Jézus vendégségben /Lk 11,47-54/

Az iménti, vagy más hasonló evangéliumi részeket olvasva talán azt gondolhatjuk Jézusról, nem igen szerette a farizeusokat és az írástudókat. A látszat azonban néha csal. Hisz már alapból tudjuk, az Isten mindenkit szeret – így maga Jézus Krisztus is szeretett minden embert kivétel nélkül. Hisz nézzük csak meg: a mai rézben is egy lakoma alkalmával szólalt fel, amit pedig nem ő rendezett, hanem a farizeusok. Jézus nem vetette meg a farizeusokat, hisz többször elment, bement hozzájuk. Amit megvetett, az a bűnük volt. Nem a bűnöst, hanem magát a bűnt vetette meg. Elment közéjük, velük volt, de a bűnt sosem hagyta szó nélkül. Nem volt megalkuvó, vagy behódoló: nem félt attól, hogy (finoman fogalmazva) nem lesz szimpatikus, vagy épp népszerű abban a közösségben. Hirdette az igét, akár alkalmas volt, akár úgy látszott, alkalmatlan. /2Tim 4,2/

Mi pedig hányszor hallgatunk, hányszor nem állunk ki az igazság mellett, mert nem akarjuk elveszíteni népszerűességünket, vagy közkedveltségünket egy-egy társaságban. Vegyünk ma is példát mesterünkről, s akár alkalmas, akár alkalmatlan: legyünk keresztények mindig, mindenhol.

Kívül-belül /Lk 11,37-41/

Kívül tiszták, de belül gonoszak vagytok. Szeretett testvéreim! Ezek a szavak Jézus szájából újra félremagyarázhatatlanok. Az Isten nem fenyeget, csupán int: ne csak a viselkedésünk, szavaink, mozdulataink, legyenek például ezen a szentmisén Istent tisztelők, hanem belül: szándékunk és gondolataink is a helyén legyenek. A liturgiának, az Istentiszteletnek két legfontosabb feladata, hogy Isten dicsőségére és az emberek megszentelésére szolgáljon.

Ma „szeressük Urunkat, Istenünket szívünk, lelkünk mélyéből, minden erőnkkel” / MTörv 6,4/. Legyünk egészen testestől-lelkestől Istent tisztelők – ebben a szentmisében is.

Egy kis vicc

Mit mond a biblia hangosbemondó?
-
"Jónást várják a halban!"

"...nem kap mást, mint Jónás próféta jelét" /Lk 11,29-32/

Jónás prófétához hasonlítja magát Jézus Krisztus a mai evangéliumban. Ismerjük mindannyian Jónás próféta könyvét, melyben a szentíró leírja, hogy Jónás három napig volt a hal gyomrában. Azonban az akkori elképzelések szerint azonban ő nem csak úgy várt a hal gyomrában, hanem Jónás halott volt, és amikor a bálna kiköpte a partra, életre kelt. S ez az egyetlen, amit Jézus azoknak ígér, akik jelet követelnek. Három nap halva – s a feltámadás.

Jézus, mint tudjuk és valljuk, valóban meghalt, három napig sírban volt, majd feltámad. Ez hitünk alapja, ez vallásunk lényege, ez reményünk tárgya. Mert Jézus feltámadt, s mi is e földi élet gondjai, bajai, szenvedései után egy örök boldog életbe támadunk fel.

Ma ezen elmélkedjünk, ezt tudatosítsuk: Jézus a halálból valóban feltámadt, hogy vele együtt mi is feltámadhassunk.

Évközi idő 28. vasárnapja

Ha figyelmesebbek vagyunk a vasárnapi szentmiséken, s valóban próbáljuk megérteni s megfogadni Jézus szavait, észrevehettük, hogy az utóbbi hetekben az evangélium mindig egy példabeszédet tartalmaz, mellyel Jézus újra és újra a mennyek országáról beszél. Ma is egy példabeszéddel tanít.

Krisztus idejében a királyi menyegző volt a királyság legnagyobb pillanata. Ez a példabeszéd előre vetíti, milyen is a mennyország. Mindnyájunknak azt mondja: Semmi sem ér többet annál, mint együtt lennünk örökké. S azért ez a sok példabeszéd a mennyek országáról, mert ha valami olyat képzelnénk a menyek országáról, ami nem vonzó, nem törekednénk bejutni oda. Kérnünk kell Krisztust, hogy legalább pillanatokra megtapasztalhassuk a vele való együttlét örömét a menyben.

Amint hallottuk, a király sok mindeniknek küldött meghívót, de nem azt a választ kapta, amiben reménykedett. Visszautasították nagylelkűségét, saját életüket tartván fontosabbnak (földjüket, üzletüket) annál, hogy részvételükkel osztozzanak a király örömében. Valójában egyikük sem érdemelte meg a meghívást. Saját magukat tették érdemtelenné. A király nagylelkűen meghívta őket. Azért váltak érdemtelenné, mert nem tudtak válaszolni erre a nagylelkűségre. Meghívottságuk ajándék volt, amit elvesztettek azáltal, hogy visszautasították az ajándékot. Ha elfogadták volna megmaradtak volna a király kegyében és osztoztak volna a lakoma örömében, amit másként nem tapasztalhattak meg. Krisztus megmutatja, hogy az örökkévalóságot nem saját erőfeszítéseinkkel érdemeljük ki, hanem ajándékként kapjuk, amire válaszolnunk kell.

S még egy gondolat: Zavarba ejtő vendégnek és vendéglátónak egyaránt, ha egy valaki csak egy pólóban és rövidnadrágban érkezik egy elegáns rendezvényre, azért mert talán azt hiszi, ökörsütésre megy, vagy mert jobb nem jut eszébe. A vendéglátó számára ez nem csak zavarba ejtő, hanem bántó is. Ebben a példabeszédben a királynak bántó, hogy nem mindenki érkezik esküvői öltözetben, bár mindenki tuja, hogy így lett volna helyes. A menyegzős ruha pedig ebben a példabeszédben nem más, mint az Isten megszentelő kegyelmében leélt élet. Ezt kell viselnünk, hogy beengedjenek az örök lakomára minket. Krisztus óva int minket attól a gyalázattól, hogy menyegzős ruha nélkül mutatkozzunk a mennyek kapujában. Ha minden nap azért küzdünk, hogy tetteinkkel elnyerjük az Úr tetszését, kegyelmében élve készen lesz az alkalomhoz illő menyegzős ruha.

A mai példabeszéd sok mindenre oktat és figyelmeztet minket. Ezek olyan szavak, melyeket mindannyian meg tudunk érteni, fel tudunk fogni. Tegyünk meg mindent azért, hogy a mennyek országába, az örök életbe eljussunk, hogy azt tekintsük legfőbb célunknak, s akkor földi életünk is céltudatossá, boldoggá válik.

                                                                                                    felhasznált szöveg: L.C. elmélkedés

Miserend és hirdetések - évközi 28. vasárnap

* Október lévén minden szentmise előtt fél órával rózsafüzért imádkozunk. Továbbra is kérlek elsősorban titeket, gyerekek, gyertek, és együtt imádkozzunk Szűz Anyánkhoz. Kedden és pénteken azonban a fíliákon vannak szentmiséim, így azokon a napokon ti, kedves hívek, mondjátok a rózsafüzért.

* Szerdán papi gyűlésre megyek, így az nap nem lesz szentmisénk.

* Jövő hétvégén, azaz 14. - 16. egy kis misszió lesz községünkben. Mindaannyian ismeritek már az Írországból származó Michael atyát, aki már volt és szolgált itt közöttünk. Ő jön majd ide, kb. 15 fiattallal együtt, s szeretne veletek kicsit beszélgetni, találkozni. Ezzel kapcsolatban pedig többek között egy nagy kérésem van: A fiatal fiúk /kb. 17-20 évesek/ szállása a legjobb lenne, ha nálatok, családoknál tudnának megszállni. Persze nem mind egy helyen, hanem egyesével, vagy maximum kettesével. így biztos, hogy még jobb, még hatásosabb tud lenni a misszió, ha nem csak a templomban találkoztok majd velük, hanem otthon is, családotokban, házatokban. Kérlek ezért, hogy jelentkezzetek, akik el tudtok szállásolni egy-egy fiatalt. Nem kell semmi különlegest készíteni: egy két vacsora, reggeli, ebéd. Annyi az egész, hogy abból, amit ti esztek, egy adaggal többet készítetek, és egy szobában szállást adtok nekik. Bízok benne, hogy lesz elég család, melyek be tudják fogadni őket. Szeretettel jönnek, szeretettel fogadjuk őket. Kérlek ezért, a sekrestyében jelentkezzetek...és ne féljetek semmitől. Jézus szavait kövessük: "aki egyet is befogad a legkisebbek közül azért, mert az én tanítványom, engem fogad be". Köszönöm :)

* Énekkarunk próbája kedden és csütörtökön este lesz a szentmise után.

* Jövő hét vasárnap a szentmise előtt énekpróba nem lesz.

* Jövő vasárnap, azaz október 16-án egész egyházmegyénkebn, így a mi templomunkban is gyűjtés lesz, mégpedig az ipolysági esperességben, Nagytúron épülő templom javára. Két kis falu tartozik össze ott, templomuk azonban nincs, csupán két kis, nagyon szűkös imaház. Ezért a két település határán épül egy templom. Erre lesz a gyűjtés. IFM!

Az ismétlődő evangélium - Rózsafüzér királynője

Hálaünnep a mai, Mária közbenjárásáért, az Isten segítségéért. 1571-ben Lepantónál ugyanis - egy tengeri ütközettel - megkezdődött a török hatalom hanyatlása. V. Szent Piusz pápa a rózsafüzért imádkozta azért, hogy győzni tudjanak a keresztények. A rózsafüzér imája közben pedig látomása volt: a győzelmet látta. S valóban, délben a szél megfordult, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek. A szentatya e győzelem tiszteletére engedélyezte az ünnepet.

A mai evangéliumot már biztos nagyon sokszor hallottuk. De ez a folytonos ismétlődés, hogy újra és újra halljuk talán épp arra figyelmeztet, hogy Mária ezt az „igen”-t nem csupán egyszer mondta ki, mikor az angyal meglátogatta. Hanem többször, több ezerszer minden nap, mikor újra és újra elfogadta Isten akaratát. Újra és újra még a legnehezebb helyzetben is, fia keresztje alatt kimondta: igen, íme az Úr szolgálóleánya.

Máriával együtt mi is újra, újra és újra erősítsük meg azt az igent – Isten akaratára. Főleg ebben a hónapban pedig a rózsafüzér imádságával, Jézus életéről elmélkedve, Isten iránti szeretetünkben erősödjünk meg.

“Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” /Lk11,5-13/

S valóban, ha mi, kedves testvéreim, hibáinkkal, bűneinkkel, bosszúságainkkal terhelve tudunk jót tenni azokkal, akiket szeretnek minket, akkor a mennyei Atya, aki minden embert szeret végtelenül nagyobb és hibátlan módon mennyivel inkább tud nekünk jót adni.

Jézus mai példabeszédében a kitartó imádkozás fontosságát hangsúlyozza. Talán nem is kell magyarázni az elhangzott szavakat. Az Isten mondja, hogy kérjük az Istent, s akkor meghallgatja szavainkat. Az elméletet már tudjuk, ezért már csak gyakorolnunk kell a kitartó imádságot.

„Vajon jogos a haragod?” /Jón 4,1-11/

Kétszer is feltette az Úr Jónásnak ezt a kérdést a mai olvasmányban. Jónás ugyanis csak nagy nehezen hirdette a népnek, hogy ha nem térnek meg, elpusztulnak – az Úr azonban a bűnbánat láttán megkönyörült a niniveiken, és nem pusztította el őket. Ezekből a tényekből pedig tisztán következik, hogy Jónás nem a nép és nem is az Isten érdekét, hanem csupán a sajátját nézte. Jobban örült volna, ha elpusztulnak, mert akkor neki lett volna igaza, hogy „még 40 nap és Ninive elpusztul”. Jónás fellázadt az Úr ellen.

De, Krisztusban szeretett testvéreim, az Istennek ugyanaz az irgalma mentette meg a niniveiket, mint ami Jónást is megmentette. Hisz Jónás próféta örült volna, ha bűnös nép a bűnei miatt elpusztul, de nem vette észre azt, hogy ő is hasonló nagy, ha nem még nagyobb bűnben élt. Hisz először megpróbált elmenekülni az Úr hívása előtt, s később is szeretet helyet csak az önzés szelleme volt meg benne.

„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellnünk vétkezőknek” – hallottuk az evangéliumban. Mert sokszor bennünk is felébred a harag mások iránt, s elítéljük másban azt, ami bennünk is ugyanúgy meg van. Sose irigyeljük Isten irgalmát egymástól, mert lehet, épp az az irgalom könyörült meg a mi bűneinken is.   

Assisi Szent Ferenc

Mai szentünk életrajza a következőképpen kezdődik: „Assisiben született 1182-ben egy olyan családban, ahol elsődleges volt az anyagi jólét és annak gyarapítása.” Egy család, ahol az anyagi jólét a legfontosabb. S talán nekünk is megszólal ilyenkor a lelkiismeretünk… nálunk vajon az anyagi jólét hányadik helyen van?

Ami azonban segített neki értékrendet változtatni, s ami miatt radikálisan tudott cselekedni – egy betegség volt. Mert eleinte élte az életét úgy, mint sok akkori fiatal – könnyelműen, észre nem véve az élet értékét, s annak fontosságát. Egy súlyos, halálos betegség azonban megállította. Betegsége alatt döbbent rá, hogyan is élt, és milyen örökkévalóság vár rá, ha nem változtat ezen. Assisi Szent Ferenc pedig annyira komolyan vette Jézus szavait, melyet egy szentmisén hallott, hogy attól a naptól kezdve egy egyszerű ruhában vándorolt és hirdette az evangéliumot, prédikált mindenkinek, akivel csak találkozott.

Az okos ember más hibáján tanul – ismerjük a mondást. Ne legyen szükségünk nekünk is egy súlyos betegségre, vagy valami nagy csapásra ahhoz, hogy rájöjjünk: ahogyan itt élünk, attól függ az örök életünk. Hogy rájöjjünk: földi, mai életünkkel vagy építjük, vagy romboljuk az örök hazánkat. Assisi Szent Ferenc példája és közbenjárása segítsen: az egyszerű hétköznapokban a legegyszerűbb dolgokban is tudjunk Istennek szolgálni az embereken keresztül.

Valaki mindenről tud - előny, vagy hátrány? /Jón 1,1-2.11/

Jónás próféta küzdelméről, meneküléséről olvastunk az olvasmányban. Az Úr, mint a többi prófétát, őt is meghívta, elküldte egy néphez, hogy bűnbánatot hirdessen, hogy visszavezesse őket Istenhez. Ő azonban nem merte felvállalni ezt a nagy feladatot, és próbált elmenekülni az Isten elől. Így kívülállóként látjuk, micsoda esztelenség próbálni elmenekülni az elől, aki maga teremtette az egész világot.

