Vannak parancsok, melyek nem mindig köteleznek. Hogy példaként említsek egyet: tudjuk, hogy minden vasárnap kötelező eljönnünk a szentmisére. Azonban ez a parancs nem mindig kötelez. Nem kötelez, ha épp betegek vagyunk, vagy olyan tevékenységet végzünk szolgálatban, mellyel másokat szolgálunk – pl. egy orvos a kórházban.

Azonban van egy mindenek felett álló parancs, a szeretet parancsa, mely alól soha senki nem lehet felmentve, mely mindig mindenkit kötelez. Ha betegek vagyunk, ha dolgozunk, ha fáradtak, idegesek, álmosak vagyunk, mert ahogyan Kalkuttai Teréz anya fogalmazott: „A szeretet minden évszakban virágzik”.

Ma, nagyböjt péntekjén kérjünk erőt a mi Urunktól, ki a kereszten függve is, a legnagyobb szenvedések közepette is tudott szeretni. Szeretni minket. Pedig a mi bűneink szegezték őt a keresztre.

"Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni." /Mt 5,17-19/

Tudjuk, hogy Jézus úgy tette teljessé az ószövetségi törvényt, hogy egy új, mindent átfogó parancsot, a szeretet parancsát adta nekünk. S  ez a parancs egy teljesen új dimenziót, szemléletmódot tár fel előttünk: szeretettel nézni az összes parancsot, a szeretetet venni mércéül. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Biztos, hogy mondtunk, vagy gondoltunk már valami hasonlót: „ez, vagy az még…talán…nem bűn”. Pontosan így viselkedtek a farizeusok Jézus idejében. Azt nézték csupán, eleget tesznek-e a törvény és előírások minden egyes betűjének. Nekünk azonban valami teljesen más a feladatunk, mert megkaptuk a tökéletességhez vezető parancsot, a szeretet parancsát. S ha ezt veszem alapul és mércéül gondolataimban, akkor nem így fogok gondolkodni: „mit kell még megtennem, hogy jó legyen, mit tegyek, hogy a törvénynek és parancsoknak eleget tegyek?”, hanem így: „mit tehetnék még, hogy jobban szeressek?”

"Jézus áthaladt közöttük és eltávozott"

Hányszor megesett már velünk, kedves testvéreim, hogy egy-egy ismerősünk, esetleg családtagunk megmondta a szemünkbe az igazat. Az igazat rólunk. Például azt mondta: „hogy lehetsz már ennyire önző?“, vagy „nagyon mogorva vagy!“, vagy bármi hasonlót. Biztos, hogy nem esett jól. Ami nyilvánvaló és érthető. Azonban érdemes lenne a mai evangélium alapján megvizsgálni azt, vajon nem viselkedtünk-e mi is hasonlóan mint az írástudók, vagy a farizeusok, akik haragukban el akarták űzni onnan Jézust, mert nem tudták elviselni a kritikát, az igazat.

Mert Jézus nagyon könnyen áthaladhat közöttünk, és eltávozhat.

nagyböjt harmadik vasárnapja

A mai elég terjedelmes evangéliumban megfigyelhettük, kedves testvéreim, hogy az asszonyt, akinek hét férje volt, Szent János evangélista nem tekintette éppenséggel vallásosnak. S ha efelől valakinek kételye lenne, akkor János apostol óvatosan hozzáfűzi, akivel ez az asszony most él, az nem férje.

Jézusnak az ilyen asszonnyal történt beszélgetése sokkolt mindenkit, még a tanítványokat is. Nagyon finoman fogalmazva nem volt szokás a zsidók körében házasságtörő, többször elvált és szamariai asszonyhoz még szólni sem. Durvábban fogalmazva elképzelhetetlen, abszurd és megbotránkoztató magatartás volt ez. De hogy micsoda? Mondjuk ki: „beszélni a bűnös emberrel”. Mintha ők, a zsidók kevésbé lettek volna bűnösök, mint a többi nép. De ez már az ő dolguk. Ez volt akkor, ahogy kezdeni szoktuk az evangéliumot: „abban az időben”. De mi a helyzet ma?

 Tegnap olvastam egy érdekes, vagy inkább megdöbbentő statisztikát, mely szerint az elmúlt évben az anyaországban 100 házasságból 59 válással végződött. Tehát a házasságok több mint fele a válással végzi. S ha tartaná valaki magát a már említett zsidó magatartáshoz, akkor kb. az emberek felével nem állhatna szóba. Látjuk, Jézus viselkedése mennyire túlhaladta a tökéletességben korát, sőt, bármikor vizsgáljuk szavait, tetteit, tökéletesen megállja helyét minden korszakban. Legyen az a keresztény ókor, középkor, vagy újkor, vagy posztmodern, vagy mások szerint nevezzük a mait jelenkornak. Jézus erkölcsei, tanítása idők feletti.

         János evangélista pontosan meglátta, hogy nem egyszerűen Jézus és egy bűnös nő párbeszédét rögzíti, hanem Jézus pedagógiáját, nevelését, tanítását, aki sokszor éppen a félreértéseken keresztül vezet az igazságra. Sokszor ilyen megdöbbentést keltő módon hívja fel az emberek figyelmét.

         Jézus szóba állt azzal, akivel mások nem. Nővel, bűnössel, szamariaival, vagyis túllép az előítélet kategóriáin. Az Isten ugyanis nem rasszista, nem is képmutató. S mikor az is nyilvánvaló lesz, hogy Jézus tudja, most is bűnben él az asszony a „nem férjével”, az asszony számára ekkor válik világossá, Jézus pontosan tudatában van erkölcsi és szociális helyzetével.

         Elszoktunk attól, vagy lehet, még meg sem szoktuk, hogy Jézus nem gondolkodik házas és elvált kategóriákban. Elszoktunk, hogy Jézus nem csak a templomba járókkal, hanem a magukat bűnösnek tartókkal is szóba akart állni. Hisz Jézus azért jött, hogy örömhírt hozzon! Az Isten nem a bűnösök ellensége, hanem üdvösségre tanítója és megváltója akar lenni. „Nem akarom az Istentelen halálát, hanem hogy letérjen útjáról és éljen” – imádkozzuk naponta a nagyböjti időben.

Mi sokszor nehezen választjuk szét a bűnt és a bűnös embert. Nehezen tudjuk tiszta szívből elutasítani a bűnt, és lelkesen támogatni a bűnös ember megtérését. Pedig ez lenne a küldetésünk, ha Jézus követségébe akarunk járni. Különben éppen mi, a követek rossz hírét keltjük Uruknak, aki a mai evangéliumban is Jákob kútjánál bemutatta a pedagógiát.

Azonban lehet, fel sem fogjuk, milyen szerencsések vagyunk mi, akik ma az Isten házába jöttünk, s részt veszünk a legszentebb áldozatban. Mert az Úr nem csak megmutatja, mit és hogyan kell tennünk, hanem megadja kegyelmét a szentségekben, a szentáldozásban, hogy ne legyen példája elérhetetlen. Mi vagyunk, kedves testvéreim azok, akik valóban élő vizet kapunk, mely után nem fogunk szomjazni. Éljünk ezzel a lehetőséggel!

„Gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni” /Lk 1,26-38/

A mai kor embere nagyon, de nagyon nem szereti, ha parancsolgatnak neki. De ne beszéljünk csak általánosságban! Valljuk be, mi sem szeretjük, ha parancsolnak nekünk. Minden harag, düh, indulat, idegesség, felháborodás előjön rajtunk, hogyha kívülről megmondják, ha valaki más mondja meg, mit kell tennünk. És ha ilyenkor meg is tesszük, amit a másik – mondjuk a főnök a munkahelyen – parancsol, a legtöbbször csak dühvel, indulattal…és kényszerből.

 Teljesen más azonban a helyzet, ha szabadon, minden befolyástól függetlenül mondhatunk igent vagy nemet a másiknak. Ha felajánlanak valamit, és mi igent mondunk, teljesen máshogy állunk hozzá az adott dologhoz.

Ha ezek alapján vizsgáljuk meg, nézzük át a mai evangéliumot, Mária magatartása minden bizonnyal különleges.  Az angyal így szólt hozzá: „Gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni”. Az Isten – angyalán keresztül – nem kérdezett semmit, nem is javasolt, hanem tényként adott tudtára három dolgot: fogansz, szülsz és elnevezed. Csak képzeljük el, hogy mi is kapnánk egy ilyen, vagy bármilyen hasonló hármas parancsot. Ezt, meg azt, meg amazt fogod megcsinálni…harag, düh, indulat…tudjuk, miről van szó.

De Mária nem dühöngött, nem jöttek elő az indulatai, hanem beleegyezett, elfogadta a „parancsot”. De nem csak úgy egyszerűen elfogadta, hanem teljes mértékben egyesült vele – az Isten akaratával. Nem ő választotta és nem ő tervezte ezt, de ő fogadta el és ő egyesült vele. Teljes mértékben. Ő összekapcsolta azt, ami a mi büszke természetünkben teljes ellentétben áll egymással: a parancsot és az azt elfogadó önkéntes szeretetet. Mert ő nem a saját elképzeléseiben kereste a boldogságot, az örömet, hanem Isten tervében. A parancsra nem azt mondta: én azt nem akarom! Hanem a parancs hallatán azon gondolkodott és azt kereste, hogyan és milyen módon van benne elrejtve az ő saját boldogsága.

Mária közbenjárása ma kérjük Istenünket, segítsen nekünk hasonló szabadsággal és örömmel igent mondani életünkben az Isten tervére, és ebben találjuk meg vágyaink minden beteljesülését!

"Volt egy gazdag ember..." /Lk 16, 19-31/

Manapság nagyon jól megfigyelhetjük, hogy egyre csak nő és nő a különbség az emberek, az emberek életszínvonala között. Ha a mai evangéliumot vesszük alapul, így is fogalmazhatnánk: egyre több a nagyon gazdag, és egyre több a nagyon szegény Lázár. Mi, még ha nem is tartjuk magunkat gazdagnak, mindenképpen a világ „jómódú” emberei közé tartozunk, akiknek van mit ennünk, innunk, van tető a fejünk fölött. Higgyük el, gazdagok vagyunk!

S így az evangélium alapján mindenképpen vigyáznunk kell, nehogy az említett gazdag ember sorsára jussunk. Ugyanis amint egy kicsivel is növekszik a jólétünk, talán így is mondhatjuk: „gyarapszik a vagyonunk”, úgy nő a felelősségünk a Lázárok iránt.

A nagyböjti idő egyik alap tevékenysége és „követelménye” az alamizsnálkodás. Sikerült ezt már legalább egyszer megtennem ebben a nagyböjtben? Ha még nem, itt az idő… „most van itt az alkalmas idő…”

„Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” /Mt 23,1-12/

Az egész mai evangéliumi részt az utolsó mondat foglalta össze röviden: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Minden emberben megvan a vágy a dicsőség után. Mindenkinek jól esik, ha megdicsérik vagy elismerik. Aki tagadja ezt, több mint valószínű, már az álszentség bűnébe esett. A dicséret azonban saját magában nem rossz. Az a döntő, hogyan viszonyulunk mi hozzá. És ez sokszor a mi válaszunkból derül ki a dicséret hallatán. Az „ó, ugyan, semmiség!”-et talán mi sem gondoljuk komolyan, ha tényleg a fárasztó és kitartó munkánk gyümölcsét dicsérik. A megoldás az lehet, ha a sikert a Teremtőnek tulajdonítjuk, áthárítjuk Rá a dicséretet. Talán csak ennyi: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!”

Ma délután 17:00-kor keresztút

lesz templomunkban.

Nagy szeretettel várunk mindenkit, 
aki szeretne egy újabb lépéssel 
közelebb kerülni az Istenhez
az ő szenvedésén keresztül.

"Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas" /Lk 6,36-38/

Tudjuk, hogy a nagyböjtnek az a lényege, hogy bűnbánatot tartsunk, s hogy ez által megtisztuljunk bűneinktől. Ez mind azonban azért van, hogy egyre jobban hasonlítsunk az első bűn nélküli emberpárhoz, ahhoz, amelyik a legjobban hasonlított az Istenhez, akinek a képmására teremtetett.

Végső soron tehát azért van ez a nagyböjti időszak, hogy általa az Istenhez váljunk hasonlóbbakká. Ma pedig konkrét példáját kaptuk annak, mit is kell tennünk, hogyan is kell viselkednünk. Mert csak így apránként, konkrét tettekre összpontosítva tudunk megjavulni. Ma az irgalmasságot, a megbocsátást gyakoroljuk. Higgyük el, lesz rá elég alkalom még lehet, ebben a mai szentmisében is, de otthon, a szentmise után mindenképpen.

„Uram, jó nekünk itt lennünk.” /Mt 17,1-9/

 Mindannyian ismerjük ezeket a szavakat, s tudjuk azt is, Szent Péter apostol szájából származnak. Tudjuk továbbá azt is – hisz az imént is hallottuk – , hogy Jézus színeváltozásakor elragadtatásba esve mondta ki ezeket a szavakat: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. De vajon mi történt? Miért volt ott olyan jó? Megtörtént már máskor is, hogy Jézus ezt a három apostolt külön vitte valahova, de sehol nem mondták – pontosabban: nem tudunk róla, hogy mondták volna – , maradjunk. Sőt, később megtörtént az is, hogy elragadtatás helyet elaludtak.

„Arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény.” – ez történt. „Nem szorulnak rá a lámpa világosságára, sem a nap fényére” – írja Szent János apostol a jelenések könyvében a mennyei Jeruzsálemről, a mennyországról. Itt egy rövidke kis bepillantást nyerhettek tehát Krisztus országának dicsőségébe. Megérezték az Isten közvetlen közelségét s hallgatták a mennyei párbeszédet Jézus, Mózes és Illés között.

Péter apostol azonban mintha mindent elrontott volna: hirtelen közbeszólt. Nem elégedett meg azzal, amit látott. Nem volt neki elég még az sem, hogy olyan eseménynek lehetett a szemtanúja, mint amilyennek soha máskor. Ő akkor is beszélni, cselekedni akart, nem bírta ki szó és tettek nélkül. Persze nem elítélni akarjuk őt, csupán a szentíró szavai szerint értelmezzük és szemléljük a történteket. De mihelyst elkezdett beszélni, felhő borította be őket, s egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”. Őt hallgassátok.

Valljuk be, sokszor nehéz a hallgatás. Talán azért, mert szeretünk sokat beszélni, talán mert időpazarlásnak vesszük a hallgatást. Sokszor, még itt az Isten házában is, mikor csodálatos dolgoknak lehetünk a tanúi. Néha még a szentmise alatt is a rózsafüzért mondjuk, vagy esetleg másokkal beszélgetünk, ha nem is szóval, de gondolattal máshol vagyunk…mert nem látjuk igazi értelmét a hallgatásnak.

S valóban a néma, semmittevő hallgatás sokszor időpocsékolásnak tűnhet, és talán az is. De a ma hallott isteni szó nem azt mondta: „Ez az én szeretett fiam, hallgassatok”. Hanem „őt hallgassátok”. Krisztusra figyelni a csendben, ez a lényeg, amiről ma az Atya beszélt. A szentmisében, a Szentírás olvasásakor…hallgatni az Isten szavát. És ha adódik egy rövid csend – most a nagyböjt időben talán gyakrabban – , akkor igyekezzünk azt a csendet hallgatásra váltani. Tétlen hallgatás és várakozás helyett hallgassuk az Istent, és mélyüljünk el benne…

Szent József

Ha megnézzük egy-egy szentünk életét, egy érdekes dologra lehetünk figyelmesek. Ezek az emberek szinte egytől egyig előre eltervezték életüket, mint minden más, mondhatjuk „normális ember”. Az egyik egyszerű halász szeretett volna lenni egész életében, a másik katona, a harmadik jó feleség… mind egytől egyik előre eltervezte, mi hogyan is lesz. Megvolt a saját terv. De a szentek életébe Isten mindig valamilyen módon beleszólt. Volt, hogy a lehető legszemélyesebben: „hagyd ott a hálót! Gyere és kövess engem.” Volt, hogy egy égő bokorból jött a hang „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.” Volt, kinek álmában szólt…

Mai szentünkkel – Szent Józseffel – sem volt ez máshogy. Megvolt a foglalkozása és munkája. Közben megtalálta élete párját. Meg volt az eljegyzés. Minden át volt gondolva…de pár hónappal az eljegyzés előtt kiderült: Mária gyermeket fogant. Ezzel minden megváltozott. Rosszabbra vagy jobbra? Gondoljunk bele: Változhat-e valami rosszabbra, mint elterveztük, ha Isten „szól bele” a dolgokba, vagy eseményekbe?

A kérdés csupán annyi, hogy mi hogyan viszonyulunk a „változáshoz”. Mennyire akarjuk az Isten tervét megvalósítani, és mennyire ragaszkodunk a mi saját kis elképzeléseinkhez. A szentek sem örültek azonnal, nem mondták: „Hurrá, változott a terv! Más lesz a jövő!”. Nekik is sok erőfeszítésbe került, míg megértették, amit az Isten kínál, az mindig jobb. Még ha nehezebb is, még ha más is…

Szent József, mai szentünk példáján felbuzdulva igyekezzünk meglátni és elfogadni azokat a változásokat az életünkben, melyeket az Isten ad nekünk. 

"Hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb..." /Mt 5,20-26/

Sokszor, és talán úgy hisszük, jogosan gondoljuk: Az Isten mindig meghallgat, bármikor szólok hozzá. Nincs imádságunk, mely eredménytelen lenne, nincs helyzet, mikor az Úr ne hallgatna meg.

Azonban azt aligha gondoljuk: felülbírálhatjuk magát Jézus Krisztust. Ő pedig a mai rövid evangéliumi részben azt mondja: ha imádkozni akarsz, szólni az Istenhez, előbb ki kell békülnöd embertársaddal. Ne vonjuk kétségbe szavait, s ne gondoljuk, lehet úgy is imádkozni, ha valakire haragszok, még ha talán jogosan is. Vegyük halálosan komolyan: „…hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel.”

"...bár rosszak vagytok, tudtok jót adni..." /Mt7, 7-12/

Sokszor kaptunk már Jézustól tanítást, amit egyedül a hitünkbe kapaszkodva, az isteni szavak tekintélyére hagyatkozva foghattunk fel és hihettünk el. Ez mondhatjuk, csak nekünk, hívőknek kedvezett. Mert aki nem hívő, és nem hisz az Isten szava rendíthetetlen igazságának, aligha vette komolyan azokat a tanításokat. Ma azonban Jézus racionálisan, csupán a józan emberi észt veszi alapul. Helyes és hiba nélküli gondolatmenettel bizonyítja: Isten valóban megad nekünk mindent, hisz szeret minket.

Ezért ma mélyebben gondolkodjunk el azon, hogy az Isten valóban megad mindent, amire szükségünk van, hisz szeret minket. S a nehéz időkben erre a mai egyértelmű igazságra tekintsünk vissza, hogy ebből merítsünk tiszta, józan észt, s egyben isteni tanítást.

bIBLIAVERSENY iPOLYVARBÓN - képek

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, községünkben került megrendezésre  az ipolysági és a nagykürtösi esperesség iskoláinak bibliaversenye az alapiskola kategóriában. íme egy rövid képes beszámoló:

A zsűri

Az egyes csapatok "akcióban":

...a mi kis csapatunk ;)

Balga Zoltán atya, a verseny koordinátora

a zsűri munka közben

Parák József atya, Ipolynyék

Hlédik László atya, Palást

Mahulányi József atya, Ipolyság

Balga Zoltán atya, Ipolyság

Egy a sok feladat közül

A díjkiosztás:

a versenyzők...

...felkészítőikkel együtt

Köszönök mindenkinek mindent! Elsősorban Istennek, másodsorban, akiket köszönet illet: résztvevők, felkészítők, zsűri, szakácsnő, igazgatónő, stb...

A többi kép itt tekinthető meg.

"Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg." /Lk 11, 29-32/

Mi, kedves testvéreim, akik ma eljöttünk az Isten házába, talán nem is várjuk, de mégis: szemünk előtt fog megtörténni a legnagyobb csoda – maga a hatalmas Isten jön el egy 3 cm átmérőjű ostyába és egy fél deci borba. A legnagyobb csoda megtörténik. Minden egyes szentmisében. Köszönjük meg ma az Istennek, hogy szemtanúi lehetünk ennek, de egyben kérjük is őt, növelje hitünket. S ha bármikor csodát szeretnék kérni vagy látni az Istentől, az legyen az első, hogy eljövünk a szentmisére. Ne érjük be semilyen kisebb csodával! A legnagyobb csodát tapasztaljuk meg! Itt, a szentmisén.