2016. október 18., kedd

Egy fontos nézőpont - Szent Lukács

Sokszor hallunk a hírekben arról, hogy milyen nagy közúti balesetek történnek nap mint nap. Az esti híradókban, melyek ezekről beszámolnak, igyekeznek megszólaltatni a szemtanúkat, illetve a belesetet szenvedő egyik, vagy másik felet, vagy épp a kiérkező rendőrt, vagy mentőst. S talán már észrevettétek, hogy ugyanazt az esetet milyen nagy és jelentős különbségekkel, eltérésekkel mesélik el. Nem azért, mert hazudni akarnának, hanem mert máshogy látták, máshogy élték meg az adott balesetet. Máshogy a sofőr, máshogy a másik vezető, máshogy a szemtanú, máshogy a rendőr… Ugyanaz az eset, mégis olyan sok fajta elbeszélés. Többek között ez azért van, mert mi emberek nem csak pusztán elmondunk valamit, hanem igyekszünk azt megérteni, szavainkkal igyekszünk magyarázni, s ha kell, kiegészíteni a történteket.
Négy evangélistát ismerünk, melyek közül ma Szent Lukácsot ünnepeljük. Négyen négy féleképpen, négy különböző szemszögből írták le azokat az eseményeket, melyek átéltek Jézus társaságában. Nekik köszönhetően Jézus Krisztus, az Istenember személyét sokkal szélesebb látószögből szemlélhetjük és ismerhetjük meg. Szent Lukács evangélista az irgalmas Jézust mutatja be nekünk. Neki köszönhetjük azt, hogy szavain keresztül érezhetjük és tapasztalhatjuk, az Isten állandóan nyitva tartja otthonát számunkra, ha a bűn miatt eltávolodtunk tőle.

Ma köszönjük meg Szent Lukács evangélistának, hogy az ő Jézus-szemléletén keresztül Isten végtelen irgalmasságát ismerhetjük meg. Használjuk fel ezt az irgalmat. Bármennyiszer bármilyen nagyot is vétettünk, mai szentünktől tudjuk: Istenünk fiává fogad vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése