Szent János

Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek. Ezeket a szavakat hallhattuk a mai első olvasmányban. Mai szentünk, Szent János számol be igehirdetéséről, evangelizációjáról… s mi is soxor halljuk a felhívást magától Jézustól, valamely szentünktől, szentatyánktól, püspökeinktől és papjainktól, hogy minden egyes kereszténynek kötelessége hirdetni az Igét, evangelizálni. Akarva akaratlanul is fülemben csengenek Szent Pál szavai: „Hirdesd az igét, állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!”

De hogy erre képesek legyünk, nélkülözhetetlen egy dolog. Nézzük csak meg Szent Jánost, aki magát evangéliumában nem nevezi meg, csak úgy említi, mint a „másik tanítványt, akit Jézus szeretett”. Tudjuk róla, hogy jó sportember volt, ha lefutotta Pétert… de nem ez a fontos. Vagy legalább is nem ez a legfontosabb. Hanem, ahogy hallottuk: „látta mindezt, és hitt”. S ez az a nélkülözhetetlen dolog: Látni és hinni, más szóval személyesen megtapasztalni Istent. Mert személyes tapasztalat nélkül nem tudunk mit hirdetni! Ha nincs Istennel személyes tapasztalatom, nem tudom őt hirdetni, nem tudok evangelizálni, nem tudom hirdetni az igét, mert nincs mit. A történtek után írta ezt János apostol: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”

S Istent személyesen megtapasztalni a legjobban őszinte, belső, mély beszélgetéssel lehet. Lehet ez elmélkedés a Szentírás szavain, lehet ez kötetlen beszélgetés Istennel, lehet ez bármilyen formája az imának, de ezen személyes tapasztalat nélkül nincs mit, és nem is tudunk mit hirdetni.

Úgy imádkozzunk a mai napon, hogy mi is kezdhessük igehirdetésünket a világban ezekkel a szavakkal: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”