Éjfél múlt pár perccel. Ilyenkor az ember általában
aludni szokott. Van, aki a tévé előtt, van, aki csendben, van, aki
egyedül, más a párja mellett. De most itt vagyunk – éjfélkor az Isten
házában. Nincs ez túl gyakran, talán ez az egyedüli alkalom az évben. De ma
éjjel eljöttünk, mert hisszük és nyilvánosan megvalljuk: Jézus megszületett, Jézus
megszületik ma – ezen az éjszakán.
Ilyenkor, karácsonykor talán mindannyiunkban
felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi
nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy gyermekként vártuk a karácsonyt, ahogy
vártuk a „Jézuskát”… Most pedig sokszor azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy
mit vegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk,
kitakarítanunk. S meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz eltakarja a
szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a
gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg.
Vajon ott van-e az igazi, tiszta karácsonyi
öröm a szívünkben? Ha ott van, adjunk most hálát a mindenek Istenének. Ha pedig
még nincs, kérjük Istent: hogy tudjunk a gyermekekhez hasonlóan végtelenül, a
végtelenre vágyva örülni – ahogy Ady írja:
De jó volna
játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel,
gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben
üdvözülni.
Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi
felemelkedhessünk a mennybe. Erre tanít ez a mai liturgia, ez az éjféli
szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát
Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése