Egy
nem éppen rövid, de annál csodálatosabb és tanulságosabb történetet hallgattunk
meg az imént Jézus életéből. Urunk egy szamáriai asszonnyal társalog –
mondhatnánk első hallásra. Az események mélységét látva azonban egyértelműen
kimondhatjuk: Jézus nem csak beszélget valakivel, de Istenhez vezet nem csak
egy idegent, de a körülötte élő embereket is. Felnyitja szemüket, s betölti
szívüket – mindazzal a jóval, ami Istentől van.
Olvasva
e történetet feltűnhet, hogy az az asszony, akivel Jézus leállt beszélgetni
milyen együgyű volt: Jézus annyiszor beszélt neki lelki, magasztosabb
dolgokról, de ő nem értette meg: annyira el volt foglalva az egyszerű vízzel,
hogy nem tudott másra figyelni. A hosszas beszélgetés után azonban lassan
felismerte az Urat, s kezdte érteni szavait. Olyannyira, hogy az események
végeztével hitet nyer. Sőt, az egész falu, ahol lakott megismeri az Istent, s
hívővé lesz.
E
pár perces történések talán a keresztény ember életéről is szólnak. Sőt ha
átelmélkedjük, talán a mi saját életünket is felfedezhetjük benne...
Nem
így történik ez velünk is? Az Isten egyszer csak megszólít – találkozunk vele.
Talán fel sem ismerjük őt pontosan, nem is tudjuk, mit akar. De valamit kér
tőlünk – érezzük itt legbelül. Valamit kér – mint a szamariai asszonytól inni.
Mi azt hisszük, valamiben hiányt szenved, szüksége van valamire – azért szól.
Aztán elkezdünk beszélgetni. Ő szól hozzám – s különleges dolgokról kezd
beszélni: érdemszerző szenvedés, kereszthordozás, örök élet, feltámadás... De
én nem értem, mint a szamariai asszony: csak a magamét ismételgetem. Szomjas
vagyok, földi vágyaim vannak. S az effajta beszélgetés sokáig eltarthat – talán
évekig. Mígnem ahogy jobban figyelek Jézus szavaira, s kevésbé az én vágyaimra,
kezdem érteni. Sőt, egy idő után vagyódni kezdek mindaz után, amit ő ígér –
olyan valami után, amely nem ér véget, nem fogy ki, ami után nem szomjazok meg.
S talán észre sem veszem, de megkapom az igaz hit kegyelmét – s ez a körülöttem
élőket is nagyban befolyásolja. Szavamra, példámra bennük is felkel a vágy – s
én megmutathatom nekik azt az utat, amit én is járok. Közben pedig fel sem
tűnik, hogy Jézus nem is volt szomjas, nem is iszik – mint a szamariai
asszonynál sem –, mert ő nem maga miatt hívott, hanem azért, mert nekem volt rá
szükségem – rajtam akart segíteni.
A
mai evangélium pár perces eseményei talán a mi életutunkat, Istennel való
találkozásunkat szemléltetik. Vegyük észre benne, s a mi életünkben is a
lényeget: Mikor az Isten közeledik hozzám, s valamit kér tőlem (pl. rendszeres vasárnapi szentmisét, keresztény életet, parancsok megtartását, jócselekedeteket, áldozatokat, lemondást), azt sosem maga miatt,
de énértem teszi. Nekem akar egy végtelenül jobb, teljesebb életet adni. Azt
akarja, hogy minden vágyam kielégüljön – ami csak egy valakinél lehetséges.
Nála. Ne féljünk szóba elegyedni vele, s megtenni mindazt, amit kér. „Szem nem látta, fül nem halotta” mindazt
a jót, amit Isten nekünk készített.
Köszönöm!
VálaszTörlés