2012. szeptember 15., szombat
Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja
Szent
Péter apostol a mai evangélium egyik főszereplője. De így első hallásra vajon
milyen benyomásunk van róla? Először gyönyörű tanúságot tesz Jézusról, a
Messiásról, de pár perccel később félrehívja Jézust, majd szemrehányást tesz
neki. S mindannyian ismerjük Jézus válaszát erre a „Miről beszélsz? Te, a Messiás akarsz szenvedni, meghalni?”
felháborodásra. Apage satanas! – Távozz tőlem, sátán!
Péter
apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz
ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi
őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten
tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább ellenszegült. S számunkra talán
Jézus megszólítása is túl keménynek tűnhet: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk
csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél,
ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten
szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban
jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más
elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem
hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére,
keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak
egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter
apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események
legvégén érti meg, mi miért történt.
Persze
így utólag mi már könnyen lehetünk „okosak”. Könnyen meg tudnánk fogalmazni,
mit is kellet volna mondania Péter apostolnak, mikor megtudta, mi vár Jézusra.
De bármiféle ítélkezés helyett inkább vonjuk le a következtetést és tanuljunk,
okuljunk az eseményekből.
Hisz
tudjuk, hány olyan esemény történik a mi életünkben is, mikor nem értjük,
miért. De gondoljunk vissza ezekre az eseményekre, mikor nagyon nem értettük,
mikor nagyon lázadtunk ellene, mikor nagyon mást és máshogy akartu(n)k… Talán
már azt mondjuk: jó volt az úgy, így kellett lennie. Pedig akkor mennyire
lázadtunk…
A
szenvedés nem csak a mesterre, de a tanítványára is vár. Hisz nem nagyobb a
tanítvány a mesterénél. Jönni fog még a szenvedés. De rajtunk áll, vagy bukik:
próbáljuk-e Isten segítségével megérteni, elfogadni azt, s keresni minden
„értelmetlen” eseményben Urunk bölcsességét, gondviselését.
Vajon
mi lesz a következő nehézségünk? Nem tudjuk. De kell, nagyon kell, hogy abban immár
Isten bölcsességét keressük, mert tudjuk: „Az
Istent szeretőknek minden a javukra válik.”
2012. szeptember 14., péntek
A Szent kereszt fája
Szent kereszt fája, egész világ téged áld,
benned remélünk, te vagy igaz örömünk;
győzelmi zászlónk, szabadulás nagy jele,
életadó fa, rajtad termett életünk.
Tisztelünk téged, élet fája, szent kereszt,
föld édes dísze, rajtad váltott meg Urunk:
mindig dicsérünk, rólad mindig szól dalunk,
fán lettünk rabbá, s fán szabaddá általad.
Fiad keresztjén áldjuk, Atyánk, szent neved,
és dicsőítjük a Szentlelket is veled;
örvendjetek most, égi szentek, angyalok,
áldjon ma minden, dicsőséges szent kereszt! Ámen.
2012. szeptember 13., csütörtök
"...hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam" - Aranyszájú Szent János
Mai szentünk, Aranyszájú Szent János az „aranyszájú“ melléknevet kiváló
szónoklatai, igehirdetései, prédikációi miatt érdemelte ki Egyházunkban. Aki
beleolvas műveibe, azonnal felfigyelhet szavának gyönyörűségére, lelkének
mélységére, s egyben kijelentéseinek alázatosságára.
S ő maga mondja egyik ránk maradt imádságában: „Ó, Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat
és tanításodat... Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy
te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a
bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a
gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy
tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s
erővel és bátran megvalósítsam.”
Ha
keresztény vagyok, minden nap az a legfőbb kötelességem, hogy Istenünk
tanítását figyelemmel hallgassam és
állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam. Minden
más csak ez után jön. Tanuljunk mai szentünktől, hogy megtanuljuk, az életben mi
az első és legfontosabb.
2012. szeptember 12., szerda
Szűz Mária Szent neve
Szűz
Mária Szent nevének, avagy Szűz Mária neve napjának ünnepét, emlékezetét üljük.
Már ez a név is, hogy Mária (arámul Mirjam) azt jelenti: Úrnő. S Szűz Mária Istenünk
rendeléséből valóban az egész világ, a mindenség úrnője lett. De gondoljunk
csak bele, mivel érdemelhette ki a Szűzanya ezt a bizalmat Istentől. Minden
bizonnyal a legnagyobb érdeme az volt, hogy teljesen igent mondott az Isten
akaratának, tervének. De nem utolsó sorban a Szűzanya nagyságának mércéje éppen
az, hogy mindenről le tudott mondani ebben az életben, a földi életben. Véget
nem érő bizalommal volt az saját-, és egyben Isten Fia iránt. Mint ahogy később
Szent Pál megfogalmazta az előbb hallottakat: „Az idő rövid! Ezért, akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna,
aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg
sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne
velük, mert ez a világ elmúlik.“
Szűz
Mária úgy élt, mintha semmije sem lett volna ebben az életben. Semmihez sem
ragaszkodott „foggal-körömmel”, kész volt mindenét odaadni, feláldozni. S
valóban mindenét, mert az ő mindene az egyetlen Fia, maga az Isten Fia volt. S
képes volt őt is „elengedni”, „hagyni meghalni”, mert tudta, ez az Isten terve,
s hogy így az örök boldogságát segíti elő.
Legyen
Szűz Mária a mi példaképünk, hogy nekünk is mindenben az első a mennyei, örök
életünk legyen. S hogy képesek legyünk ezért bármit odaadni, föláldozni,
bármiről lemondani.
2012. szeptember 10., hétfő
"Ismerte gondolataikat, majd hozzájuk fordult" /Lk 6,6-11/
Jézus ismerte gondolataikat, majd
hozzájuk fordult és ezt mondta: Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni...
Jézus pontosan tudta, mire gondolnak az írástudók és a farizeusok, s az szerint
szólt hozzájuk – személyre szabottan, egyenes beszéddel. Tudta, mi az, ami
bántja őket, ami nem ad nekik nyugtot. Látta irigységüket, álnokságukat.
Isten ismeri a mi gondolatainkat, tudja, mi jár a fejünkben. Itt
van velünk szemtől szembe az Oltáriszentségben. Vajon mit szeretne most
mondani? Ezt próbáljuk megérteni ebben a rövid csendben.
2012. szeptember 9., vasárnap
Bakkalaureátusi képzés Ipolyságon
A 2012/2013-as tanévben a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola első évfolyam indítását tervezi Ipolyságon szociális munkás szakon, mind magyar, mind szlovák nyelven. A szak megfelelő számú érdeklődő esetében kerül megnyitásra, előreláthatólag november hónapban.
A szociális munkás képzés szombati napokon lesz. A hat szemeszterből álló bakkalaureátusi képzés akkreditált.
Bővebb információt a www.vssvalzbety.sk honlapon, illetve a www.uni.katolikus.sk honlapon lehet szerezni. Itt található részletes információ a tandíjról és egyéb tudnivalók is ezen a helyen szerepelnek.
A következő villámposta címen lehet jelentkezni: vssvalzbety.sahy@gmail.com
Növekedni a hittudományokban - Remény Népfőiskola Ipolyságon
A Remény Szerkesztősége az előző évek hagyományához híven meghirdeti a Remény Népfőiskola előadássorozatát. A kétéves képzés most Ipolyságon lesz. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 29-én, szombaton, délelőtt 09:00 órakor kerül sor az ipolysági Nagyboldogasszony plébánia templomban.
A Remény Népfőiskolára azon felnőtt hívek jelentkezhetnek, akik szeretnének elmélyülni hitükben azáltal is, hogy közelebbről megismerik Egyházunk tanítását.
A képzés szombatonként 09:00 és 13:00 óra között lesz, félévenként négy alkalommal, tehát a két év alatt tizenhat szombaton lesznek előadások. Az előadások térítésmentesen látogathatók.
Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet:
036/749 47 85 (ipolysági plébánia)
2012. szeptember 8., szombat
Évközi idő huszonharmadik vasárnapja
A múltkor
az egyik nem hívő ismerősöm, mikor látta, hogy megyek a templomba, ezt mondta
nekem: „Imádkozz helyettem is!“ Imádkozni mások helyett... talán jó lenne, de
nem lehet.
S bizonyára
mindannyian ismerünk embereket, akik nem szoktak imádkozni, beszélgetni az Istennel.
Sőt, lehet, hogy éppen családunk körében is van egy-egy ilyen ember. S ha igaz
keresztények vagyunk, ez kell, hogy bántson minket.
A legtöbbször
bánt is, s igyekszünk mindent megtenni, hogy ezek az emberek is közel
kerüljenek az Istenhez. De hiába mondjuk nekik szépen, csúnyán, hogy jöjjenek
az Istenhez – nem jönnek. Helyettük pedig mi nem imádkozhatunk. De valami mást
megtehetünk. Figyeljük a mai evangéliumot.
Jézus
a Galileai-tóhoz ért. Volt ott egy dadogva beszélő süket. Ez az ember ha
akart volna, se jutott volna oda magától Jézushoz. Egyedül azoknak a „névteleneknek“
köszönhetően került oda hozzá, akik eléje vitték, s kérték Jézust: tegye
rá a kezét – gyógyítsa meg. A körülöttünk élő hitetlenek sem jutnának
oda maguktól talán soha Istenhez. De éppen mi lehetünk azok, Jézus elé vihetjük
őket. Ha nem is fizikailag, mint a süketet az evangéliumban, de lelkiekben
mindenképpen. Lélekben kérjük az Isten, tegye rá szerettünkre kezét, s gyógyítsa
meg. Lélekben hozzuk el őt, s állítsuk ide az oltár elé. Minden egyes
szentmise, melyben az Istenember meghal a mi bűneinkért egy végtelen
értékű áldozat. Ne múljanak el napról napra, hétről hétre a szentmiséink anélkül,
hogy valakiért – talán éppen hitetlenért – fel ne ajánlanánk azt.
Isten
családba, rokoni, baráti közösségbe teremtett minket. Nem véletlenül épp oda,
ahol vagyunk. Talán éppen azért, hogy egymást segítsük oda hozzá. Talán éppen
azért, hogy ha valakinek „nem megy”, akkor azt is odavezessük Istenhez – az egyedüli
igaz boldogsághoz.
Kisboldogasszony
A
születésnapokat mindannyian meg szoktuk ünnepelni. Az ünnepelt ilyenkor szívesen
és szeretettel osztozik örömében a szoros és a tágabb értelemben vett
családban. S ami még nagyon fontos a születésnapi ünneplésnél, hogy az ünnepen
ott vagyunk az ünnepeltnél, az ünnepelttel, az ünnepelt mellett. A legtöbbször
pedig igyekszünk neki örömet szerezni valamilyen ajándékkal. S ilyen
születésnapi alkalomkor az ünnepelt sem marad hálátlan. Megköszöni figyelmességünket és asztalt terít számunkra.
Ma
is egy ilyen születésnapi ünnepre jöttünk össze. Egyházunk a Szeplőtelen
Fogantatás után kilenc hónappal ünnepli e rendkívüli kegyelmekben gazdag
gyermeknek, Szűz Máriának a születésnapját. Nem tudjuk, hol. Nem tudjuk, mikor született.
Fontosabb azonban, hogy Dávid házához tartozott, s még fontosabb z a szerep,
melyet Isten – örök terveiben – neki szánt. Hogy munkatársa legyen a
Megváltónak, s hogy az egész emberiségért közbenjárjon Istennél.
Máriát
az Egyház édesanyjának és a mi anyánknak is nevezzük. De ez nem valamiféle érzelmi
ömlengés. Nem csak úgy mondjuk, mintha mennyei anyánk lenne, s nem csak azok
hívják úgy, akik már elvesztették édesanyjukat itt a földön. Ő valóban a mi
anyánk, hisz maga az Isten, Jézus Krisztus tette őt minden ember anyjává, mikor
ezt mondta a legfiatalabb apostolnak: „íme a te anyád”.
Így mindenekfelett
illő, hogy mennyei édesanyánkat fölköszöntsük születésnapján, s kell, hogy
ajándékot is adjunk neki. De milyen ajándéknak örül a legjobban egy édesanya
gyermekétől?
Minden
bizonnyal annak, ha bűn nélkül vagyunk, ha arra törekszünk, hogy a mennybe
jussunk. Mi más lehet a Szűz Anya legnagyobb öröme és vágya, mint hogy hozzá, a
mennybe eljussunk, s ott örökké együtt élhessünk vele.
Mai
ünnepünk is erre biztat: Úgy éljünk, hogy Szűz Máriát ne csak tiszteljük, de
vele együtt élhessünk a boldog örökkévalóságban egy örökkévalóságon át.
2012. szeptember 6., csütörtök
Nem csak csodálkozni /Lk 5,1-11/
Ahogy
Péter, Jakab és János látták Jézus csodáját, megtapasztalták Jézus istenségét, „partra vonták hajóikat, és mindenüket
elhagyva követték Jézust“ – írja az evangélium.
Mi
is talán sokszor rácsodálkozunk Isten erejére, mikor szinte a szemünk láttára
történik meg egy csodás gyógyulás, megtérés, vagy bármilyen esemény, mikor
egyértelműen látjuk: Isten avatkozott közbe. De ilyenkor nem elég a
rácsodálkozás, az ámulat, az elérzékenyülés, cselekednünk kell: bátran meg kell tennünk, amire
isteni késztetést érzünk.
Épp
egy ilyen bátor cselekedet tette Pétert, Jakabot és Jánost is apostollá, s ez
által szentté. Kövessük a szent apostolok példáját.
2012. szeptember 4., kedd
A környék híre /Lk 431-37/
Miután
Jézus kiűzte a megszállottból a tisztátalan lelket, „ennek híre elterjedt az egész környéken“
– olvastuk az evangéliumban. Éppen a szemtanúk voltak azok, akik másoknak,
az otthon maradtaknak is beszéltek Isten bölcsességéről, jóságáról és
hatalmáról.
Ha
mi is itt, a templomban megtapasztaljuk Istenünk jóságát, az ő segítségét, az ő
szeretetét, nekünk is tovább kell adni ezt a hírt, ezt az örömhírt, hogy
ezen a környéken is elterjedjen a való igazság híre: Isten örök életet
kínál mindannyiunknak.
2012. szeptember 1., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



