észrevesszük közös nevezőjüket: mindegyik említi az emberi képességet a látásra és hallásra. Az első olvasmányban a próféta azt ígéri, hogy a vakok szemei és a süketek fülei megnyílnak, s hogy a néma nyelve örömmel felkiált. A zsoltáros hozzáfűzi, hogy a szerető, védelmező, felemelő Úr az, aki „a vakokat látóvá teszi”, de „elpusztítja a bűnösök útjait”. Majd pedig Jakab apostol a „felfigyelni” és „hallgatni” igékkel fejezi ki magát; felfigyelni nem a gazdagra, hanem a szegényre, hallgatni a mennyek országának igazi örököseiről szóló szavakat. Mindezek a képek közelebb visznek minket az evangéliumhoz, amelyben Jézus érintése az „Effeta!” felszólítással meggyógyítja a süketnémát, miközben ennek a „Nyílj meg!”-nek nem csak az lett a gyümölcse, hogy a süket hallani kezdett, hanem, hogy elkezdett „rendesen beszélni” is.

Tudni rendesen, vagyis valódian beszélni, a hallás meggyógyításának természetes következménye; hiszen a rendes beszéd függ a készségtől rendesen hallgatni, vagyis megkülönböztetni a valódit a valótlantól, a hamisat a hitelestől. Ez a megkülönböztetés néha nehéz, mivel a bomlasztó hazugság az emberi társadalom legmélyebb alapjairól mint ártalmatlan álláspont képes mutatkozni, mint egy a demokratikus párbeszéd sok nézete közül, mint jog a személyes véleményre. És mi félünk kimondani, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ezek a hazugságok nem kerülik el az olyan komoly problematikát sem, mint amilyen a család témája, a szülőké és gyermekeké.

Fél évvel ezelőtt az egyik szlovák gazdasági hetilapban megjelent egy írás megdöbbentő címmel: „Köszönöm, de nem lesznek gyerekeim. Miért előnyös az életet utódok nélkül élni” (Trend, 2015. 4. 21.). A szövegben egy külföldi könyvről anyagilag jól bebiztosított emberekről írnak, akik mégis elhatározottak nem vállalni gyermekeket. A motivációk az efféle elhatározásokhoz hasonlóképpen meglepnek, mint a cikk címe. A nő anyasága, mint természetes követelmény előítéletként van jelölve, vagy a közlekedési eszközökön zavaró gyerekek hátrányos megkülönböztetésként a többi utassal szemben. Egy következő kijelentés nem tétovázik a gyerekek nevelését idő- és energiaveszteségnek tartani, vagy kifejezni az aggodalmat a gyermek nemzésével kapcsolatban egy ilyen érzéketlen fogyasztói világba. Nem hiányoznak a vádaskodások sem az olyan emberekkel szemben, akik elhatározták, hogy szülőkké válnak. Állítólag gyakran sokkal önzőbbek, mint a gyermektelen párok, akik állítólag bizonyos tanulmányok szerint hasznosabbak a közösség számára, mint a gyermekes családok. „A szülő nő elve” – idézzük – „mélyen begyökerezve marad a társadalomban, és ez

a konzervatív Szlovákiát is érinti.”

Ezen kijelentések közös nevezője a remény elvesztése. A reményé, hogy az élet ajándékozásának van értelme, hogy van értelme feláldozódni, hogy van értelme a másikért lenni. Ennek a reménytelenségnek logikájában aztán a Szlovákiában mélyen gyökeret vert tisztelet a nő, mint szülő nő iránt mint konzervatív, elavult, korszerűtlen valami van megjelölve. Csakhogy a „konzervatív” szó a „konzerválni” szóból ered, vagyis megőrizni valamit az eredeti állapotban. És az anyaság, apaság, szülői hivatás a Teremtő legeredetibb tervének része, akinek szeretetét a Szentírás épp az atyaság vagy anyaság magasztos fogalmaival hozza közelebb hozzánk. Igen, konzervatívak vagyunk annak tudatában, hogy ha nem ragaszkodunk a legmélyebb, Isten által lerakott alapjaihoz az emberi civilizációnak és minden emberi életnek, pusztulásra ítéljük azt. „Minden élet ajándék” – hangsúlyozza Ferenc pápa (Ferenc pápa Tweet-je, 2015. 1. 22.). És felszólít minket a „mindennapi igyekezetre aktualizálni Isten tervét az életről, bátor és szeretetteljes védelmezésével annak minden szakaszában, s mindezt a kiselejtezés kultúráját elutasító emberi közelség szellemében” (Ferenc pápa üzenete, 2015. 5. 15.). Ezeket és hasonló szavakat címzett a Szentatya a résztvevőkhöz a meneteléseken az életért Washingtonban, de Párizsban vagy Rómában is, ahol egy kis időre még csatlakozott is a menetelésen résztvevőkhöz, és buzdította őket e szavakkal: „haladjatok így tovább, az életet védeni kell mindig!” (Ferenc pápa beszéde, 2014. 5. 5.).

A szükségességéről védeni valóban mindig és valóban minden emberi életet meg voltunk győződve a Menetelésen az életért Kassán 2013. szeptemberében is. Annak egyedi légköre még elevenen emlékezetünkben él. Már akkor többen a résztvevők közül kifejezték vágyukat a jövőben ismét bekapcsolódni valami hasonlóba. S a jövő, vagyis a mi jelenünk megmutatta, hogy az élet támogatása és védelme végképp nem veszített időszerűségéből. Haladjunk tehát tovább – mi is meggyógyított hallással és látással –, hogy „rendesen beszéljünk”, mint az a meggyógyított férfi az evangéliumból. Beszélni, kifejezni magunkat szavakkal lehet, de lehet gesztusokkal, kapcsolatokkal, jelképekkel is, vagy például részvétellel valamilyen jelentős rendezvényen. Egyre közülük ismét és szívélyesen meghívunk Titeket: a Menetelésre az életért Pozsonyban, amely szeptember 20-án, vasárnap délután fél három órakor kerül megrendezésre. Jöjjetek a minden jószándékú ember békés manifesztációjára; jöjjetek közös tanúságot tenni életünk értelméről, amelynek van kiindulópontja, iránya és célja. Életünk és minden emberi élet értelméről, mint megszentelt ajándékról, amelyet fejlesztenünk és támogatnunk kell és szeretnénk. Az idei menetelés jelmondata: „Öröm az életből”.

Vágyunk ezt az örömet megosztani; vágyunk felkínálni azt, továbbadni más embereknek, beleértve azokat is, akik nem bírják magukban fenntartani a reményt. Lépjünk ki Pozsony utcáira mint olyan emberek, akik közösen élik át reményüket , s kölcsönösen megerősödnek benne.

Viszontlátásra Pozsonyban!

Áldásukat adják Szlovákia püspökei

A pásztorlevelet 2015. szeptember 6-án, vasárnap kérjük felolvasni minden szentmisében a homília helyett.

Miserend és hirdetések - Évközi 22. vasárnap