Gondolat /Mt 5,20-26/

Jézus mai szavaiból pontosan megérthető, hogy Isten nem csupán a tetteink szerint ítél, értékel minket, hanem látja már gondolatainkat is, és már azok mérvadóak számára. Sokszor azt gondolhatjuk, egész jó emberek vagyunk, mert pl. senkit sem öltünk meg. Jézus azonban azt tanítja, hogy aki csupán a szívében, a gondolataiban haragszik másra, s nem akar szabadulni ettől a haragtól, az méltó az ítéletre, a pokol tüzére.

Ügyeljünk gondolatainkra, hogy azok ne kárhoztassanak, hanem már azok üdvözítsenek minket.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 1. vasárnapja

Papi gyűlés

Egymás felé - Nagyböjt első hete

A mai világ egyik nagy kísértése azt hirdeti, hogy elegek vagyunk önmagunknak, hogy a másik emberre csak annyiban van szükség, amennyiben a mi érdekeinket szolgálja. A mai világ be akar zárni saját magányunkba, hisz hány reklám ezt híreszteli: Törődj magaddal; Ez jár neked; Rólad szól; Mert megérdemled stb…

De éppen a krisztusi parancs és a nagyböjt igaz cselekedetei, imái nyitják meg a szívünket a másik ember felé, a szükséget szenvedő felé, a beteg ember felé. S ne feledjük, amivel a nagyböjt legelején kezdtünk: Istennek az a böjt tetszik, amivel nem magunkba zárkózunk, hanem amellyel éppen hogy nyitunk embertársaink felé. Úgy böjtöljünk, hogy mások megérezzék, megtapasztalják: E nagyböjti szent időben nem csak önző módon a maguk üdvösségéért, de egymáséért is fáradoznak a keresztények.

Nagyböjt első vasárnapja

A ma felolvasott első bűnről, Ádám és Éva történetéről már évezredek óta beszélnek az emberek – ez az egyik legismertebb bibliai történetünk. Felnőttként pedig már tudjuk, nem kertről, almáról, kígyóról van szó, hanem arról, hogy az ember ellenszegült Istennek – a Sátán kísértésére megtört az emberben az Isten, a Teremtő iránti bizalom. „Attól kezdve minden bűn engedetlenség Istennel szemben és bizalmatlanság az Ő jóságával szemben.” /KEK 387/És ugyancsak attól kezdve a meggyöngült és rosszra hajló természet megmaradt az emberben, és az lelki harcra hívja.

Nem csak emberi természetünk romlott meg, de egész világunkban és a természetben is megtört az összhang, a harmónia, felbomlott a rend. Mécs László, 20. századi papköltőnk csodálatos szépséggel és nagy bölcsességgel fogalmazta meg ezt a mindenben jelenlevő romlást (Minden tökélyben ott a torzó): „Minden tökélyben ott a torzó, / minden vadász kicsit vadorzó, / a papban ott lapul Júdás, / zenészben vásáros dudás, / a hősben sír a rezgőnyárfa, / a hír fiában sír egy árva, / hibát rejt minden műremek, / minden kacajban könny remeg, / szűzből kikandikál a céda, / tudásból papagáj-planéta, / virágból kísértet-haraszt, / minden dicsekvés rejt panaszt, / a miniszterben ott a tolvaj, / angyalban ott a Mefisztó, jaj, / árnyékot rejt a fénysugár, / és púpot a fenyősudár, / a hit mélyén vigyorog a kétely, / a Bibliából csúnya métely / jöhet: ferdül egy szív-csavar, / s a hitbe ront a zűrzavar, / minden dicsfényben van gyalázat, / így hát szegény szívem: vigyázat!”

Azonban ne elcsüggedjünk el ezek hallatán. Igaz, hogy mindenben ott van a rossz, de nem vagyunk ellene tehetetlenek. A Sátán, az ördög mindig csábít a rosszra, Isten kegyelme azonban minduntalan működik. Egyháztörténelmünkben voltak tanítások, melyek szerint az ember csupán saját erejéből képes szentül élni (pelagianizmus) – mi már tudjuk, ez nem igaz. Isten nélkül semmire sem megyünk. Mások azt tanították, hogy az ember az áteredő bűn miatt teljesen megromlott, és szabadsága semmivé vált, hogy a rosszra való hajlandóság legyőzhetetlen (reformáció) – mi már tudjuk, nem volt igazuk. Egyházunk a Szentlélek megvilágosításával tanítja, hogy „Az emberek egész történelmén végighúzódik a kemény harc a sötétség hatalmai ellen, mely a történelem hajnalán kezdődött és az utolsó napig fog tartani az Úr tanítása szerint. E harc részeseként az embernek szüntelenül küzdenie is kell, hogy kitarthasson a jóban; és saját belső egységét csak Isten kegyelmének segítségével és komoly erőfeszítések árán tudja elérni. /KEK 409/

E nagyböjti szent idő is éppen erre tanít. Ebben a negyven napban Isten még bőségesebben adja kegyelmét. De ugyanakkor nekünk is még buzgóbban kell gyakorolnunk az irgalmasságot, a jóságot, az önmegtagadást. Csakis így, Isten segítségével és saját magunk megerőltetésével juthatunk előbbre az életszentség útján. Romlott a világ, romlott a természetünk – és mégis, ha akarjuk, és Isten kegyelméből mindannyian jókká lehetünk. „Isten minket úgy segéljen.”