Miserend és hirdetések - évközi 27. vasárnap

"...megtalálta azt a sajátos hivatást..." - Assisi Szent Ferenc

Assisi Szent Ferenc egyik rövid életrajzában olvashatjuk: „Megtalálta azt a sajátos hivatást, amelyre az Isten hívta őt”. S ezt a hivatást, ezt a feladatot végezte hűségesen. Ránk maradt többek között egy gyönyörű imádsága, melyet, ha elolvasunk, talán mindannyian rájövünk: mi is lehet éppen ma a mi hivatásunk…

Uram, tégy engem a Te békéd eszközévé!

Ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,

Ahol sértés, oda megbocsátást.

Ahol széthúzás, oda egyetértést,

Ahol tévedés, oda igazságot.

Ahol kétely, oda hitet,

Ahol szomorúság, oda örömet.

Uram add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni,

Mint hogy vigaszt várjak.

Inkább én törekedjem másokat megérteni,

Mint hogy megértést sóhajtsak.

Inkább szeressek,

Mint hogy szeretetet igényeljek.

Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat.

Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot.

Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök létre.

Ámen.

"Kövess engem!" - MOST! /Lk 9,57-62/

Az emberek a mai evangéliumból mind követni akarták Jézust, de még előtte volt valami dolguk. Semmi bűnös ügy, semmi rossz, sőt! Eltemetni a szülőket, búcsút venni a családtól – ezek mind kimondottan jó dolgok, sőt, kötelességbeli feladatok.

De Jézus nem engedi meg ezeket. S valljuk be, éppen ezért kicsit ridegnek, érzéketlennek tűnhetnek szavai.

De higgyük el, nincs együtt érzőbb, nincs hozzánk közelebb álló, s minket jobban megértő személy, mint maga az Úr, Krisztus, az Isten. A mai evangélium csupán arra világít rá, azt hangsúlyozza, hogy az „Istenes dolgok”, az Isten ügye kell, hogy a legelső legyen az életünkben. Előbbre valóbb, mint a legszorosabb családi kötelékek.

Szent őrzőangyalok

Sokszor és sokat hallottunk már az angyalokról. Nem csak a Szentírás, az evangéliumok beszélnek róla, hanem a világban is sok világias kiadvány jelent meg róluk. Külön figyelmet szentel „nekik“ az ezoterika tévtanítása, azt mondják van külön angyala a lélektársaknak, a szerelemnek, a derűlátásnak, másikakat csak „Isten sűrített energiájának“ tekintik... Beszélnek mindenféle „átalakulásról az angyalokkal“... Rengeteg tévhitet, tévtanítást, komolytalan-, édeskés képeket terjesztenek az angyalokról. Ne azoknak higgyünk.

Számunkra, s minden ember számára az igaz tanítást Egyházunk tárja föl. Katekizmusunk írja: „Az angyalok szellemi teremtmények, akik szüntelenül dicsőítik Istent... Közreműködnek minden olyan eseményben, amely a javunkat szolgálja“ /350/. Ez az, amit tudnunk kell róluk, és ebben kell őket követnünk! Állandóan, minden tettünkkel, minden gondolatunkkal, szavunkkal Istent dicsőítsük! Bármit teszünk, tegyük Isten nagyobb dicsőségére úgy, mint az angyalok teszik. S akkor a már itt a földön elkezdett Isten-dicséretünk egy örökkévalóságon át fog folytatódni, tökéletesedni és beteljesedni.

Valamit valamiért - Mindent valamiért - Lisieux-i Kis Szent Teréz

Lisieux-i Kis Szent Teréz egész kisgyermek kora óta apáca szeretette volna lenni. Hatalmas vágya volt, hogy teljesen Istennek adhassa, Istennek ajándékozhassa magát. Ezek hallatán talán joggal juthat eszünkbe ilyesfajta kérdés: miért akart annyira apáca lenni, miért akarta egy kislány annyira Istennek adni magát? Miért?

Lisieux-i Kis Szent Teréz hitvallása a következő volt: „Nekem az a mennyország, hogy jót tehetek a földön!” S ez a mindössze 24 évet élt szent az egész életét „a lelkek üdvéért és az egyház terjedéséért” ajánlotta fel.

Ha az embernek van célja az életben, ha tudja, miért él, mit akar elérni, akkor képes hatalmas áldozatokat hozni, képes szinte mindent feláldozni. Nem tudnánk mi is szenvedéseinket, nehézségeinket, egész életünket egy-egy nemes, szent célért odaadni?

Legyen célunk, szent célunk az életben, s akkor a legnagyobb nehézséget, bajt is szó szerint „szívesen” fogjuk tudni nem csak túlélni, hanem megélni.

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap

Egy igazi példakép - Miroslav Klose

Ritkán esik szó sportról, labdarúgásról ezen a blogon. Most azonban megragadom az alkalmat, és közlök egy olyan esetet, amelyen a minap nagyon felbuzdultam.

Aki (ha csak egyszer is) látott már futball meccset a "tévében", felfigyelhetett arra, a játékosok (szinte egytől egyig) mennyire igyekeznek "megetetni" a játékvezetőt hamis-, eljátszott esésekkel, "ál-sérüléssel", vagy éppen két kezüket feltéve "bizonyítják" véttelenségüket egy-egy esés után. Sajnos az igazság helyett a saját haszon lett az úr ebben a sportágban (is).

De most egy kivételről, s példaadó kivételről szeretnék beszámolni.

Tegnapelőtt történt egy olaszországi bajnoki meccs harmadik percében. Egy szöglet után a kapu előtti keveredésből a német Miroslav Klose kezéről pattant a labda az ellenfél hálójába. A játékvezető azonban úgy "látta", hogy a labda a csatár fején változtatott irányt, s jutott a kapuba - így megadta a gólt. Klose ezt nem hagyta annyiban (mint hajdan Maradona), s saját csapata "vesztére" odament a játékvezetőhöz, és arra kérte, hogy törölje a megadott vezető gólt - írja a telesport.hu.

Jó-, s buzdító látni ilyen nemes cselekedetet. Bárcsak több lenne az ilyenből a nagyközönség képernyői előtt.

Az eset videója (a konkrét beismerés 1:20-tól):

„Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe..." - Páli Szent Vince

Mai szentünk, Páli Szent Vince egyik kedvenc, híres mondása volt: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.”

Ez a nagy szent, akire ma emlékezünk, s akit például veszünk sok szervezetben tevékenykedett, fáradtságot nem ismerve szolgálta a szegényeket, külön figyelemmel szorgalmazta a papság nevelését, több szerzetesrendet, társaságot alapított. Szinte minden napja csak jócselekedetből állt. Kis jótettek, melyekkel nagy dolgokat vitt végbe.

Való igazak szavai: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett”. Ezen a mai napon, a saját családunkban próbáljunk egy kis jót tenni. Most még talán nem látjuk, nem érezzük, de minden egyes jó szándék, jó cselekedet hozhat akár százszoros gyümölcsöt is. 

A szent lelki orvosok - Szent Kozma és Szent Damján

Két harmadik-negyedik századi szentet ünneplünk ma, Szent Kozmát és Szent Damjánt. Mindketten orvosok voltak, de keresztények lévén nem csak orvosként működtek, hanem „apostolai voltak az evangéliumnak“. Nem csak az emberek testét, de lelkét is gyógyították. S éppen ezért emlékszünk rájuk, és dicsérjük őket még 1700 év után is.

Mai szent megemlékezésünk is azt bizonyítja: Mindennél fontosabb a lelkünk, a lelkünk egészsége. Az az, ami örökre él, amit ha meggyógyítunk, s megmentünk, mi is örökké élhetünk.  

Anyám és rokonaim /Lk 8,19-21/

Jézus az ő beszédeiben nagyon sok hasonlatot mondott. Mindannyian ismerjük pl. a mennyek országáról szólókat, mikor azt mondja, hogy „a mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs”. Sokszor hasonlatot használt, hogy jobban megértsük a dolgok lényegét.

Ma azonban mást mond. Nem azt mondja, hogy akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják, azok olyanok mintha az én anyám és rokonaim lennének. Hanem szó szerint azt mondja, ők az én anyám és rokonaim. Nem mintha, hanem ténylegesen.

Egy rokonságba, egy családba tartozunk – az Egyházba. Ezért egymásra is valóban testvérként tekintsünk. Ne úgy, mintha a másik a testvérünk lenne, hanem úgy, hogy a másik, aki épp itt ül mellettem, vagy mögöttem az az én testvérem. Nem mintha, hanem ténylegesen. Istenünk rendelte ezt így, viselkedjünk ezért egymással szemben édestestvérhez méltóan.

Mindent megér! - Szent Gellért

Szent Gellért életrajzában a következőket olvashatjuk az ő vértanú haláláról: „Szent Gellértet először kövekkel megdobálták, de mivel ezt túlélte, egy kétkerekű kordéba (talicskára) ültetve a mostani Gellért-hegyről a szakadék mélységébe taszították. Mivel még volt benne valami élet, a hegy lábánál álló őr pogányok lándzsával átdöfték mellét, és fejét egy kiálló kősziklán összetörték.“

Micsoda borzalom csak belegondolni is ezekbe a fájdalmakba. De a mai olvasmány is, ha ebből a szemszögből olvassuk, elég megdöbbentő. A Bölcsesség könyvének szavait ma Egyházunk Szent Gellértre vonatkoztatja. Így ír róla: „Kevés fenyítés után nagy jótéteményben részesült.” Kevés fenyítés? Megkövezés, letaszítás a szikláról, átdöfés lándzsával, agyvelő szétloccsantás… Ez lenne a kevés fenyítés?

Igen, ez! Isten az ilyen borzalmas vértanúhalálon keresztül is megmutatja, hogy „Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” /Róm 8,18/. Hogy ez mind semmi ahhoz a túlvilági boldogsághoz képest.

Nem tudjuk, milyen lesz. De vágyódjunk utána, hisz annyi szent, annyi vértanú példája mutatja: Az az, amiért érdemes itt minden más föladni.

Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap

Évközi idő huszonötödik vasárnapja

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai első olvasmányban a Bölcsesség könyvéből hallhattunk egy részt, mégpedig a gonoszok beszédét az igaz emberről. A gonoszok így beszéltek az igazakról: „Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!” Ezt a kérdést tették fel több mint 21 évszázada – mikor ez a könyv íródott – az ún. gonoszok, de ha körülnézünk a világban, láthatjuk, ugyanezt teszik fel ma is a ma emberének, a ma jó emberének: Vajon igazak-e beszédei? Mert miben is különböznek a gonoszok és az igazak? A gonoszok rosszat beszélnek, és rosszat is cselekednek, míg a jók igazat beszélnek, s igazat is cselekednek.

S a keresztények azok, mi keresztények vagyunk azok, akiket a világ még valamennyire jónak képzel. Mi képviseljük azt az értéket, melyet „jó, szent életnek neveznek”. A világ pedig figyeli a keresztényt, hogy elvei szerint él-e. Mivel az istentelenek számára a keresztény élet tanúsága kényelmetlen, kellemetlen, nyugtalanító, a keresztény állandóan figyelve, s gyanúsítva van. Naponta jelennek meg újabb és újabb szenzációk a hívekről, a papokról, a püspökökről! Szenzációk, mert még mindig mi, keresztények képviseljük a jót, a szentet. Szenzációk, mert mi állandóan nagyító alatt vagyunk!

S mindennek van egy jó, és egy rossz oldala is. A rossz az, hogy ha mi, keresztények hibázunk, egyből látja ezt mindenki, örülnek az istentelenek mondván „ti sem vagytok jobbak, akkor meg mit beszéltek!”

Ezzel szemben a jó oldala pedig az, hogy így tanúságot tehetünk az emberek előtt Istenről és a hitünkről. Olyan tanúságot, melyet szintén mindenki lát, mert mint keresztények figyelve, nagyító alatt vagyunk.

Tanúságot tenni, de vajon hogyan? Látjuk mi is mindannyian, hogy tanúságot kell tennünk, de hogyan?

