Nagyböjt harmadik vasárnapja

Kiskorunkban talán mindannyian játszottunk pexeso nevű játékot, melynek lényege, hogy egy-egy párt megtaláljunk a lefordított kártyalapokból. Az élvezetes játékhoz a legfontosabb segítség a jó memória, emlékezőképesség. Nekünk otthon – emlékszem – kisállat párokat kellet megtalálnunk. Nagyon szerettem.

Mikor elkezdünk pexesozni, először találomra fordítjuk fel a kártyákat. Egy-egy lap viszont magában nem ér-, nem jelent semmit. Akkor válik a játék valóban szórakoztatóvá, mikor felfordítunk egy olyan kártyát, melynek a párját már valahol láttuk… S ilyenkor van nagy szükségünk az emlékezőképességünkre: hol is volt az? Szinte erőltetjük az agyunkat a gondolkodásra, hogy visszaemlékezzünk. De milyen jó, mikor működik a memóriánk, s elsőre, pontosan visszaemlékezünk. A játék végén pedig, mikor minden lap felfedi magát, teljesen átlátjuk az összes párt, értünk minden összefüggést. Tudjuk azonban, hogy nem csak a játékban, az életben is kell az emlékezőképesség.

A mai evangéliumban a tanítványoknak is nagy szükségük volt erre. Jézus mondott valamit, amiről egy más, de ahhoz szorosan kapcsolódó dolog jutott az eszükbe. Ahogy Jézus elkezdte kiűzni az árusokat a templomból, tanítványai a memóriájuknak köszönhetően visszaemlékeztek a zsoltár szavaira: „Emészt a házadért való buzgóság”. A többiek, akik ott voltak a templomban, nem értették az addig szelíd Jézus éles viselkedését. Csupán a tanítványok tudták, miről is van szó.

De a szentíró, Szent János megemlíti, hogy mikor Jézus az ő feltámadásáról beszél, ugyanezek a tanítványok itt még nem értetik pontosan, miről beszél. Mert – jelképesen mondhatjuk – itt csak az első kártyát fedte fel Jézus. Akkor vált csupán világossá számukra a feltámadás titka – a lap párja – , mikor a feltámadt Jézust látván visszaemlékeznek erre. Mikor „tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavának.”

Jézus előre tudta az egész életét, halálát és feltámadását. Tanítványainak is beszámolt minderről. De sok mindent csak utólag, a Szentlélek eljövetelekor értettek meg. A visszaemlékezés azonban mindig nagyon fontos tényező és meghatározó alap volt az események megértéséhez, a tisztán látáshoz.

Mi sem értünk sok mindent, ami a világban és a mi életünkben történik. Azonban a Szentírás szava, melyet naponta hallgathatunk a szentmiséken, olvashatunk otthonunkban segít ezeket a történéseket megérteni. Talán nem azonnal, de a kitartó, Isten igéjében elmerülő imádság mindig megadja nekünk is a Szentlélek eljövetelét.

Nagyböjt mai vasárnapján azért imádkozzunk, kitartóan elmélkedjünk a Szentírás felett, hogy Istenünk fedje fel nekünk azokat a lapokat, azokat a gondolatokat, melyek segíthetnek életünk minden történését megérteni.

Találjuk meg minden kártyának a párját, hogy megismerve az igazságot mindenben Isten végtelen bölcsességét csodálhassuk.

"A víz mellé ültetett fa" /Jer 17,5-10/

„Aki az Úrban bízik (...) olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. (...) Szárazság idején sem kell aggódnia.“

Jeremiás próféta szájából legalább annyira intően, mint amennyire gyönyörűen szólt az Isten szava a mai olvasmányunkban. Hasonlóképpen, mint Jézus sem beszélt példabeszédek nélkül, az isteni tanítás itt is példával szemléltet: aki az Istenben bízik, olyan, mint a víz mellé ültetett fa, mely a szárazság idején is gyümölcsözik.

Lelkigyakorlaton voltunk paptestvéreimmel, ami szintén arra szolgált, hogy a hitünkben, s az Isten iránti szeretetünkben megerősödjünk. Többek között erre szolgál mindannyiunk számára e nagyböjti idő is: ilyenkor kell – mindenekelőtt a csendben – mélyebbre ereszteni lelkünk „gyökereit”, hogy bármilyen helyzet, esemény, vagy talán bonyodalom bukkan fel életünkben, az „Istenes kapcsolatunk” legyen az, ami minden helyzetben, bármilyen nagy szárazságban megóv minket.

A mai szentmise csendjében is merüljünk el Isten végtelen szeretetében, ott verjünk gyökeret, hogy abból induljon ki minden gondolatunk, minden cselekedetünk.

Papi lelkigyakorlat Dóvalon II.

Egy újabb gondolatot és néhány képet közlök lelkigyakorlatunkról:

"Miért állítja elénk Jézus példaképül a gyermeket? 

("Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, 

nem mentek be a mennyek országába")

Mert a gyermek természeténél fogva is kicsi. 

Tudja, h nem ő a legerősebb, 

hogy nem ő a legjobb, 

hogy nem ő a legokosabb, 

hogy nem mindenható.

Mi felnőttek ezt sokszor elfelejtjük..."

Kilátás a szobámból nappal...

...és éjjel

a püspökatya...

...tartalmas és mély gondolatai

Székely János püspökatya és
a püspökszentelés előtt álló Haľko József atya

Papi lelkigyakorlat Dóvalon

Éppen zajlik a dóvali (Donovaly) magyar papi lelkigyakorlat. Innét küldöm üdvözletemet, két képet, imáimat, és egy elhangzott gondolatot:

"Szent az, 

akinek a közelségében 

a legkisebb kétségünk sem lehet afelől, 

hogy Isten létezik."

Kérjük imáitokat.

 Az egzercitátorunk
Székely János püspökatya. 

lelkiatyátok

Miserend és hirdetések - Nagyböjt második vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapja

A mai olvasmányt Mózes első könyvéből, a Teremtés könyvéből olvastuk. Ábrahám jól ismert próbatételében azonban figyelmesek lehettünk egy különleges dologra. Ábrahám alig mondott valamit, csak ugyanazt a mondatot mondta el kétszer: „Itt vagyok”. Az összes többi része az olvasmánynak az Isten szava volt. Többször olvastuk, hogy az Úr szólt Ábrahámhoz. Maga a Teremtés könyve több mint 340 szer használja ezt a kifejezést: „És szólt az Úr”. E számok alapján talán mindannyian egyetértünk abban, hogy rendkívül fontosnak kell lennie ennek a szókapcsolatnak, ha ily sokszor használja a Szentírás első könyve.

„És szólt az Úr”. Az Úr szólt. Az Úr, az Isten szólt az emberhez, az Isten párbeszédre hívja az embert, az Isten megszólítja az embert. A Bibliának csupán az első könyvében több mint 340x kezdeményez az Isten párbeszédet az emberrel, több mint 340x hívja őt magához, több mint 340x kínálja fel saját magát az embernek, mert tudja, csak vele, csak az Istennel lehet boldog… teljesen boldog. Gyönyörűen fogalmazta meg legnagyobb nyugati egyházatyánk Szent Ágoston az ő vallomásaiban, s annak mindjárt a legelején a mára már jól ismert szavakat: „Nyugtalan az én szívem, míg meg nem nyugszik benned, Istenem”. S megfigyelhetjük, megfigyelhettük, hogy a mai első olvasmányban is szinte csak az Isten beszélt. Ő volt az, aki kezdeményezett. Ábrahám csak röviden válaszolt Istennek.

Látjuk, kedves testvéreim, hogy az Isten az, aki kezdeményez, aki akar velünk valamit. Nem mi vagyunk azok, még ha talán úgy is tűnhet sokszor, hogy mi szólítjuk meg az Istent… de higgyük el, ő már jóval előttünk megszólított és meghívott minket a vele való beszélgetésbe. Akarva-akaratlanul is Jézus szavai csengenek most fülemben: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Tehát ő már megelőzött minket.

Már eltelt több mint 10 nap az idei nagyböjtből. De remélem, mindannyian elmondhatjuk, hogy nem csak nyom nélkül elmúlt, hanem tartalmasan eltelt. Ez alatt a 10 nap alatt minden egyes nap, minden egyes szentmisén, minden egyes olvasmányban, szentleckében, evangéliumban szólt hozzánk az Úr, szólítgatott minket, kapcsolatba akart lépni velünk. S mi saját magunk tudjuk, mennyiszer és mennyire léptünk, válaszoltunk hívására.

De az életünket előrefelé éljük, és visszafelé értékeljük. Ami annyit jelent, hogy még semmi sincs elveszve, ha most elkezdünk valamit. Ha most meghalljuk, hogy szól az Úr, és lépünk, válaszolunk. Ma kell elkezdenünk a megtérést, ma kell elkezdenünk többet és jobban beszélgetni az Istennel, tehát imádkozni, ma kell a jó és a rossz közül a jót választanunk, ma kell elindulnunk az Istenhez vezető úton. Mert most, ma van itt az alkalmas idő, most, ma van itt az üdvösség napja.

Ma is, ebben a szentmisében is szól az Úr, az Isten. Mi a teendőnk? Hallottuk az evangéliumban – magától az Atyaistentől: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”. Az isteni tanítás minden egyes szavát pedig megvalósítani otthon, a munkahelyen, sőt, már útban innen hazafelé. 

A mai keresztút elmélkedései

Rövid keresztút

Kezdő imádság:

Ó, felfeszített Üdvözítőm, a szent keresztutat akarom járni! Szívemből szánom és bánom minden bűnömet, mert azokkal téged, aki a legjobb és legszeretetreméltóbb jóság vagy, bántottalak meg. Ó, Jézusom, bocsáss meg nekem!

1. állomás -- Az ítélet

Ó, Jézus, aki magadat irántam való szeretetből engedted halálra ítélni, add nekem azt a kegyelmet, hogy egykor szeretetben és türelemben vegyem a halált a te kezedből!

2. állomás -- A kereszt

Ó, Jézus, aki a nehéz keresztet szívesen vetted föl, segíts meg, hogy keresztemet mindig türelemmel viseljem!

3. állomás -- Az első esés

Ó, Jézus, aki a kereszt alatt összerogytál, bocsáss meg kegyesen, ha emberi gyarlóságból bűnbe esem!

4. állomás -- A találkozás

Ó, Jézus, akit megvigasztalt szerető Anyád, add édesanyádat vigasztalómul és segítőmül életben és halálban egyaránt!

5. állomás -- A cirenei

Jézus, aki cirenei Simonban támaszt nyertél szükségedben, adj nekem igazi, nemes barátokat, akik szükségben és halálomban nem hagynak el!

6. állomás -- Veronika

Ó, Jézus, aki Veronika kendőjében lenyomtad arcodat, vésd mélyen kínszenvedésed emlékét szívembe, lelkembe!

7. állomás -- A második esés

Ó, Jézus, aki másodszor esel a földre a kereszt súlya alatt, add malasztodat, hogy előző bűneimbe soha többé vissza ne essem!

8. állomás -- Az asszonyok

Ó, Jézus, aki olyan szeretettel vigasztaltad a síró asszonyokat, vigasztalj meg engem is az élet minden körülményei között!

9. állomás -- A harmadik esés

Ó, Jézus, aki harmadik esésed után is felegyenesedtél keresztutadon, add, hogy soha többé ne vétkezzem, hanem mindvégig kitartó maradjak a jóban!

10. állomás -- A vetkőztetés

Ó, Jézus, akit megfosztottak ruháidtól, ne engedd, hogy a megszentelő kegyelem ruháját valaha elveszítsem!

11. állomás -- Keresztre feszítés

Ó, Jézus, aki gyötrelmes kínok között keresztre szegeztetted magadat, add, hogy én is készségesen szegeztessem magamat a bűnbánat keresztjére!

12. állomás -- Kereszthalál

Ó, Jézus, aki magadat a keresztfán értem és az egész világért föláldoztad, add, hogy neked éljek és haljak, és mindörökre a tied maradjak!

13. állomás -- A levétel

Ó, Jézus, aki halottként szűz Anyád ölében akartál pihenni, tedd meg, hogy bennem a szentáldozáskor mindig tiszta szívet találj nyugvóhelyül!

14. állomás -- A sír

Ó, Jézus, aki a sírban nyugodtál, hogy abból húsvét ünnepén dicsőségesen előjöjj, add, hogy egykoron síromból dicsőségesen föltámadjak az örök húsvét ünnepére!