Így kívülállóként látjuk, de talán sokszor, egy másik történetben, mikor mi vagyunk a főszerepben, a mi életünkben mi is megpróbálunk elmenekülni, vagy csak elbújni Isten elől. Gondoljuk, Isten ezt, vagy azt talán nem is tudja, nem is látja… Pedig az Isten szava világosan érvel: „Ti, balgák a népek között. Aki a fület alkotta, az ne hallana, s aki a szemet csinálta, az ne látna?“/Zsolt 94,9/

Még legapróbb, legrövidebb gondolatunkat is tudja a mi Atyánk. Ez pedig lehet óriási előny, de óriási hátrány is. Ha csak egy pillanatra is, de többször naponta gondolunk az Istenre, ő tud róla, s a jutalmunk nem marad el. De ha más gondolatokat táplálunk magunkban, erről is tud, s ennek is meg lesz a gyümölcse.

Az Isten mindent tud rólunk. Vajon nekünk ez előnyt, vagy hárányt jelent?

Miserend és hirdetések - évközi 27. vasárnap

Évközi idő 27. vasárnapja

Az imént hallottunk egy történetet, kedves testvéreim, melyet maga Jézus mondott el nekünk. De még mielőtt hozzákezdenénk a megértéséhez, képzeljünk el egy másikat. Azt, hogy lenne mindenkinek egy-egy bankszámlája, amire minden egyes reggel 1440 euró kerülne rá! Eddig biztos, hogy jól hangzik. De. Ez a pénz sosem maradhatna meg a holnapi, a következő napra. Minden este lenullázódna, akármennyit is használnánk fel a nap folyamán. Úgy gondolom, még ez is jól hangzik. Vajon mit tennénk? Egyértelmű, hogy igyekeznénk minden nap a lehető legjobban kimeríteni a számlát, nem hagynánk kárba veszni egy centet sem az 1440 euróból.

Most pedig a mesés történet után jön a valóság. Mindannyiunknak van egy hasonló számlája, amire minden reggel nem pénz, hanem idő megy rá. Minden egyes nap Isten megajándékoz 24 órával, azaz 1440 perccel. Minden reggel 1440 perccel gazdagabbak vagyunk. S ez minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk ki belőle. Soha nem lesz se több, se kevesebb egy perccel sem. Isten minden új nap új összeget tesz a számlánkra, s minden este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztjuk felhasználni az aznapi összeget, időt, egyszerűen elveszik. Úgy, hogy sosem kapjuk már vissza. Nem íródik jóvá másnap. S ezekről a napokról, percekről egyszer számot kell adnunk. Itt jutunk el Jézus ma hallott példabeszédéhez. A gazda rábízta a szőlőjét a munkásokra, akik azonban nem adták oda a termést. Sőt, megöltek mindenkit, akit a gazdaember a termésért küldött. A szőlőben dolgozók ugyanis nem gondoltak arra, hogy egyszer számot kell adni tetteikről. Nem éreztek semmilyen felelősséget, pedig nem kis dolog volt rájuk bízva. A számadáskor azonban nagy bajban voltak.

Mi is, mindannyian egytől egyik számot fogunk adni Istennek életünk minden egyes percéről. Nem lesz lehet majd sem kitörülni, sem átírni egyetlen percet sem, ami elmúlt.  De az életben, s elsősorban a lelki életben nem létezik stagnálás. Sosem vagyunk egy helyben. Sosem egyforma az Istennel való kapcsolatunk. Minden egyes perccel vagy közelebb kerülünk egy lépéssel, még ha csal tyúklépéssel is Istenhez, vagy épp távolabb, messzebb, Istentől. Nagyon jól tudjuk, de talán nem eléggé tudatosítjuk ezt. Jézus mai példabeszéde erre hívja fel a figyelmünket: egyszer mindennel el kell számolnunk, egyszer mindenről számot kell adnunk. Használjunk ki minden egyes percet arra, hogy Istent dicsőítsük, embertársainkat pedig boldogítsuk és segítsük a jóra, az örök jóra. Minden perc számít és minden perc beszámítódik.

Tegnap pedig találtam egy-két elgondolkodtató szót a neten éppen az időről. Hogy megértsd mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételni kell. Hogy megértsd mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az édesanyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd mennyit ér egy tizedmásodperc kérdezd meg a sportolót, aki ezüst érmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd és becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. A Tegnap történelem, a holnap rejtelem. A ma ajándék.

Krisztusban szeretett testvéreim. Ha még ma nem használtuk ki jól a perceinket, most kezdjük azt meg. Még több, mint a fele biztos, hogy meg van. Istentől kaptuk a mai napot is, Isten dicsőségére kamatoztassuk is.

Szent Jeromos

„Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust sem” – ez volt Szent Jeromos pap és egyháztanító egyik jelmondata. Persze nem csak mondta ezt, hanem egész életét a Szentírás tanulmányozásának és annak továbbadásának, közvetítésének szentelte.

S hogy mi mit tanulhatunk mai szentünktől? Mindenekelőtt azt, „hogy a Szentírást nem a múltban elhangzott szóként kell olvasnunk, hanem Isten Igéjeként, amely mindig szól hozzánk, és erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megértsük, az Úr mit akar nekünk mondani”. – írja XVI. Benedek pápánk. Azaz meg kell küzdenünk azért, hogy megértsük az Úr szavát. Le kell küzdenünk talán az időt, a fáradtságunkat, a mi saját gondolatainkat, hogy az Isten gondolatai járjanak át minket.

Ma este is lesz erre lehetőségünk: otthon elővenni a Szentírást és megérteni az Úr gondolatait. 

A szent főangyalok

Az Egyház ma tiszteletét fejezi ki a három arkangyal – Mihály, Gábor és Ráfael –  szent szolgálata előtt. Mindannyiukról tudunk legalább egy keveset: Szent Gábor angyal adta át az emberi történelem legfontosabb üzenetét Máriának. Szent Mihály megküzdött Luciferrel és száműzte őt a mennyből. Szent Rafael az Ószövetségben eljött, hogy segítsen Tóbiásnak.

Eredeti neveikben észrevehetjük, hogy mindegyik az „el” szótagra, szóra végződik. Gabriel, Raphael, Michael. Ez a szó a héber Elohim rövidített változata, ami Istent jelent. Gabri El annyit jelent: Isten ereje. Rapha El – Isten orvossága. S a Micha El pedig így fordíthatjuk le: „Ki olyan, mint az Isten?”

Micha El – ki olyan, mint az Isten. Már magában ez a név, kedves testvérek, nagyon elgondolkoztató… ki olyan, mint Isten? Ki olyan, mint az Isten?

Hogy erre választ tudjunk adni, azt kell megfogalmaznunk, ki az Isten. Az Isten, tudjuk, az, aki minket minden érdem nélkül megteremtett, aki értünk feláldozta egyszülött Fiát, aki minket megváltott, aki szeret minket annak ellenére, hogy mi állandóan vétkezünk ellene, vagy épp elfeledkezünk róla. Az, aki gondoskodik rólunk, így állandóan hálásnak kell, hogy legyünk neki. Ezért állandóan köszönnünk kell neki ajándékait, beszélgetni vele, imádkozni hozzá, elmélkedni róla, vagy épp imádni őt. Ezek azok a dolgok, melyeket állandóan megtenni kötelességünk, mert ez egyszerűen „jár Istennek”. Ez sok időt vesz igénybe, de még az időt is tőle kaptuk, így nem sajnálhatjuk tőle.

S most a név: Micha El – ki, vagy mi olyan, mi olyan, mint az Isten? Az, amire az időmet szánom ahelyett, hogy Istennel tölteném. Gondolkozzunk el most ebben a rövid csöndben, s tegyük fel magunknak a kérdést: Ki olyan, vagy mi olyan, mint az Isten az én életemben? S egyben kérjük a főangyalok közbenjárást, segítségét, hogy senki se legyen számunkra olyan, mint az Isten. Csupán Istenünk töltse be az Isten helyét a mi életünkben. Az első hely az Istené. Nálunk is az övé legyen!