Évközi idő huszonhatodik vasárnapja

Olyan jó lenne szentnek lenni – lelkiekben napról napra előrehaladni, lelkiekben is fejlődeni... De vajon hogyan kell? Mit kell tennem? Talán kapok egy különleges jelet, sugallatot Istentől, amely megmutatja, megmondja, mit tegyek? Lehet. De nem valószinű.

Az Isten ugyanis most is itt van velünk, itt van közöttünk – csak körbe kell néznünk. Olyan csodálatosan és egyszerűen fogalmazta meg József Attila: „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.” És talán ugyanerre jött rá Szent Ágoston is: „Én kint kerestelek, s te bennem voltál...”

Az Isten most is itt van. Nem kell érte a szomszédba menni, nem kell érte máshová menni. Nem kell sehova se menni. Az egyik evangéliumi rész azokról az asszonyokról beszél, akik követték Jézust, és mindenben segítették őt. Ők nem vártak különleges meghívásra, nem várták meg a nagy pünkösdi eseményeket, hogy Jézus megalapítsa az Egyházat. Nem. Ők fogták magukat, és a hétköznapokon a „hétköznapi” Jézust szolgálták, őt hallgatták. És milyen jól tették. Mert az Isten itt van – legyen bármilyen nap. Ha vasárnap van, ha hétköznap. S a „különleges” tanításra sem kell várnunk, a lelki előrehaladást sem kell későbbre halasztanunk. Minden nap minden eseményében felfedezhetjük Isten üzenetét.

Nemrégiben felfigyeltem egy érdekes reklámra a televízióban. Valaki egy csokit kapott ajándékba, amin egy cetli volt ezzel a felirattal: „Boldog keddet”. A reklám lényege pedig az volt, hogy az ajándékozásra nem kell különleges alkalom – bármikor meg lehet azt tenni. És úgy gondolom, így van ez Isten üzenetével is. Nem kell hozzá ünnep, különleges alkalom, esemény. A legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokon keresztül is szól hozzánk. Ma arra tanít, hogy ha valami megbotránkoztat, azt távolítsuk el életünkből. Olyan egyszerű tanítás, hogy mindenki megértheti. Hisz mindannyiunk életében vannak dolgok, események, helyek, vagy esetleg személyek, amik és akik nem a jó felé vonzanak minket. És Jézus azt mondja: jobb neked azok nélkül, mert csak úgy jutsz el kitűzött célodhoz. És a lelki előrehaladáshoz, a szentté váláshoz ez is egy fontos lépés. Nem ünnepi lépés, de hétköznapi. „Vágd le” hétfőn, „vágd le” kedden, és akkor az ünnepnapra már erényed lesz. Persze sokszor van, hogy tudjuk, mi az a rossz, de annyira megszerettük, annyira hozzászoktunk, hogy nem csak nem bírjuk elengedni, de nem is akarjuk. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így éreznek, vagy így gondolkodnak. Szent Ágoston emlékezik vissza vallomásaiban: „Az igazság biztos volt előttem. Csakhogy a földi bilincsek miatt még mindig vonakodtam nálad katonáskodni; rettegtem, hogy megszabadulok az összes akadályoktól, - annyira, mint amennyire rettenem kellett volna attól, hogy utamba torlódnak... Mindenfelől bizonyítottad ellenem, hogy az igaz, amit te mondasz, de győztes igazságodnak semmi egyebet nem tudtam válaszolni, mint az álmos dadogást: „mindjárt, rögtön; vűrj egy keveset!” De a sok mindjártnak nem volt vége, és a kevés várakozás igen hosszúra nyúlt.” Sőt, Ágoston ifjúkorában annyira beleszeretett a világ élvezetébe, hogy szinte kérni sem merte Istentől, hogy mindazt vegye el tőle, mert félt, hogy Isten – ha kéri – tényleg elveszi: „Kértem ugyan tőled tisztaságot, de ilyen formában: adj nekem tisztaságot és önmegtartóztatást, de – még ne! Mert féltem, hogy hamar meg találsz hallgatni, s hamar kigyógyítasz testi beteges vágyakozásaimból, pedig nem annyira kiirtásukat kívántam, mint inkább kielégítésüket.”

A világ gondjai és bajai elleni harcot minden szent megharcolta. Ez a szentté válás útja.

A betegségnek köszönhetően - Szent Gellért

Szent Gellért püspöki életét és vértanúhalálát talán mindannyian ismerjük – hogyan vetették a mélybe Budán, a ma már Gellért hegynek ismert magaslatról. De talán kevesen tudjuk, hogyan is lett belőle püspök. Olaszországban született a híres Velencében. Ötéves korában azonban súlyosan megbetegedett – majdnem meg is halt. Ekkor szülei a Szent György szigetre vitték, s az ott élő bencés szerzetesek imájára kigyógyult betegségéből – ott is maradt közöttük, ők nevelték bencés szerzetessé.

Gyönyörűen megfigyelhetjük az ő életében, hogy hogyan gondoskodott róla az Úr, az Isten, s hogy éppen egy betegség kellett ahhoz, hogy eljusson a bencésekhez. Ez volt a kiindulópont ahhoz, hogy pappá, majd püspökké, s a magyar nép nagy nevelőjévé, szentjévé váljon. Szent Gellért élete nagy bizonyítéka annak, hogy Isten útjai mily kifürkészhetetlenek, s hogy ő minden rosszat, például egy betegséget is a mi javunkra tud fordítani.

Vegyünk példát és erőt mai szentünk életéből, s a nehézségek megélésekor is bízzunk az isteni Gondviselésben – hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

Nem tudta - Szent Máté

Szent Mátét az Úr követésre hívta – csupán annyit mondott neki: kövess engem. Máté akkor még nem tudhatta, mi lesz belőle. Mi azonban már tudjuk: nem „csak” apostol, de ezenfelül evangélista is lett.

Sokszor mi sem tudjuk, pontosan mit kér tőlünk az Úr. Csak annyit tudunk, valamire hív. Kövessük hangját a lelkünkben, s akkor általunk is olyan nagy dolgokat vihet véghez, amire nem is számítunk.

Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap

Évközi huszonötödik vasárnap

Mécs László írja le egyik versében, amint egy vonaton utazik és egy kisgyermeket figyel. Ez a gyermek pedig – ahogy a vers címe is elmondja – „játszani akar”. A gyermek nézte a körülötte levőket, próbált mindenkire tiszta szívből – ahogy egy gyermek tud – mosolyogni, de senki sem mosolygott rá vissza: „A gyermek szeme tükröt keresett: / anyjára mosolygott és várt egy keveset, / az anya arc nem tükrözte vissza, / szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.” Nézte a bankárt, a kalauzt, a többi embert, de nem viszonozták szeretetét. Végül a költőre nézett: „A gyermek szeme tükröt keresett: / a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset / tükröztem, mint kék tó a teli holdat / s ringattam. Valahol angyalok daloltak. // Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel. / Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel, / sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom; / a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.” Milyen csodálatos dolog, mikor a szeretet szeretettel találkozik, mikor a szeretetért szeretetet kapunk.

Jézus is a mai evangéliumban egy gyermeket állít tanítványai elé – és így egyben mielénk is – példaképnek. Gyermeket, mert a gyermekben ott van a szív teljes tisztasága, a tiszta szeretet iránti vágy, és a szeretet tiszta kifejezője – ami csak a gyermeknek van igazán: az őszinte, minden bűntől mentes ártatlan és tökéletes mosoly. A kisgyermek szívében még nincs ott a bűn szennye. Makulátlan, hófehér, s mindezt egyetlen mosollyal ki tudja fejezni, meg tudja mutatni.

Talán mindannyiunknak volt már része hasonló élményben – mikor egy kisgyermek tiszta mosolyát megcsodáltuk. Sík Sándor az egyik ilyen élményét így írja le: „A nyári busz fullasztó melegében, / Kék-bóbitás sapkája keretében, / Anyja mellére békén odabújva, / Szemben velem egy esztendős fiúcska. // Szeme azúrját kerekíti tágra, / Úgy néz a furcsa idegen világra, / Ami én vagyok, aki mostan boldog / Gyönyörűséggel arcába mosolygok. // Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig, / Míg szirom arca gömbölyűre válik, / Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán, / És édesdeden visszamosolyog rám.” De a költő nem áll meg a felszínen, a mélységbe veti magát, s megkérdezi: „Egy új emberke, ki nem is beszél még, / Hogyan érti meg mosolyom beszédét? / Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! - / Hogy a szeretet szólítja szememben! // Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!  / Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes, / A szeretetet már fel tudja fogni / S a mosolyra vissza tud mosolyogni!”

Valóban, a szeretet az a nyelv, mellyel együtt születtünk, mivel Isten még a születésünk, fogantatásunk előtt szeretett minket – s nekünk teremtette az egész világot – bár még a világon sem voltunk. Ezt bizonyítja a gyermek mosolya is. Így minden nap egy új lehetőség arra, hogy viszonozzuk Isten végtelen szeretetét: közvetlenül neki, valamint a körülöttünk lévő embereken keresztül. Hogy „visszamosolyogjunk” az Istenre – a gyermek tiszta mosolyával. Hogy mindenben észrevegyük Isten szeretetét, s azt továbbadjuk, viszonozzuk. Ehhez tiszta szív kell. Használjunk ki minden alkalmat arra, hogy megtisztítsuk-, tisztán tartsuk szívünket. Tiszta szívvel ugyanis sokkal jobban észrevesszük és felfogjuk a világ jeleit, melyek Isten szeretetét hordozzák magukban. Erre vágyjunk, és tegyünk is ezért mindannyian. Naponta szóljon a mi imánk is úgy, mint a papköltő versének záró szavai: „Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja / Minden mosolynak, nekem is megadja, / Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek: / Friss antennája minden szeretetnek.”

Ma /Lk 8,1-3/

A mai evangélium azokról az emberekről beszél, akik – mint hallottuk – Jézusról gondoskodtak. Ők nem várták meg Jézus feltámadását, nem várták meg a nagy pünkösdi eseményt – az Egyház megalapítását, hanem azonnal, amint megismerték Jézust, azonnal segítették őt, „gondoskodtak róla”.

Lehet, úgy gondoljuk, mi is tudnánk többet tenni egyházközségünkért, csak várjuk a megfelelőbb alkalmat. A mai evangélium arra tanít, hogy a jó megtételével sosem kell várni: el lehet kezdeni most, egy egyszerű hétköznapon. Amivel tudjuk, azzal segítsük egyházközségünket, s azzal építsük Isten országát – itt, közöttünk.

Miserend és hirdetések - Évközi 24. vasárnap