MinistránsBajnokság2013

A nyári szünet utolsó napját újra együtt töltöttük: ministránsainkkal, szüleikkel, barátainkkal. Egy kis ministráns bajnokságot szerveztünk, melyben községünk kis "istenszolgái" összemérhették gyorsaságukat, pontosságukat, ügyességüket, leleményességüket.

Összesen tizenegy játékos állt rajthoz különböző versenyszámban. Nézzük is sorjában:

A nagy csapat - most mint vetélytársak

Az első versenyszám mindenekelőtt a gyorsaságról szólt: két, vízzel megtöltött lufival a kézben kellett egy bizonyos távot a lehető legrövidebb idő alatt taljesíteni. Íme:

A következő versenyszám a pontosságról, s ügyességről szólt. Kb. három méter távolságból kellett tíz teniszlabdából minél többet belejuttatni a vödörbe. Íme:

...pontosan így!

A következő versenyszám eddig ismeretlen volt mindenki számára. Egy sültös sapkára egy teászacskó volt ráragasztva. A feladat a következő volt: bármilyen kézi segítség nélkül, egy perc alatt minél többször feljuttatni, fellódítani a teászacskót a sült tetejére. Jó móka volt:

Komoly szurkolótábor is volt: eljöttek a szülők, nagyszülők, testvérek, barátok...

Ismét egy, még sosem gyakorolt versenyszám következett. Szájban kanál, tálban piskóta. A feladat: kézi segítség nélkül a lehető legtöbb piskótát átjuttatni egy másik tálba. Íme:

így, így!

A legelső feladathoz hasonló következett. Vizeslufival futás, amelyet azonban át kellett dobni két igen magas akadályon, majd elkapni... Szerencsére, nem sikerült mindenkinek - jókat nevettünk:

itt a lufi...

...hol a lufi?

hoppá

ez talán kicsúszott...

Győzelem!

Hajrá!!!

A legmókásabb feladat volt soron. Elő volt készítve egy tál, benne liszt... A lisztnek az alján pedig egy kis édesség. Na, ezt kellett megszerezni - csupán a száj, levegő, fogak használatával. Előtte kicsit megmostuk a gyerekek arcát, hogy... ne legyenek piszkosak :)

Megvan!!!!

Fújd csak, fújd... :)

Mindenki mosolygott

felkészülés, vigyázzz

...rajt!

S az utolsó előtti feladat: gumikacsákat megitatni, majd "kiüríteni" - a lehető legtöbb vizet átjuttatni:

amikért harcoltak

Középen az egyik bíró - időmérő

Minden falusi gyermeknek tudnia kell fejni. Itt egy gumikesztyűből kellett minél többet "kifejni":

Nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés. A harmadik helyen Juhász Bálint, a másodikon testvére, Juhász Gergő, az elsőn pedig Bertók Patrik végzett.

Hála és köszönet Istennek, s mindenkinek, aki részt vett, segített, s bármilyen módon támogatott.
Minden
Isten
Nagyobb
Dicsőségére!

A Tanácsadó /Lk 6,12-19/

Tizenkét embert kiválasztani, akikre rá lehet bízni az egész Egyházat, akikre rá lehet bízni az isteni hatalmat, akiken az evangélium elterjedése fog múlni finoman szólva nem könnyű feladat. Ezt tette Jézus. Kiválasztotta a tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett el, s akikre mindent rábízott. De honnan tudta, kikre bízhatja mindezt? Hogyan készült erre a kiválasztásra?

Talán elolvasta a tanítváányok életrajzát? Vagy a tömegben kérdezősködött, hogy ki kit javasol? Vagy kileste őket, ki hogyan viselkedik?

Nem. Szent Lukács feljegyezte: „Az egész éjszakát Isten imádásban töltötte”. Istennél kereste a választ ebben az emberi erőt és értelmet meghaladó ügyben. Mi pedig, egy-egy nehéz ügyünkben mennyi mindent megteszünk, mennyi mindenkit megkérdezünk, mennyi mindennek utána nézünk... De meg szoktuk kérdezni az Istent? Szoktunk Istentől tanácsot kérni?

Kövessük Jézusunkat ebben is, hogy mindenre annál keressük a választ, akinél biztosan meg is kapjuk.

Száj és szív /Lk 6,6-11/

Az írástudók és farizeusok mindig ott voltak Jézus körül – a mai tanításakor, csodájakor is. Jézus pedig, mint hallottuk az imént, „ismerte gondolataikat”. Ez lett a vesztük. Látszólag Jézussal voltak, látszólag beszélgettek vele, az Istennel, tehát imádkoztak. De csak látszólag. Valójában nagyon távol voltak Jézustól.

Mi is itt vagyunk naponta Jézus körül. A mi gondolatainkba is belelát. Úgy vegyünk részt minden szentmisén, hogy Jézus gondolatolvasása mindig javunkra, mindig előnyünkre szolgáljon. Minden közös imádságkor alakítsuk szívünket ahhoz, amit a szájunk mond. Ma is szól a szánk. De úgy szóljon, hogy elvigye szívünk őszinte szeretetét Istenünk elé.

Miserend és hirdetések - Évközi 23. vasárnap

Évközi idő huszonharmadik vasárnapja

Tapasztalatból tudjuk, hogy a választások előtt a politikusok szinte mindent megtesznek azért, hogy sokan-, hogy minél többen válasszák meg őket. Különböző ígéreteket tesznek, amelyek sokszor megvalósíthatatlanok, nem reálisak… De mégis beígérik ezeket a változásokat, hogy megkapják a szavazatot, hogy megnyerjék az embereket. Megtesznek mindent, mondanak mindent, hogy az emberek őket kövessék.

Jézust nagy népsokaság követte – olvastuk az imént…ő hozzájuk fordult, és így szólt: Aki nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Még ha akadt is abban a „nagy népsokaságban” valaki, aki gyűlölte talán apját, vagy feleségét…de még hozzáteszi: sőt, aki nem gyűlöli saját magát is, nem lehet az én tanítványom…tökéletes ellenkampány, tökéletes beszéd arra, hogy senki se kövesse őt, tökéletes módszer, hogy mindenki elhagyja, hogy a nagy népsokaság helyett a magány legyen a társa. Ígérgetések, mézes madzag helyett szinte teljesíthetetlen, megvalósíthatatlan követelményekkel rukkol elő. Miért? Nem akarta, hogy kövessék őt az emberek?

Jézus megnyerhette volna maga számára a tömeget azzal, hogy szép ígéreteket tesz számukra. Olyan lelkesen álltak ott körülötte, hallgatták, szerettek volna vele lenni, ő meg elkeseríti, elszomorítja, porba sújtja őket. Miért?

Szent János azt írja levelében: „Isten a szeretet“. Jézus maga mondta hogy a legnagyobb parancs Istent mindenekfelett szeretni, és felebarátainkat, mint önmagunkat. Akkor most miért kéri tőlem, hogy „gyűlöljem” ezeket a szeretetre méltó embereket? Talán, hogy jobban megértsük e szavakat, így is mondhatnánk: „el tudni engedni ezeket a dolgokat”. Jézus csak egyet kér tőlünk: szeressük Istent határtalanul – sokkal jobban, mint ahogy egy embert szerethetünk. Egyedül Istent állíthatjuk életünk középpontjába. Minden más szeretet csak ezután jön, amely a tökéletes szeretetnek a szolgálatában áll. Így mi is feltehetjük most a kérdést: Van valaki, vagy valami életemben, ami konkurenciát jelent Istennel szemben az első helyért? Ha van, nem lehetek Krisztus tanítványa. Pontosabban ha van, és nem is szeretnék ettől szabadulni, akkor saját magamat akadályozom abban, hogy az egyetlen föltételt teljesítsem. Nem az Isten tilt le engem, hanem én magam teszek akadályt Isten és saját magam közé.

Jézus az előbb hallott beszéde miatt nem maradt egyedül. Pedig biztos, hogy a tömegben nem volt egy ember sem, aki gyűlölt volna mindenkit - az egész rokonságát, sőt, még saját magát is. De ők megértették, mit is kér tőlük. Hogy le tudjanak mondani mindenről, ami Isten és közöttük állhat. Ma is elhangzott ugyanaz a beszéd, ugyanaz a mondhatnánk „saját ellenkampány”, mint 2000 évvel ezelőtt. Azonban bízom benne, senki közülünk ezért nem hagyja itt a templomot, nem hagyja abba az Istent kereső és szerető életet. Mert Isten segítségével mindannyian le tudunk mondani mindenről, ami zavadzálna az istenkövetésben. Ha újra igent mondunk neki, ő talán nem vesz el tőlünk mindent és mindenkit, azonban nekünk akkor is mindent oda kell tudni adnunk, ha kéri. Készen kell állnunk odaadni mindent.

Imádkozzunk a mai napon Flüei Szent Lajos gyönyörű gondolataival, amelyeket már talán sokan ismerünk: „Én Uram, én Istenem, add meg nekem mindenem, ami segít feléd. Én Uram, én Istenem, de vedd el tőlem mindenem, ami gátol feléd”

Vajon ért hozzá? /Lk 5,1-11/

„Te csak ne szólj bele, nem értesz hozzá”. Hánszor mondtuk már ezt esetleg a konyhában, vagy épp a kertben, a műhelyben, a számítógépnél? Vannak ugyanis olyan helyek, ahol mindenki másnál jobban otthon érezzük magunkat, ahol értjük a dolgunkat, tudjuk a munkánkat. S nem szívesen vesszük, ha ebbe beleszólnak.

Körülbelül ilyen lehetett, mikor az egyébként ácsnak tanult Jézus ezt mondja a nagy halász Péternek: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Jézusnak nem volt semilyen tapasztalata a halászat területén, s mégis egy halász embernek mondja meg, hogyan kell csinálni. De Péter megteszi, amit Jézus mond – s így lesz sikeres a vállalkozása: „annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló.”

Talán a mi életünkben is van egy-egy terület, ahol azt mondjuk: ebbe ne szóljon bele senki, még az Isten sem. „Tudom, mit csinálok. De mit tudhat erről Isten? Ő ehhez nem ért...” – gondolhatjuk. Tanuljunk a mai evangéliumi részből, s véssük mélyen az eszünkbe: Isten mindent végtelenszer jobban tud és ismer, mint bárki közülünk. Mindenhez kérjük ki szavát, s aszerint döntsünk. Akkor meglátjuk, hogy még legmerészebb fantáziánk is szakadozni fog.