Ki is adhatná meg nekünk a választ, ha nem maga az Isten, a megtestesült Isten, Jézus Krisztus? „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” – mondta a mai evangéliumban. Kicsit általánosabban: Aki jót tesz bárkinek az embernek közül, nekem tesz jót. S ez a kulcs! Ez a kulcs mindenhez. Hisz ki az, aki magának az Istennek akarna rosszat, vagy esetleg közömbös tudna maradni iránta? Ezt a segítséget, vagy talán nevezzük tanácsnak? Ezt nyújtja kegyelmeivel együtt ma nekünk Krisztus. S ahogy a filozófia is mondja: „Tertium non est datur” – harmadik lehetőség nincs. Vagy elfogadjuk, s próbáljuk minden emberben őt látni, neki segíteni, neki jót tenni, vagy nem fogadjuk el, s maradunk úgy, ahogy eddig voltunk.

De ne feledjük, Krisztusban szeretett testvéreim: A világnak rajtunk a szeme: Bármit teszünk, figyel minket. Úgy figyel, mintha valami valóság showban lennénk. Ahol nem lehet semlegesnek maradni. Vagy tesszük a jót, vagy a rosszat. Nincs harmadik lehetőség. Legyünk méltók a keresztény névhez, s azt lássák rajtunk az istentelenek, még ha ez rosszul is esik nekik, hogy valóban Krisztuséi vagyunk.

Próbáljunk meg a mai nap minden egyes dolgát úgy végezni, hogy közben tudjuk, állandóan figyelnek, s éppen ezért állandóan tanúságot tehetünk Istenről. Otthon, a családban, ott is, ahol úgy gondoljuk senki sem lát.

Ministráns imádságok

Főleg lelkiatyák figyelmébe ajánlom a következő "nyomtatásra kész" ministráns imákat. A sekrestyében folyik a pap és a liturgikus szolgálattevők lelki fölkészülése is a szent titkok ünneplésére. Kell, hogy a szentmisére indulás előtt, és annak befejezése után közösen imádkozzunk.

Sok ministrálás előtti-, utáni imát ismerünk. Kevés azonban az olyan, amely méltóképp ráhangolhat a legnagyobb titok megünneplésére. Sok közülük inkább csak "rímes versecske", mint tényleges felkészítő, ráhangoló ima.

Az itt közölt imádságok egyike Barsi Balázs atyától származik, a másik pedig a jól ismert, szentmise végén mondandó Szent Mihály-ima. Valamint egy, az egyházunk hivatalos nyelvén mondandó ima-rend.

"...mert nagyon szeretett." /Lk 7,36-50/

„Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett.“ Jézus, mint hallottuk, így beszélt a mindenki által csak „bűnös nő“-ként ismert asszonyról. 

Akinek sokat bocsánatanak meg, az nagyon szeret. S biztos vagyok benne, nem csak annak az asszonynak volt temérdek bűne, hanem annak a farizeusnak is, aki meghívta magához Jézust. Ő azonban méltatlankodik, s Jézus szavai szerint nem is szeret nagyon, nem szereti őt eléggé. Nem tud nagyon szeretni, mert nem ismeri a saját bűneit, s ezért nem tudja értékelni, hogy Jézus neki is megbocsát.

De most vetítsük rá ezt a helyzetet a mi életünkre. Mindannyiunknak van bűne. És sok bűne. De sajnos nem mindig ismerjük be ezeket, nem mindig veszünk észre mindent, nem tudatosítunk sok bűnt. De ha nem érezzük, nem látjuk bűnösségünket, nem tudunk eléggé hálásak lenni Istennek a szentgyónás ajándékáért.

Ezért ma arra tanít minket Urunk, hogy minden egyes szentgyónásra alaposan készüljünk fel. Nyissuk ki az imakönyvet, olvassuk el alaposan a lelkitükröt, szánjunk sok időt a lelkiismeretvizsgálatra. Ha belátjuk sok bűnünket, s tapasztaljuk, ahogy Isten mindezt megbocsátja, a mi szívünk is hálával telik majd el, s ránk is igazak lesznek Urunk szavai: „sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett“.