2017. március 19., vasárnap

Nagyböjt harmadik vasárnapja

Egy nem éppen rövid, de annál csodálatosabb és tanulságosabb történetet hallgattunk meg az imént Jézus életéből. Urunk egy szamáriai asszonnyal társalog – mondhatnánk első hallásra. Az események mélységét látva azonban egyértelműen kimondhatjuk: Jézus nem csak beszélget valakivel, de Istenhez vezet nem csak egy idegent, de a körülötte élő embereket is. Felnyitja szemüket, s betölti szívüket – mindazzal a jóval, ami Istentől van.
Olvasva e történetet feltűnhet, hogy az az asszony, akivel Jézus leállt beszélgetni milyen együgyű volt: Jézus annyiszor beszélt neki lelki, magasztosabb dolgokról, de ő nem értette meg: annyira el volt foglalva az egyszerű vízzel, hogy nem tudott másra figyelni. A hosszas beszélgetés után azonban lassan felismerte az Urat, s kezdte érteni szavait. Olyannyira, hogy az események végeztével hitet nyer. Sőt, az egész falu, ahol lakott megismeri az Istent, s hívővé lesz.
E pár perces történések talán a keresztény ember életéről is szólnak. Sőt ha átelmélkedjük, talán a mi saját életünket is felfedezhetjük benne...
Nem így történik ez velünk is? Az Isten egyszer csak megszólít – találkozunk vele. Talán fel sem ismerjük őt pontosan, nem is tudjuk, mit akar. De valamit kér tőlünk – érezzük itt legbelül. Valamit kér – mint a szamariai asszonytól inni. Mi azt hisszük, valamiben hiányt szenved, szüksége van valamire – azért szól. Aztán elkezdünk beszélgetni. Ő szól hozzám – s különleges dolgokról kezd beszélni: érdemszerző szenvedés, kereszthordozás, örök élet, feltámadás... De én nem értem, mint a szamariai asszony: csak a magamét ismételgetem. Szomjas vagyok, földi vágyaim vannak. S az effajta beszélgetés sokáig eltarthat – talán évekig. Mígnem ahogy jobban figyelek Jézus szavaira, s kevésbé az én vágyaimra, kezdem érteni. Sőt, egy idő után vagyódni kezdek mindaz után, amit ő ígér – olyan valami után, amely nem ér véget, nem fogy ki, ami után nem szomjazok meg. S talán észre sem veszem, de megkapom az igaz hit kegyelmét – s ez a körülöttem élőket is nagyban befolyásolja. Szavamra, példámra bennük is felkel a vágy – s én megmutathatom nekik azt az utat, amit én is járok. Közben pedig fel sem tűnik, hogy Jézus nem is volt szomjas, nem is iszik – mint a szamariai asszonynál sem –, mert ő nem maga miatt hívott, hanem azért, mert nekem volt rá szükségem – rajtam akart segíteni.
A mai evangélium pár perces eseményei talán a mi életutunkat, Istennel való találkozásunkat szemléltetik. Vegyük észre benne, s a mi életünkben is a lényeget: Mikor az Isten közeledik hozzám, s valamit kér tőlem (pl. rendszeres vasárnapi szentmisét, keresztény életet, parancsok megtartását, jócselekedeteket, áldozatokat, lemondást), azt sosem maga miatt, de énértem teszi. Nekem akar egy végtelenül jobb, teljesebb életet adni. Azt akarja, hogy minden vágyam kielégüljön – ami csak egy valakinél lehetséges. Nála. Ne féljünk szóba elegyedni vele, s megtenni mindazt, amit kér. „Szem nem látta, fül nem halotta” mindazt a jót, amit Isten nekünk készített.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése