Krisztus Király vasárnapja

Az evangéliumok sokféleképpen mutatják be Jézust. S ezek a képek leginkább a gyógyítót, a csodatevőt, a tanítót, a tanulságos történetekkel megdöbbentő prédikátort állítják elénk. De egyáltalán nem látjuk Jézus életén és viselkedésén, hogy ő király lenne. Egyetlen egyszer mutatkozik Jézus „királyszerű pózban”, de az sem igazán egy hatalmaskodó megjelenés – ez az a jelenet, mikor bevonul Jeruzsálembe. De akkor sem lovon, vagy tevén, sőt nem is elefánton érkezik, még csak nem is öszvéren, hanem a lehető legegyszerűbben – szamárháton. Így ez a bevonulás sem az uralkodói dicsőség megnyilvánulása, hanem inkább afféle zarándoklat. Jézus egyszer mutatkozik félelmetes ítélőnek – s ezt épp a tegnapelőtti evangéliumban hallhattuk, ez pedig a templom megtisztításának jelenete, amikor kiűzi az árusokat a templomból, mondván az Isten tiszteletével, az imádsággal nem fér össze a templomi pénzváltás és kereskedelem.

De ezeken kívül van még egy jelenet, mikor Jézus arról beszél, hogy majd eljön dicsőségében, leül trónjára, s ítéli a nemzeteket. Ezt pontosan egy éve, Krisztus Király vasárnapján hallottuk. S talán ez az Újszövetség leghatalmasabb, leglenyűgözőbb képét Krisztusról, mint királyról.

De mit hallottunk ma? Mit tár elénk Anyaszentegyházunk a mai napon? Egy királyt, aki éppen az ítélőszék előtt van. Egy királyt, aki megkötözve áll a helytartó előtt. S mi ezt a királyt ünnepeljük ma. Ez a mi királyunk. Az, akit pár órával később keresztre feszítettek. Nem egyszerű dolog.

De Jézus felvilágosít, tökéletesen megmagyarázza: „az én országom nem e világból való”. S ha ezen keresztül nézzük az eseményeket, a történéseket, tényleg minden világossá válik. „Ezen keresztül” pedig azt jelenti, hogy a hiten keresztül, tehát hittel.

Figyeljünk csak meg egy számunkra talán mindennapi dolgot. Amit nap, mint nap látunk, s nap, mint nap le is rajzoljunk. Azt gondoljuk, hogy mi nem is szoktunk rajzolni? Biztos vagyok benne, hogy naponta rajzoljuk magunkra a kereszt jelét. S ez a kereszt szorosan összefügg a mai ünnepel is. Mi már megszoktuk, hogy a kereszten a megfeszített Krisztus teste függ. A kereszténység első évszázadaiban azonban ez nem így volt. A keresztet inkább drágakövekkel és gyöngyökkel díszítették, és gyakran aranyból vagy ezüstből készítették. Csak a római időkben került a keresztre Krisztus teste. De nem a szenvedő, nem az összeroskadt, hanem a győzedelmes Krisztus, a diadalmas vezér hosszú fehér ruhában, fején pedig királyi koronával. Krisztust feltámadottként ábrázolták, aki győzedelmeskedett a bűn és a halál felett, és aki Atyjánál uralkodik, mint a mindenség királya. Az a király, akit a mai napon is ünneplünk.

A mai napon ünnepeljük azt a királyt, kinek a királysága nem ezen a világon van. Mert itt minden királyság egyszer véget ér, megsemmisül. Az övé nem. S ha ezt mi hisszük, sokkal könnyebb lesz elviselni még a legnagyobb szenvedéseket, a legnagyobb kereszteket is itt a földön, mert ezekben a szenvedésekben és keresztekben is már – tudjuk – a királyt követjük az ő országába. S ezen túl, ha a keresztre tekintünk, mindig jusson eszünkbe, hogy mi nem a földi királyságért, tehát nem a földi életért élünk, hanem azért, hogy a királyok királyával legyünk majd örökké az ő királyságában.