2015. december 24., csütörtök

Karácsony - ünnepi mise

Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Sőt, akik ünnepelnek, akik ünneplünk, kisebbségben is vagyunk. S nem csak ebben, de sok másban is általában a kisebbséghez tartozunk. Mi, magyarok itt Szlovákiában a kisebbséghez tartozunk. Mi vagyunk kevesebben. Hasonló módon itt községünkben, mint vallásukat gyakorló hívek is kisebbségben vagyunk – nem úgy, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. Mindig többen maradnak otthon a szentmisék ideje alatt, mint akik itt vagyunk. De a nagyvilágban is mi keresztények kisebbségben vagyunk. Mi vagyunk kevesebben. És ezek szerint mi már hitünkben, életvitelünkben nem alkalmazkodhatunk a többséghez, mint régen, nem követhetjük a többséget, nem irányíthat és vezethet minket a többség – mert az nem vallja, nem tudja, vagy nem akarja megismerni az Istent. Valaki igen szellemesen, de sajnos helyesen állapította meg: „Kerüld el a karácsonyi tolongást… menj templomba”. Így van ez, kedves ünneplő híveim, évről évre kevesebben hiszünk Istenben, évről évre kevesebben ünnepeljük meg Urunk megtestesülését
De mi tudjuk, egyedül a keresztény érték az, amely az örök élet zálogát hordozza magában, amely vallja a végtelenül jobb, és teljesebb világot, az örök világot, az örök életet. Istenünk az egész egyházi év folyamán tanít minket, ünnepelteti megváltásunk egyes eseményeit, hogy egyre jobban megértsük, s ez után egyre több embernek megmutassuk: az igazi élet csakis Istennel, Istenben van. De sajnos oda fajult már az emberiség, a társadalom, hogy a világi törvények egyenesen tiltani próbálják a hit megnyilvánulását, megvallását. Éppen ezért nekünk nagyon sokszor szembe kell mennünk a közfelfogással, a közgondolkodással... Nem hagyhatjuk, hogy mint egy tömeg tagjaként vigyenek, ahová a többség tódul.
Jézus Krisztus, aki ma emberré lett, szembe szállt az akkori fölfogással, az akkori Messiás-elképzelésekkel, s egy új utat mutatott, mely elvezet az Istenhez. De övéi nem fogadták be – halljuk az evangéliumban. „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” A többség közömbös, sőt elutasító maradt. Az emberiség többsége Jézus születésekor is nagyban rohant tovább a vesztébe, nem ismerték föl Isten hangját. Pedig ő hányszor szólt az emberhez: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk”.
Hívő őseink viszont a keresztényüldözések, a háborúk, az elnyomás, az egyházat támadó korokban is tudtak hinni, tudtak, akartak ünnepelni. E szent örökséget kaptuk meg mi is szüleinktől, akik tovább adták e hitet, akik megtanítottak minket a karácsony igazi értelmére, helyes megünneplésére. Tartsuk ezt a hitet, növeljük magunkban ezt a hitet, adjuk tovább e hitet: hogy minden körülöttünk élő ember megértse: az Isten mindig csak adni akar nekünk. Az Isten sosem vesz el tőlünk semmit, mindig csakis adni akar. De ezért szemben kell úsznunk az árral! Törtetnünk kell felfelé, a többséggel szemben, hogy példánkat látva minden ember megismerje Istent, eljusson az igazság ismeretére.

Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Mi azonban – ha kevesen is – ünnepeljünk, hogy talán éppen a mi tanúságtételünknek köszönhetően mások megismerjék az igazi értéket – meglássa, megismerje a többség is, hogy Isten nem csak a kisebbségé – de az egész világé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése