2012. december 25., kedd

Urunk Jézus Krisztus születése - ünnepi mise


Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Sőt, akik ünnepelnek, akik ünneplünk, még kisebbségben is vagyunk. S nem csak ebben, de sok másban is általában a kisebbséghez tartozunk. Mi, magyarok itt Szlovákiában a kisebbséghez tartozunk. Mi vagyunk kevesebben. Hasonló módon itt községünkben, mint vallásukat gyakorló hívek is kisebbségben vagyunk – nem úgy, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. Mindig többen maradnak otthon a szentmisék ideje alatt, mint akik itt vagyunk. De a nagyvilágban is mi keresztények kisebbségben vagyunk. Mi vagyunk kevesebben. Nagyon fontos, hogy ezt tudatosítsuk, mert ezek szerint mi már hitünkben, életvitelünkben nem alkalmazkodhatunk a többséghez, mint régen, nem követhetjük a többséget, nem irányíthat és vezethet minket a többség – mert az nem vallja, nem tudja, vagy nem akarja megismerni az Istent. Épp a minap olvastam egy szellemes, de sajnos igaz megállapítást, tanácsot: „Kerüld el a karácsonyi tolongást… menj templomba”. Így van ez, kedves ünneplő híveim, évről évre kevesebben hiszünk Istenben, évről évre kevesebben ünnepeljük meg Urunk megtestesülését
De mi tudjuk, egyedül a keresztény érték az, amely az örök élet zálogát hordozza magában, amely vallja a végtelenül jobb, és teljesebb világot, az örök világot, az örök életet. Istenünk az egész egyházi év folyamán tanít minket, ünnepelteti megváltásunk egyes eseményeit, hogy egyre jobban megértsük, s ez után egyre több embernek megmutassuk: az igazi élet csakis Istennel, Istenben van. De sajnos oda fajult már az emberiség, a társadalom, hogy a világi törvények egyenesen tiltani próbálják a hit megnyilvánulását, megvallását. Éppen ezért nekünk nagyon sokszor szembe kell mennünk a közfelfogással, a közgondolkodással, a „közerkölccsel“ (inkább közerkölcstelenséggel)... Nem hagyhatjuk, hogy mint egy tömeg tagjaként vigyenek, ahová a többség tódul. Gyönyörűen látta meg ezt a sajnos tény és való helyzetet majdnem egy évszázada Mécs László papköltőnk, aki a meggyőződése mellett kitartó embert a pisztrángokhoz hasonlítja, akik mindig szemben úsznak az árral: „A pisztrángoktól ezt tanultam: / sohasem úsznak ők az árral, / de mindig szembe, mindig hősként, / glédában, egy kicsit vadultan, / rugalmasan, nagyon frissen, / hol zuhatag fájdalma szisszen. / Őrült erőkkel szembeszállva, / föl a zokogó zuhogókon, / szirtek között, a vízesések / több méteres habzó haragján / föl, szárnyak nélkül szinte szállva / szökdösnek, diadalt aratván...
Mindig szembe, mindig hősként. Jézus Krisztus, aki ma emberré lett, szembe szállt az akkori fölfogással, az akkori Messiás-elképzelésekkel, s egy új utat mutatott, mely elvezet az Istenhez. De övéi nem fogadták be – halljuk az evangéliumban. „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” A többség közömbös, sőt elutasító maradt. Az emberiség többsége Jézus születésekor is nagyban rohant tovább a vesztébe, nem ismerték föl Isten hangját. Pedig ő hányszor szólt az emberhez: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk”.
Hívő őseink viszont a keresztényüldözések, a háborúk, az elnyomás, az egyházat támadó korokban is tudtak hinni, tudtak, akartak ünnepelni. E szent örökséget kaptuk meg mi is szüleinktől, akik tovább adták e hitet, akik megtanítottak minket a karácsony igazi értelmére, helyes megünneplésére. Tartsuk ezt a hitet, növeljük magunkban ezt a hitet, adjuk tovább e hitet: hogy minden körülöttünk élő ember megértse: az Isten mindig csak adni akar nekünk. Az Isten sosem vesz el tőlünk semmit, mindig csakis adni akar. De ezért szemben kell úsznunk az árral! Törtetnünk kell felfelé, a többséggel szemben, hogy példánkat látva minden ember megismerje Istent, eljusson az igazság ismeretére. Őrült erőkkel szembeszállva, / föl a zokogó zuhogókon, / szirtek között, a vízesések / több méteres habzó haragján / föl, szárnyak nélkül szinte szállva.
Mert akiket a világ áradása visz csak, azok nem az Isten felé, nem az élet felé, de a kárhozat, örök szenvedés haladnak. Ugyanis Amely pisztráng az árral úszik: - írja tovább a papköltő – / lehet boldog, hasa fehérjét / lehet, hogy parti nefelejcsek / kívánják, hogy csókkal elérjék, / s holdfény hullong rá mint a tej-csepp, / - de a Faj meghalt benne: hulla!
Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Sőt, akik ünnepelnek, akik ünneplünk, még kisebbségben is vagyunk. Mi ünnepeljünk, hogy egyszer, harcunk jutalmául eljussunk az örök Forráshoz, a mi Urunkhoz, kinek születése napját ma oly örömmel és oly szent komolysággal üljük. Pisztráng-lelkű Pajtás, előre, / a Forrás-álmú hegytetőre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése