Az ismert ismeretlen - Szent György

Azt hiszem, mindannyian hallottunk már Szent Györgyről. De mégis, a legendákon kívül olyan keveés valós dolgot tudunk róla. Így elmondhatjuk, hogy egy ismert, de mégis ismeretlen szent. Nem népünk köréből, s nem is földünk tájáról származott, tisztelete mégis el van terjedve itt mifelénk. Vajon miért?

Damiáni Szent Péter püspök ír életének példájáról, amikor is hangsúlyozza: vértanúhalálával „Krisztus katonáit bátor helytállásra lelkesítette fel“. Nem tudni, pontosan hogyan, halt meg, de egy biztos: Krisztus Jézusba vetett hitéért szenvedett hatalmas kínok között vértanúhalált. S talán nem is kell ettől több, hogy valaki a példaképünk legyen. Hisz az életét önként feláldozó tettéből joggal következtethetünk szent, erényes, példaadó életére. Ez az, amit tudunk róla, s ennyi teljes mértékben elég ahhoz, hogy becsben tartsuk, hogy példaképként ünnepeljük őt.

A mai nap könyörgése pedig szintén ugyanezt a lényeget kérettette velünk: „Istenünk, gyöngeségünkben legyen számunkra erőforrás Szent György példája“. Ha nem is ismerjük pontosan életét, a legfontosabbat mégis tudjuk róla: Istennek élet, és Istennek halt meg, most pedig az Istennél értünk könyörög. Ez a lényeg, amiért Szent György szent lett.

Halálunk után valószínű, rólunk sem fognak többet tudni, mint mi mai szentünkről. Azonban úgy éljünk, hogy egyre biztosan emlékezzenek: Istennek éltünk, s Istennek haltunk meg. 

Mi miért keressük? /Jn 6,22-29/

„Azért kerestek, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok“- rótta fel Jézus a népnek, amely kereste őt. Keresték az Istent, aki azonban mégis elmarasztalja őket. Mert csupán a földi javak miatt kellet nekik az Isten segítsége. De Jézus megmutatta a helyes irányt: „olyan eledelért fáradozzatok, amely megmarad az örök életre.”

Érdemes lenne megvizsgálni a mi kéréseinket Isten felé. Vajon mi mit kérünk? Nem csak ugyanúgy földi jólétet, gazdagságot, egészséget, boldogságot? Ebben a szentmisében miért imádkozunk? Tanuljunk meg olyanért imádkozni, ami valóban hasznos, ami valóban az örök élethez visz közelebb.

Miserend és hirdetések - Húsvét harmadik vasárnapja

Húsvét harmadik vasárnapja

A szent húsvét harmadik vasárnapját üljük. Az evangéliumban újra a feltámadt Jézussal való találkozásról hallottunk – hasonlóképpen, mint az elmúlt két hét vasárnapjain. Szent Lukács evangélista nagyon fontosnak tartja, kifejezetten hangsúlyozza, hogy Jézus nem valamiféle szellemként, vagy lélekként jeleneik meg, hanem „testi valóságban“. Egy hete Szent Tamás vizsgálta meg alaposan Jézus sebét, ma az apostolok láthatják saját szemükkel a különleges bizonyítékát a valódi feltámadt testnek: olyat tett, amit a szelem nem tud – evett.

Jézus teste tehát ugyanaz volt, amelyben élt, szenvedett és meghalt. De az is egyértelmű volt minden apostol számára, hogy Jézusnak a feltámadott, dicsőséges teste már egészen új tulajdonságokkal is rendelkezik – hiszen nem ismert határt sem térben, sem időben. A feltámadt Jézus bárhol és bármikor meg tud jelenni – még a zárt ajtók sem jelentenek neki akadályt – mint olvastuk. Ugyanaz a Jézus támadt fel, de nem ugyanoda, vagy nem ugyanarra. Visszatért a halálból az életbe, de egy más életbe – hiszen ez a test már romolhatatlan, többet nem hal meg. Jézus még életében – tudjuk – feltámasztotta a naimi ifjút, feltámasztotta Lázárt. De ők újra meghaltak. Jézus azonban nem. Mert ő más életre támadt fel – az örökre.

De miért olyan fontos ez? Mit jelent ez számunkra? Talán éppen azt, amit a szentmisék folyamán sokat hallunk: Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van. Ha mi meghalunk a bűnnek, egy új életre kell, hogy feltámadjunk. S mikor támadunk fel? Egy-egy szentgyónás után, hisz akkor valóban meghalunk a bűnnek – s feltámadunk egy új életre. De fontos, hogy egy új életre! Nem szabad a gyónás után ugyan olyannak lennünk, mint előtte voltunk. Úgy kell élnünk, hogy mindent a világon úgy használjunk, hogy szívünk már most az örökkévalókhoz ragaszkodjék.

Kérjük ma a feltámadottól, hogy mi is meg tudjunk halni minden bűnnek, minden bűnös szokásunknak – hogy így legyünk Jézus társai nem csak a halálban, hanem a feltámadásban is.

„Stat crux dum volvitur orbis“ /Jn 3,31-36/

Ma az egész nap folyamán lehetőségünk volt Jézus Krisztust, Istenünket imádni az Oltáriszentségben. Gyönyörűen írt talán éppen erről a mai evangélium: „Aki a mennyből jött le, az mindenek fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél.“ A mennyei Oltáriszentség egész nap itt állt, mi földi emberek pedig talán csak beszéltünk máshol, s nem tudtunk sokáig megállni. Ez is egy meghatározó különbség Isten és az emberek között. Ahogyan a latin mondás is bölcsel a kartuziánus rend jelmondatával: „Stat crux dum volvitur orbis“ – A kereszt áll, miközben forog a Föld. Azaz egyedül Isten az állandó és igaz, mi emberek változunk és sokszor hamisak vagyunk.

De sose feledjük: arra kell törekednünk, hogy egyre jobban hasonlítsunk az Istenhez – az egyedül állandóhoz. S ezt a lehetőséget kínálja fel már két évezred óta Istenünk: az ő imádásában megállva és kikapcsolva az időt megtapasztalhatjuk azt a nyugalmat, örök békét, jóságot és szeretetet, amely egyedül Istenben van meg és amely maga az Isten.

Gyakran, ne csak évente egyszer álljunk meg Isten imádásában. Hogy a földi és földies dolgok helyett egyre inkább a mennyiekre törekedjünk és vágyódjunk.

Hová jutottunk?

Egy elképesztő és mérhetetlenül elszomorító hírre lettem figyelmes a minap, amelyre többek között e-mailben figyelmeztettek.

A világ egyik legjobb futballcsapata a Real Madrid eltüntette a logójáról (címeréről) a keresztet, hogy "elkerülje a félreértéseket azokon a területeken, ahol muzulmánok élnek" - számol be róla a Magyar Kurír.

A csapat logója 90 éven keresztül - és ma

S nem ez az egyetlen híres csapat, amely végtelenül gyáva és megalkuvó. Hasonló dolgot vitt véghez az FC Barcelona, mely szintén megszabadult "bizonyos körökben" a kereszttől:

A gyávaság és hálátlanság műve

Mi ez? Hol vagyunk? Szégyenkezünk a kereszt miatt? Emberek, mi ne szégyelljük megváltásunk szent jelét! 

Minél jobban és többen elfelejtik és eltávolítják Urunk szent jelét, mi annál jobban és többen őrizzük meg azt és bátran vállaljuk és higgyük és mutassuk meg a világnak, amit már Nagy Konstantin is előre látott: 

"E jelben győzni fogsz!"

Szenteljük ezt a pár percet imádságnak, s imádkozzuk el legszebb himnuszainkat a Keresztfáról:

Legnemesebb minden fák közt, 

hű Keresztfa, áldalak! 

Erdő egy sem termett ilyet, 

íly gyümölccsel gazdagot, 

édes fa, mely édes szeggel édes terhet hordozol!

Dicsőséges viadalnak zengje nyelvünk himnuszát, keresztfának győzedelmén énekeljünk diadalt:
miként győzött halálával mi megváltó Krisztusunk.

Ó magas fa, hajtsd meg ágad, már ne legyen oly kemény,
enyhítsd bensőd merevségét, mit a természet adott,
a mennyei Király testét úgy karold át szelíden.

Egyedül csak te vagy méltó váltáságunkat hordani,
és a hajótört világot biztos partra menteni:
pusztulástól ezt a földet Bárány vére óvta meg.

Hódolattal adjunk hálát háromságban egy Úrnak,
Atya-Fiú-Szentléleknek, imádandó Fölségnek,
Őt dicsérje minden élő mindörökkön örökké. Ámen.

A Keresztet ünnepeljük,

A Keresztnek énekeljük

Ujjongó dícséretét.

Kereszt a mi győzedelmünk

Itt adatott letepernünk

Ellenségünk erejét.

Édes ének szálljon égnek.

Édes fáját illőn áldják

Édes szép melódiák.

Akkor édes a zsolozsma,

Hogyha méltón visszhangozza

Életünk is az imát.

Dícsérjék a szentkeresztet,

Akik általa szereztek

Gazdagságos életet.

Ó te üdvösséges oltár,

Mely tüzesen bíboroltál

A Báránynak véritől!

Mondjuk együtt: Üdvözlégy drága fa,

Üdvösségünk szerelmes záloga,

Áldjuk édes terhedet!

Rajtad a Feláldozott

Egy világot megmosott

Az ősbűnnek szennyitől.

Lépcső lett a szent keresztbül,

Krisztus vonz azon keresztül

Magához mindeneket.

Összefogott itt a Bárány

A kerek föld négy határán

Minden emberszíveket.

Kereszt, immár Isten hozzád,

Győzedelem, világosság !

Nincs több ilyen virágos ág,

Ily koszorús földi tő.

Keresztényi medicína,

Kórnak, épnek üdvös írja,

Nincsen amit meg ne bírna

Te nevedben a hivő.

Miserend és hirdetések - Húsvét második vasárnapja

Húsvét második vasárnapja

A kiváló és nagynevű itáliai festőnek, Caravaggionak van egy csodálatos képe, mely szorosan kapcsolódik a mai evangéliumhoz. A címe: Hitetlen Tamás. Talán többen ismeritek ezt a festményt. Engem mindig lenyűgöz, s egyben gondolkodásra késztet, mikor rápillantok. Van ugyanis egy különlegessége ennek a többi hasonló témájú képpel szemben. Caravaggioról tudni kell, hogy ő a naturalisztikus ábrázolásnak volt az egyik úttörője, azaz az egészen valósághű, aprólékos részletekre is nagy hangsúlyt fektetett. Ezen a képen Jézus és Tamás látható másik két apostol társaságában. A homlokát ráncoló Tamás pedig Krisztus oldalába mélyeszti az egyik ujját. S ez benne a különleges, a szinte visszataszító, hogy a hitetlen apostol annyira alaposan meg akar győződni Jézus személyéről, hogy a fél ujja bent, Jézus sebében van. A művész elképzelése és ábrázolása szerint az apostol halálosan komolyan vette Jézus hozzá intézett szavait: „Nyújtsd ide az ujjadat”.

Ez a kép, úgy gondolom, mindannyiunkat gondolkodásra késztetethet. Miért nyomta be annyira az ujját, miért nem érintette csak meg a sebet? Miért nem hitt? Nem volt az mindegy, kedves testvéreim. Különösképpen Tamásnak nem volt mindegy. Annyira alaposan meg akart győződni arról, hogy az Jézus, és hogy az az élő, hús-vér Jézus, hogy tövig benyomta az ujját a mellén levő sebébe. Tamás e tapasztalat után már tudta, kinek hisz.

De talán mi is elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi tudjuk, kinek hittünk? Vajon már találkoztunk a feltámadott Krisztussal – személyesen? Vajon az idei húsvétunkban meghallottuk a Feltámadott hozzánk, személyesen hozzánk intézett szavát? Átéreztük ténylegesen az ő örömét? Vagy csak elmúlt a húsvét ugyanúgy, mint tavaly, minden évben – anélkül, hogy nyomot hagyott volna bennünk?

Keressünk és kutassunk mi is Szent Tamással együtt. Azon legyünk, hogy személyesen találkozzunk a Feltámadottal, hogy mi is megalapozott hitű keresztények legyünk, akik tudják, kinek hittek.

Plébániánk életéből :)

Egy pár húsvét örömében eltöltött perc 

az ipolyvarbói plébánián unokaöcsémmel

„Nézzétek meg a kezem és a lábam!“ /Lk 24,35-48/

A feltámadt Jézus a kezét és a lábát, pontosabban az azokon lévő sebhelyeket mutatja az apostololnak. Ezek a sebek ugyanis szinte ismertetőjelévé lettek a Feltámadottnak. Jézusnak már megdicsőült teste van, mely nem ismer határt sem térben sem időben – mégis, a sebhelyek rajta maradtak. Miért?

Talán épp azért, hogy újra és újra, mikor már megdicsőülve is látjuk, sose feledjük a megdicsőülés-, a feltámadás-, a boldogság-, boldogságunk árát. S talán azért, hogy nekünk, keresztényeknek is ez legyen az ismertetőjelünk: hogy a szenvedésben már előre lássuk a boldogságot. S még a boldogságban se felejtsük el: nem a mi érdemünk, hanem Istenünk szerezte nekünk.

Húsvét nyolcada - szerda

Egyházunk legnagyobb ünnepét nyolc napon keresztül ünnepli, ünnepelteti. Ezt tesszük mi is, ma is, mikor a húsvét nyolcadában jöttünk el erre a szentmisére. Nagy ünnepélyességgel bír ez a mai nap is, szinte ugyanolyannal, mint húsvétvasárnap: énekeljük dicshimnuszunkat, szekvenciát mondunk, ünnepélyes a mise végi elbocsátás... Egyházunk valóban ünnepelteti Urának feltámadását.

Az előbb azonban meg is magyarázta nekünk a napi könyörgés, miért is ünneplünk ilyen sokat, miért is ünneplünk egyáltalán. „Istenünk, add jóságosan, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra“. Ezért. Hogy ez a mai ünneplés is felszítsa bennünk a vágyat az isten iránt, az isteni boldogság iránt, az örök haza-, a feltámadás iránt. Hogy ilyenkor megérezzük, a saját bőrünkön tapasztaljuk, mily jó hozzánk az Úr. Hogy ezt a napot tényleg az Úristen adta, hogy ujjongjunk és vigadjunk rajta, és hogy a mennyeiekre vágyódjunk általa.

Ne fojtsuk el szívünk lángját, hanem tápláljuk: imáinkkal, énekeinkkel, ünneplésünkkel. Hogy e földi húsvétunkat az örök, véget nem érő húsvéttal folytathassuk majd kezdve feltámadásunk napjával.

Miserend és hirdetések - Húsvétvasárnap

A nagyszombati-, feltámadási szentmise és körmenet képekben

Plébániatemplomunkban mi is megünnepeltük Urunk feltámadásának vigíliáját, éjszakáját. Most egy rövid képes beszámolót közlök erről az eseményről:

Kántor urunkkal, Zoli bácsival a szentmise kezdetén, a tűzszentelés alatt

Az új tűzzel meggyújtottuk a húsvéti gyertyát

A harmadik "Krisztus világossága"

Énekkarosaink

A nyolc olvasmány közül az első

a második

a harmadik

Zoli bácsi, kántor urunk a zsoltár éneklése közben

a negyedik olvasmány

az ötödik

a hatodik

a hetedik

a nyolcadik

s végül az evangélium igéi

a keresztség liturgiájában először a Mindenszentek litániájában kértük szent elődeink közbenjárását

majd megáldottuk a keresztkutat és a vizet

a szent sír

Az igeliturgia végén pedig Egyházunk és világunk szükségleteiért könyörögtünk  Mennyei Atyánkhoz

"Feltámadtam! És újból veled vagyok, alleluja! Ezt a napot az Úristen adta, alleluja, alleluja!"

A feltámadási körmenetünkkel falunkba indultunk, hogy mindenkinek hírt vigyünk: Krisztus világossága beragyogta ezt az éjszakát

A szent vigília végén Te Deummal köszöntük meg Istennek, hogy halálunkat halálával megtörte, feltámadása által új életet szerzett nékünk

Köszönöm szépen apukámnak a nagyon szép képeket :) Büszke vagyok rá!

Húsvétvasárnap

Nem tudom, ünnepelte-e már valaki közülünk teljesen egyedül a születésnapját. Ha igen, valószínű, nem készakarva. Ugyanis ha valamit ünneplünk, ha egy fontos napot megülünk, akkor azt lehetőségeink szerint mindig szeretteink körében tesszük. Gondoljunk csak egy-egy, mint mondtam születésnapra, egy elsőáldozásra, vagy egy esküvőre. Szeretünk ünnepelni, s a zsoltáros kimondottan dicsér ezért, mikor így szól: „Boldog a nép, amely tud ünnepelni“ /Zsolt 88/ Mikor tehát ünneplünk, vendégeket hívunk. Remélhetőleg nem csak szokásból, vagy mert úgy illik, hanem azért, mert tényleg szeretnénk egymással megosztani örömünket, osztozni benne, hogy a mondás szavai valóra váljanak: a megosztott öröm kettős, dupla öröm.

Ma is egy ünnepet ülünk. De nem is akármilyet! Ez a mai, a húsvét, az Egyház legnagyobb és legfontosabb ünnepe. Krisztus feltámadott, üljük meg e napot – énekeljük, s folytatjuk: üljük meg e napot szent örvendezésekkel, minden hívő ember alleluját zengjen. Krisztusunk erre a mai napra minden hívő embert elhívott. Nem szokásból, vagy mert úgy illik, hanem őszinte, tiszta vággyal velünk akar ma ünnepelni. Ez ugyanis nem csak az ő ünnepe, nem csak az ő feltámadásának az örömnapja! Hisz mindent miérettünk tett, és semmit sem önmagáért. Nekünk támadt fel, ezért akar velünk ünnepelni! Ez az a nap, melyet az Úr szerzett nekünk. Nekünk! Nekünk alkotta, hogy örvendezzünk és vigadjunk rajta. Erre tanít ez a mai liturgia is, hogy – újra mondom – Isten mindent miattunk és értünk tett.

Krisztusban szeretett testvéreim! Elmúlt a nagyböjt szent negyven napja, felértünk a győzelem hegyére. Szent Pál apostol pedig figyelmeztet: „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van.” Úgy tudunk ma ünnepelni, jól ünnepelni, ha felemeljük szívünket és az égiekre, az égi dolgokra irányítjuk figyelmünket. Örvendjünk, mert ez a húsvét a mi feltámadásunkat is jelenti. Krisztus halálunkat halálával megtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk. Ezt ünnepeljük, együtt ünnepeljünk ma Urunkkal, és az egész világon elterjedt Egyházzal. Ez a mi ünnepünk, ez legyen a legnagyobb ünnepünk!

Húsvét vigíliája

Ezen a szent éjszakán a világosság győzött a sötétség fölött, az Isten a sátán fölött, a jóság a gonoszság fölött, a feltámadás a halál fölött.

Megáldottuk az új tüzet kérve, hogy Isten „mennyei vágyakra gyújtsa föl a szívünket”. Feldíszítettük és meggyújtottuk a húsvéti gyertyát. Az Alfa, az Omega s az évszám mind-mind azt jelképezik, hogy Isten az örökkévalóság Ura, maga az Örökkévaló, kinek nincs kezdete, s nincs vége. Az öt tömjénszem Krisztus sebhelyeire emlékeztet, melyek állandóan őriznek és védenek minket. Rengeteg jelkép, melyet nélkülözhetetlen megértenünk és szemünk előtt tartanunk. Hisz „ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” Most a jelképek azok, melyek az örök húsvétot előre vetítik nekünk.

Krisztus világossága. Ez volt az első szó, amely ezen az éjszakán elhangzott ebben a templomban. Krisztus világossága. Istennek legen hála – válaszoltuk. De hisz erre a csodálatos tényre, eseményre, felszólításra szinte nem is tudunk mit válaszolni. Mi mást mondhatnánk? Mikor Krisztus az életét, az istenségét feláldozva meghalt borzalmas körülmények között a kereszten, harmadnapra pedig feltámadt csak azért, hogy nekünk megnyissa a mennyet! Mit mondhat erre a bűnös ember? Mit mondhatunk mi, bűnösök? Mit? Talán jobb lenne, ha szótlanok maradnánk, ha semmit sem mondanánk. Vajon mit válaszolhatunk az Isten végtelen szeretetére? Talán mindannyian érezzük, hogy most szólni kell, de szólni nem lehet.

Szent Ágoston: „Ha kimondani képtelen vagy, és hallgatnod sem szabad, nem marad más, mint hogy ujjongj!”

Ujjongva énekeljünk mi is ezen a szentmisén, s majd a feltámadási körmenetben is, melyben gyertyáink és szívünk világosságát visszük el oda is, ahol még talán a sötétség az úr.

Krisztusban szeretett testvéreim! Íme, Krisztus világossága! Istennek legyen hála!