Miserend és hirdetések - Évközi 16. vasárnap

Évközi idő 16. vasárnapja

Július elején, mint láttátok, s tudjátok, újra itt voltak közöttünk a Missziósok Budapestről. Mike atya, a vezetőjük mindig nagyon fontosnak tartja, hogy ne egy helyen, mondjuk a tornateremben legyenek elszállásolva, hanem külön külön – családoknál. Nem a kényelmesebb körülmények miatt, hanem azért, hogy jobban megismerjenek titeket, egyházközösségünk családjait, s minél jobb kapcsolatot tudjatok egymással kialakítani. Ez Mike atya missziójának egyik fő missziós eszköze, amelyet talán nem is vettünk észre. S talán azt sem vettük észre, hogy mikor befogadjuk őket, mint missziósokat, akkor pontosan ránk érvényesek Jézus szavai: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem” /Mk 9,37-38/. És éppen az effajta befogadásról az egész mai igeliturgia.

Ábrahámmal kezdtük ma az olvasmányokat, aki nem is sejti, ki az a három ember, akiket meglátván azonnal befogad és megvendégel. Csak később jön rá, hogy maga az Úr, az Isten volt az két angyalával. Milyen nagy paradox: Nem ismerte fel bennük az Istent, de mégis megtett értük mindent, mintha Istennek tenné. És mégis, közvetlenül neki tette.

Majd az evangéliumban hallottuk a már jól ismert történéseket Máriáról, Mártáról, valamint Jézusról. A két asszony a legnagyobb szeretettel fogadta házába az Urat, megvendégelte, a legjobbat adta neki minden tisztelettel, figyelemmel és áldozattal. Ők maguk is látták, érezték, tudták, hogy nem akárki jön közéjük! Nem egy a sok vendég közül, hanem maga az Úr!

Nagyszerű példák ezek, melyek ma is tanítanak minket. Ma is ellátogat hozzánk az Úr – főleg azokhoz, akik szeretnnek eljönni hozzá, de nem bírnak, nem tudnak. Betegeinkhez a legnagyobb ünnepek alkalmával a pap magát az Úr Jézust viszi hozzátok. Különleges alkalom, különleges kegyelem ez. De nagyon fontos, hogy úgy fogadjuk az Urat az Oltáriszentségben, mint Ábrahám, és mint Mária és Márta fogadta: a legnagyobb szeretettel, féltő gonddal, teljes odafigyeléssel, alázatosan, méltó hódolattal. Szüleink, nagyszüleink még tudják, mit jelent ez. Mikor a hófehér asztalra már oda van készítve a kereszt, a két gyertya, a szenteltvíz, s nem csak a beteg egyedül várja az Urat, hanem ott van körülötte az egész család, mindenki, aki csak tud. És mikor betér az Oltáriszentség a mi hajlékunkba, adjuk meg neki a legnagyobb hódolatot! Hasonlóan, mint mikor itt, a templomba köszöntjük őt: hajtsük térdet, boruljunk le előtte, mert ő a mi Istenünk! Sőt, ha már az utcán látjuk, hogy a pap az Oltáriszentséggel megy, ott is álljunk meg, ott is hajtsunk térdet! Ott is valljuk meg hitünket, s fejezzük ki hódolatunkat, imádatunkat bárki szeme láttára. Így tették őseink, elődeink – nem csak szokásból, de meggyőződésből. Régebben mindig egy ministráns ment az Oltáriszentség mellet égő gyertyával, s ez mutatta, ez figyelmeztetett: a világ világossaga, az Úr jár közöttünk.

Térjünk vissza mi is e szent hagyományhoz. Talán nem így szoktuk meg, de éppen ezért, ha mától mi is így teszünk, akkor minden bizonnyal nem csak valami külső szokás lesz ez, hanem a mi hitünk, az elő hitünk megvallása. Fogadjuk mindig családostul az Urat, legyünk ott betegünkkel a szentáldozás pillanatában, imádkozzunk vele együtt, köszöntsük vele együtt otthonunkban is az Urat. Nem mindennapi esemény az, de ünnep kell, hogy legyen minden családban, minden háznál.

Ábrahám, Mária, Márta – mindannyiuknak ünnep volt az Úr látogatása. Tartozzunk mi is közéjük, mert ha mi is szeretettel fogadjuk őt, jutalmul ő még nagyobb szeretettel fogad be majd minket az örök otthonba, a mennyek országába.

Kármel-hegyi Boldogasszony

Ma a Kármel-hegyi Boldogasszony emléknapja van. Ez a megemlékezés a Kármel hegyéhez kötődik, amelynek szépségéről a Szentírás egyik könyve ír – s többek között ezen a hegyen védte meg Illés próféta Isten hitét. És azért jött létre e mai ünnep, mert a keresztes lovagok ennek a hegynek szépségében, és a hit védelmében látták meg Szűz Máriának mintegy előképét (Adoremus), aki szebb, mint bárki a földön, és mindenki másnál nagyobb a hitének szépsége, tisztasága is. Így, ennek kapcsán és e két gyönyörű szimbólum elmélyítéseként jött létre az egyik legjelentősebb szerzetesrendünk, a Kármeliták rendje.

Minden szerzetesrendnek van egy kitűzött célja, rendeltetése, hivatása. A Kármelitákét Lisieux-i Kis Szent Teréz fogalmazta meg: „Szeretni Istent, és megszerettetni őt”. Milyen gyönyörű feladat, milyen nemes vágy... Próbáljuk meg mi is megvalósítani. „Szeretni Istent, és megszerettetni őt” – ahogy a Szűzanya is teszi mindmáig.

A MisszióIpolyvarbó2013 képekben - 2. rész

A Misszió második napján játékok következtek - először egy capture the flag játék, amit láthatóan mindenki nagyon élvezett:

Voltak, akik sérülés miatt más kellemes, hasznos, és Istennek tetsző időtöltést választottak, mint pl. Péter testvér:

Majd délután elkezdődött a Megasztár című tehetségkutató program, sok fellépővel, zsűrivel, karaokéval stb.

Este, a szentmise után pedig a várva várt Ipolyvarbó - Missziósok focimeccs volt programon, íme néhány kép a nagy derbiről:

Az első gól -
0:1

Az új sportág: szinkronfutás

A második gól - 0:2

A lelátó is majdnem teljesen megtelt

A szerencsésebbek saját szobájuk kényelméből nézhették a magas színvonalú mérkőzést

A bíró

Nem hiányozhatott az élő kommentár sem!

Dávid és Góliát

Az eredmény tehát 0:2 maradt, köszönjük mindenkinek, aki eljött, játszott, nézett, szervezett! Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!