Urunk mennybemenetele

„Semmi különöset nem látunk e mai napon, mégis hisszük, Krisztus a mennybe ment” – mondja Szent Ágoston. „Mert akik látták, azok hirdették, és betöltötték vele az egész földkerekséget.” Mi hiszünk a Szentírás szavának, s ennek köszönhetően ma is tudunk olyan eseményt ünnepelni, amelyet saját szemünkkel még sosem tapasztaltunk meg. De éppen ezért érvényesek ránk Jézus Krisztus szavai: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”

Negyven napja még húsvétot, a föltámadást ünnepeltük. Negyven nap azonban elég hosszú idő ahhoz, hogy elhomályosodjon bennünk a föltámadás fénye, hogy húsvéti örömünket újra befödjék a hétköznapok szomorúságai, s elfelejtsük, mi is vár ránk a feltámadás után. Ezért ma újra egy örömnapot ülünk, mely többek között arra szolgál, hogy újra eszünkbe jussanak a boldogság órái, hogy újra átérezzük: Isten magához, a mennybe hív, a mennybe vár, és a mennybe vezet minket. 

Csodálatosan fogalmazta ugyancsak Szent Ágoston: földi életünk nehéz útján ma is „a jövő ígéretével üdítjük magunkat”. A jövő ígéretével üdítjük magunkat. Hogy újra eszünkbe jusson a menny, hogy újra feléledjen bennünk a vágy, hogy újra megerősítsük szívünket a bűn csábításai ellen, hogy újra tisztán lássuk a célt – a mennyet, ahová ma Urunk felment. Mint egy „üdítő” legyen ez a mai nap! Mint a fárasztó munka, vagy hosszú sport után egy pohár forrásvíz, vagy a fiataloknak inkább egy jeges Cola. Hogy felüdüljünk, s szinte megfiatalodva, újjáéledve, felfrissülve folytassuk utunkat mennyei hazánk felé.

E szentmisében gondolkozzunk el a menny boldogságán, ugyancsak Szent Ágoston szavajárását használva ma „odafenn legeltessük szívünket”. Urunk mennybemenetele többek között erre tanít.

Ismerjük /Jn 15,26 - 16,4/

“Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket azt hiszi, az Istennek tesz szolgálatot. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.” Igencsak elgondolkodtatóak Jézus szavai. Ugyanis akik nem ismerik Istent, s az ő parancsait, azok bizony puszta jószándékból egészen rossz irányba is haladhatnak.

Van egy mondás, mely szerint „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”. A jószándék ugyanis nem elég az embernek. Ismeretek is kellenek, melyek megmutatják, milyen célért kell tennünk és harcolnunk, milyen irányba kell haladnunk. Többek között ezért járjunk szentmisére, ezért tanuljuk a hittant, ezért olvassuk a Szentírást, ezért hallgassuk Egyházunk tanítását, hogy biztosan a jó úton, jó irányba haladjunk.

Miserend és hirdetések - Húsvét 5. vasárnapja

Hogy eszünkbe jusson /Jn 14,27-31a/

Jézus nem hagyott semmit a véletlenre. Tanítása és szavai nem követelnek későbbi kiigazítást vagy javítást. Ő mindent tudott előre, tudta, mi, hogyan és mikor fog megtörténni. Nem akarta tanítványait sem bizonytalanságban hagyni. Ezért mondta el a mai szavakat az utolsó vacsorán – ezért jövendölt a bekövetkezőkről. Hogy nehogy azt higgyék valamikor is a hívek, hogy valami olyan történt, amivel Jézus nem számolt. Istennél sosincs váratlan helyzet.

S nincs ez máshogy a mi életünkkel sem. Az Isten mindent tud előre. Tudja többek között azt is, milyen bűnöket fogunk még elkövetni. Tudja, hol, ki és mikor fog megbetegedni, vagy meghalni, esetleg milyen szerencsétlenség fog bekövetkezni. Éppen ezért Istennél nincs váratlan helyzet – ami annyit jelent, hogy Istennél nincs reménytelen helyzet. Nekünk pedig most kell ezt tudatosítanuk, „hogy amikor eljön az óra, eszünkbe jusson, hogy ő előre megmondta nekünk“ – Istennel és Istennél mindig mindenre van megoldás, mert ő számol mindennel.

Legyen valóban mindig őszinte imánk, mikor ezt énekeljük, különösen majd a júniusi hónapban: „Támadna bármi vész, szívem meg nem remeg, gondot viselsz reám, hiányt nem szenvedek.” 

Szent Márk

Szent Márk evangélistát ünnepeljük. Ezért a mai szentmise elején így imádkoztunk: „Istenünk, te Szent Márk evangélistát kiválasztottad az evangélium hirdetésének fönséges hivatására.” Valóban fönséges, de egyben óriási felelősséggel járó feladat volt számára, hogy ő írja meg az egyik örömhírt Krisztus életéről. Hisz hány millió és milliárd ember olvasta már az általa leírt szentírási részt, táplálkozott lelkileg s élt az evangélium szavaiból. Nagy megtiszteltetés, de még nagyobb felelősség.

De nem csak az „evangélista” hivatás fönséges s felelősségteljes. Minden hivatás az! Úgy a papi, mint a családban betöltött szülői hivatás is. A mi hivatásunk is - bármilyen körülmények között élünk is - fönséges, mert Istentől kaptuk, s felelősségteljes, mert a következő nemzedék(ek) jövője is múlik rajta.

Szent Ágoston tökéletesen megértette, amit másoknak is tanított: „Úgy dolgozz, mint ha minden rajtad múlna. S úgy imádkozz, mint ha minden Istenen múlna.” Ezt tette Szent Márk is, s így munkája és imádsága gyümölcseként Isten egy szent evangéliummal tudatta velünk üzenetét.

Az ő példáját követve mi is kitartó munkával, s buzgó imával teljesítsük hivatásunkat.

Húsvét ötödik vasárnapja

Már néhány hete beköszöntött a tavasz. A virágzó fák, a zöldellő mezők, az éledő természet mind valami újat hoz életünkbe – új munkát, de új gyümölcsöt egyaránt. S maga a természet is gyönyörűen mutatja, hogy a világ fejlődése, az élet menete soha nem áll meg – mindig megy előre, újra és újra megújul. A régi elmúlik, s jön az új - az új hajtás, az új termés, az új nap, az új generáció. Minden megújul.

De nem csak a természet, a virág s a növény újul - hanem maga az ember is! Sőt elsősorban nekünk feladatunk a megújulás, az újjáéledés, az újjászületés, ahogyan Krisztus tanítja. Persze elsősorban nem testi, hanem lelki megújulásról beszél. Ami azt jelenti, hogy minden egyes nap fejlődnünk kell, tovább kell mennünk – nem elég egy helyben toporognunk. S éppen erre buzdít, ehhez ad erőt ez a mai szentmise is.

Ugyanis az eddig hallott összes szentírási rész az új dolgokra késztet, buzdít minket. (Már az introitusban, a kezdőénekben is ezt énekeltük: „Az Úrnak új dalt énekeljetek!” Nem régit, nem ugyanazt, mint a múlt héten, hanem újat!)

Az olvasmányban Pál és Barnabás útra kelt – tovább hirdette Isten evangéliumát, azaz valami újat vitt bele az igehirdetésbe. A szentleckében János apostol „új eget, és új földet” látott: Az új Jeruzsálemet szemlélhette, ahol a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáalkotok mindent!” S végül az evangéliumban maga Jézus is új dologról beszél: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást.” S ez a parancs nem csak kétezer éve volt új, hanem most is, ma is ugyanúgy újonnan tud hatni.

Az egész mai szentmise új dolgokról szól. S mindannyiunk: kicsik, fiatalok, nagyok és idősek számára egyaránt szól a mai üzenet: vágyódjatok, vágyódjunk az újra. Vágyódni a többre, s leleményesnek lenni a szeretetben. Sosem szabad ugyanis megelégednünk magunkkal. Sosem mondhatjuk azt: én már elég jó vagyok, eleget és elég jól imádkozok, teljes mértékben az Isten akarata szerint rendezem életem, mindenkit tökéletesen szeretek, mindent jól csinálok… Egyházunk folytonosan a megújulásra hív. Hogy naponta fel tudjuk fedezni azt az újat és jót, amit megtehetünk, s amit meg kell tennünk.

Bármennyi évesek is vagyunk, bárhanyadszor vagy is ma szentmisén, kell az újat, a többet, a jobbat keresnünk.

Mert mindig lehet jobban, mindig lehet többet. Istentől kérjünk ma mindehhez új erőt.