Befejező imádság:

Ó, Jézusom, vedd ezt a szent keresztúti ájtatosságomat viszontszeretetem csekély bizonyságaként! Ó, Jézus, tedd, hogy a te keresztutad és kereszthalálod rám nézve se legyen hiábavaló! Vezess engem keresztutamon hozzád, a mennybe. Ámen.

forrás: internet

Kitől és mit kérjünk? /Mt 7,7-12/

Idegenektől nem szívesen szoktunk kérni, ugyanis a kérés feltételez egy bizonyos személyes ismeretséget, vagy baráti kapcsolatot. Így ha valaki valami nagyobb, fontosabb dolgot kér, ez azt mutatja, hogy jó a kapcsolatom azzal az emberrel. Mert minél nagyobb és fontosabb a kérés, annál mélyebb, komolyabb és erősebb az a kapcsolat. Valahogy hasonlóan működik ez az Istennel való kapcsolatban is.

Ha ebből a szemszögből nézünk a mai evangéliumra, biztos, hogy kicsit visszafogjuk magunkat. Nem leszünk olyan magabiztosak, öntudatosak és határozottak, nagyravágyók, hogy bármit, ami eszünkbe jut, kérjük Istentől, azzal a magyarázattal, hogy hisz ő mondta: „kérjetek, és kaptok”.

A kérés feltételezi a jó kapcsolatot. Minél nagyobb a kérés, annál mélyebbnek kell lenni a kapcsolatnak. Ezért gondolkozzunk el most azon, kedves testvéreim, hogy milyen is a mi kapcsolatunk az Istennel. Hogy a mi kéréseink Isten felé megfelelőek-e, hozzáillőek-e ehhez a kapcsolathoz. 

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót…” /Mt 6,7-15/

int minket ma a mi Istenünk.

Mert talán mi is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több imát, rózsafüzért, litániát elmondunk, annál jobban imádkozunk. Persze ez is fontos, de figyeljünk oda arra, hogy a sok szó között legyen elég időnk a figyelmünket, a szívünket Istenünk, a Mi Atyánk felé fordítani.  

Az egymást szerető szíveknek sokszor egy őszinte szó, egy mély tekintet, egy meleg kézfogás is elég… sőt, sokszor ez több minden másnál. Vajon mi néztünk-e már oly vágyakozással, oly őszintén Istenünkre, mint pl. a szerelmes a szerelmére? Talán épp ez hiányzik a mi imádságunkból… csendben, szó nélkül, vágyakozással Istenre tekinteni.

Újmisén voltam

Már több, mint egy hónapja voltam az egyik jó barátom, Fejéregyházi Tamás L.C. atya újmiséjén Budapesten. Apukám fényképezett, közlök néhány képet... talán ennek is köszönhetően még többen fogunk érte, s szent papi életéért imádkozni.

Végül pedig csináltam neki egy emlékképet:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.“ /Mt 25,31-46/

Az utolsó ítélet leírásában Jézus felfed egy dolgot, egy tényt, amely egyszerre lehet ajándék és egyben felelősség. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek“. Bármit teszünk-, vagy nem teszünk meg másokért, azt neki tesszük-, vagy nem tesszük. Talán már mi is valamikor elgondolkoztunk azon, vajon milyen lenne beszélgetni Jézussal, vendégül látni Őt a házunkban vagy mellette lenni a szenvedés idején.

Ha szemtől szembe, mint hozzánk hasonló Istenembert nem is láthatjuk, azonban iránta való szeretetünket mindig és mindenhol, bárkin keresztül megmutathatjuk.

De mivel részünk van ebben a lehetőségben, felelősek is vagyunk azért, hogy hogyan cselekszünk. Óriási ajándék, de legalább akkora felelősség: felebarátainkból mindig Jézus néz ránk: hogyan viselkedünk vele szemben?

R.C. elmélkedés nyomán

Farsangi hógolyózás

Egy hete vasárnap unokaöcséim elhívták egyházközségünk gyermekeit egy kis farsangi hógolyózásra - nagyon jó volt a hangulat, jól szórakoztak. Erről az akcióról közlök pár képet: