Mai keresztút

KERESZTÚT

1. Pilátus elítéli Jézust 

Jézus, bocsáss meg, amikor másokban elítéltelek, amikor másokat vádoltam, rosszat tételezve fel róluk. Bocsáss meg, ha embertársaimban megszóltalak, vagy ha a megvádoltakat nem védtem meg. Jézus, szeretni akarlak azokban is, akik engem elítélnek, akik nem hisznek javulásomban, akik nem hisznek a bennem lévő jóban, és csak a rosszat veszik észre.

2. Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus, bocsáss meg, amiért sokszor lázadozom keresztjeim ellen, amikor megpróbálok elmenekülni a fájdalmak elől. Jézus, szeretni akarlak akkor is, amikor szenvedek másoktól vagy saját magamtól, akkor is, ha minden sötétnek és reménytelennek látszik.

3. Jézus először esik el a kereszttel

Jézus, bocsásd meg nekem, ha már az első esés elkedvetlenít. Bocsáss meg, hogy oly nehezen tudok felállni. Jézus, hinni akarok a szeretetben a földre roskadva is, és viszonozni ezt a szeretet azzal, hogy felkelek és megyek én is tovább.

4. Jézus édesanyjával találkozik

Jézus, bocsáss meg mindazért, amit édesanyám ellen vétettem. Bocsásd meg minden mulasztásomat, amit gyávaságom, félelmeim miatt nem tettem meg, és bocsáss meg neki is mindazért, amit ellenem elkövetett. Jézus, az édesanyámban is téged akarlak látni, szeretni.

5. Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen a keresztet hordozni

Jézus, bocsásd meg ha visszautasítottam az általad rendelt segítő kezeket a keresztjeim hordozásában. Jézus, téged akarlak észrevenni, téged akarlak köszönteni mindazokban, akik segítségemre sietnek, még ha csak kényszerből vagy "hivatalból" teszik is.

6. Veronika letörli Jézus arcát

Jézus, bocsásd meg, amikor nem vettelek észre minden szenvedőben. Bocsásd meg nekem, hogy saját kínlódásaim miatt oly sokszor vak vagyok a mellettem lévők fájdalmára. Jézus, mostantól jobban akarok figyelni a mellettem lévőkre, fontosabbnak tartani az ő szenvedésüket a sajátomnál.

7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt

Jézus, bocsáss meg, amiért újra és újra elbukom. Bocsáss meg, hogy nem tettem meg mindent javulásomért. Jézus, nem akarom feladni a harcot, nem akarok az út szélén maradni, hanem megint felkelni és vinni tovább a keresztemet.

8. Jézus a síró asszonyokkal találkozik

Jézus, bocsásd meg azokat a könnyeimet, amik nem őszinte bűnbánatból eredtek. Jézus, nem akarok többé másért sírni, csak a bűnök miatt.

9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Jézus, bocsáss meg, amiért a végső harcban is elbuktam. Jézus, nem bízom már a saját erőmben, de hinni akarom, hogy te még itt is fel tudsz emelni.

10. Jézust megfosztják ruháitól

Jézus, bocsásd meg, ha nem osztottam meg lelki javaimat testvéreimmel, amikor nem vállaltam fel a "meztelenség" kockázatát. Jézus, nem akarom többé szerepruhákkal takargatni igazi valómat, vállalni akarom veled az önátadás teljes mezítelenségét és kiszolgáltatottságát.

11. Jézust a keresztre szegezik

Jézus, bocsáss meg nekem, amiért viselkedésemmel szegeket vertem testvéreimbe – és amiért jajgattam a mások által belém vert szegek miatt. Jézus, hinni akarom, hogy a keresztre szegezés a megváltás, a mennyországba jutás egyetlen módja a mi számunkra is.

12. Jézus meghal a kereszten

Jézus, bocsásd meg, amiért annyira félek mindenféle haláltól, emberek és dolgok elveszítésétől, attól hogy egyszer minden szép véget ér. Jézus, a te példád nyomán, a te erőd segítségével én is ki akarom mondani: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

13. Jézust leveszik a keresztről, és édesanyja ölébe helyezik

Jézus, bocsáss meg, ha le akarom spórolni a keresztútról a temetést, a háromnapi halált. Bocsáss meg, amiért azonnal várom, elvárom a feltámadást, és nem akarok időt adni neked, mert annyira menekülnék a szenvedéstől.

Jézus, nem akarok többé türelmetlen lenni, bármily hosszúnak tűnjön is hallgatásod a halál fájdalmában.

14. Jézust eltemetik a sziklasírba

Jézus, bocsáss meg nekem, amiért olyan sokszor nem hiszek a feltámadásban, nem hiszek isteni erődben és a Mennyei Atya szerető gondviselésében.

Jézus, bármilyen nagy is legyen szenvedésem, fel akarlak ismerni, amikor Feltámadottként mutatkozol előttem.

/Forrás: http://www.rozsafuzerkiralyneja.hu/index.php/keresztut/

Nagyböjt negyedik vasárnapja

 Egy vakon született ember gyógyulását és megtérését követhettük figyelemmel a mai evangéliumban. Hosszú történet, mint talán hosszadalmas minden komoly gyógyulás, minden megtérés is.

Sokmindenre rávilágít ez az evangélium, ezek közül most legalább egyet ragadjunk meg. Jézus, a földre szállt Isten egy csodával meggyógyította a vakot. De nem a szokványos módon. A legtöbb esetben ugyanis Jézus „elvárja, megköveteli” az embertől hitet, s ha megvan a hit, akkor jön a csodás gyógyulás. Itt azonban fordítva történik. Jézus minden kérdés nélkül gyógyít, s csak később, amikor újra találkoznak, akkor kérdezi meg: „Hiszel-e az Emberfiában?” A meggyógyult ember azonban még ekkor sem tudja, ki adta neki a látást – kiben, vagy miben kellene hinnie. Csak mikor Jézus megmagyarázza neki, hogy ő az, akkor vallja meg hitét, és „leborul előtte”. Ez pedig egy nagyon fontos mozzanat, mikor leborul előtte. Amint hinni kezd, a Lélek imádatra, leborulásra készteti őt.

Van, hogy előbb megkapjuk a hit kegyelmét, és ennek tudatában borulunk le, térdelünk le Istenünk, és az ő fönsége, nagysága előtt. Azonban történhet mindez fordítva is. Az igaz hit és megtérés kegyelme nélkül is leborulhatunk Istenünk előtt, és úgy kérhetjük a hit kegyelmét. A megtérést ugyanis egyesek előbb, mások később kapják. Egy-egy szentmisén, mikor az Isten jön közénk, nekünk is imádnunk kell őt. Ahogy arról már sokszor beszéltünk: nem csak lelkünkkel, de testünkkel is. Akkor is, ha nehéz; akkor is, ha körülményes; akkor is, ha fáj – tegyünk meg mindent, hogy a lehető legjobban kifejezzük imádatunkat. Vagy azért, mert olyan erős a hitünk, vagy azért, mert olyan erős hitet szeretnénk kapni. Ha pedig semilyen módon nem tudunk leborulni, letérdelni előtte, legalább testünket, fejünket hajtsuk meg.

Sose feledjük, itt a templomban maga az Isten lakik, s minden szentmisében ő száll le a földre. Minden erőnkkel imádjuk őt, boruljunk le előtte.

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Éppen kilenc hónnappal vagyunk karácsony, Jézus születésének ünnepe előtt. Egyházunk ilyenkor ünnepli-, ünnepelteti meg azt a csodálatos eseményt, mikor Jézus, a második isteni személy – egy alázatos igen-, beleegyezés után – megfogant anyja, Szűz Mária méhében. Ettől a naptól tehát Mária magát az Istent hordozta kilenc hónapig a szíve alatt.

Ez, a mai evangélimban elhangzott hírüladás, fogantatás pedig valójában nem más, mint egy „szerény, rejtett esemény – ugyanis Márián kívül senki sem látta, és senki sem tudott róla –, ugyanakkor azonban az emberiség történelmének döntő fordulata.” /XVI. Benedek/ Valóban, ez a magasztos, az egész emberiség sorsát lényegileg befolyásoló esemény, mikor Mária igent mondott Isten akaratára, s az Isten testté lett, nem ünnepélyes keretek között történt, nem nyilvánosan, nem magasztosan, nem egy különleges ünnepen, hanem egy kis ház kis szobájában, csendes, személyes imádság közben, egy egyszerű hétköznapon. Milyen sokatmondó lehet számunkra ez az üzenet. Remélhetőleg mindannyiuknak van imaélete – szoktunk rendszeresen imádkozni nem csak itt, az Isten házában, hanem otthon is – szobánk csendjében és magányában. A mai különleges esemény pedig aazt mutatja meg, hogy milyen fontosak ezek a személyes imák, ezek az Isten közelségében eltöltött percek! Hisz Isten is egy ilyen egyszerű helyet, egy ilyen hétköznapi alkalmat választott ki arra, hogy gyakorlatilag megkezdje az emberiség megváltásának nagy művét.

Urunk születésének hírüladása – ez a mai ünnep arra figyelmeztet és arra buzdít, hogy sose vegyük félvállról, sose hanyagoljuk el az otthoni-, napi-, személyes imádságunkat. Mert azokban a pillanatokban valóban az Istennel találkozunk. Mától még lelkiismeretesebben imádkozzunk otthonunk csendjében...

"Nem jársz messze..." /Mk 12,28b-34/

Milyen felemelő lehetett maga Jézus szájából hallani: „Nem jársz messze Isten országától.” Micsoda biztosíték lehet egy vallási életben igyekvő embernek az Istentől jövő effajta dicséret – hogy tudja, ez az az út, amint járni kell tovább. Hogy jól csinálja.

De még a jó úton haladó írástudónak sem mondja Jézus: Már elérted az életszentséget, megtaláltad az Isten országát. Azt mondta: „nem jársz messze tőle”. Nehogy túlságosan elbízza magát, vagy esetleg mi, akik újraolvassuk a történéseket. Egyikünk se jelentheti ki: én már szent vagyok, megtaláltam és tökéletesen megélem Isten országát. Azt ugyanis állandóan keresnünk kell, állandóan törekednünk kell előbbre jutni.

Bízzunk benne, ma nekünk mondja ezt Urunk: „Nem jársz messze Isten országától.” Buzduljunk fel ezen, s mostantól még odaadóbban keressük azt!

Szent József álma

Szent József ünnepét üljük ma. Egyházunk ezt a napot főünneppé tette, azaz a legmagasabb ranggal tüntette ki, ugyanis jól tudja, milyen fontos volt Szent József személye üdvösségünk történetében. Az Isten olyannyira megbízott benne, hogy az ő gondoskodása alá helyezte egyetlen Fiát, valamint édesanyját. A Szentírás igen keveset beszél róla, sőt egyetlen egy szavát sem jegyezte fel. De amit feljegyzett róla, az mindennél többet mondó: a tettek embere volt, tettei pedig az Isten akaratát követték.

Az ember mindig kíváncsi. Szeret dolgokat felfedezni – legyenek azok akár régiek, akár újak. S amit a régi dolgokból nem tud meg, amire nem jön rá, azt megpróbálja pótolni képzeletével. S erre az egyik legmegfelelőbb kifejezőeszköz a művészet. A középkori-, s a későbbi korok csodálatos festményei is nagyon gyakran foglalkoztak a Biblia egyes részeivel, próbálták a saját elképzelésük alapján megfesteni, „megfogalmazni” azokat az eseményeket, képeket, melyekről a Szentírás csak röviden, egy-egy mondattal beszél. A  számtalan közül meg szeretnék nektek mutatni egyet, melyet nézve, szemlélve egy igen fontos dologra jöhetünk rá mai szentünkkel kapcsolatban. 

Anton Raphael Mengs 18. századi német festő képéről van szó, a címe pedig: Szent József álma. A művész pedig tudatosan egy nagyon mélységes gondolatot mutat meg a festményen. Mint ma is hallottuk az evangéliumban, az Úr, az Isten Szent Józsefhez álmában szólt az ő angyalán keresztül. Szent József tehát alszik, szemei csukva vannak, de az angyal nem beszél hozzá, hanem mutat neki: egy irányt. Első pillantásra ezt lehet, hibának gondolhatnánk, hisz minek mutat az angyal, ha a Szent József szeme csukva van? De éppen ebben fedezhetjük fel a művészi kifejezésmódot és a teológiai mélységet. Szent József nem testi szemével, de lelki szemével, szívével látja az Úr angyalát, szívével figyel az Istenre. Ahogy A kis hercegben írja Exupéry: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Az Isten a lekünkben, fizikailag láthatatlanul szól hozzánk, de akinek a szíve tiszta és fogékony, az meghallja, „meglátja” ezt a szót, ezt az irányt. Mint Szent József, aki habozás nélkül az Úr szavára, irányára hagyatkozott, és szavak helyett tettekkel bizonyította szentségét, Isten iránti bizalmát. Milyen csodálatosan kifejezi mindezt ez a festmény.

Lelki szemünk mindannyiunknak van. De vajon mi is ilyen jól látunk vele? Szent József mai ünnepe erre ad példát, és ebben is segíteni akar nekünk.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 3. vasárnapja