A kis dolog - nem semmi /Mt 10,34-11,1/

„Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.” Talán mindannyian voltunk már olyan helyzetben, mikor döntést kellett hoznunk: Isten, vagy valaki, valami más. Mikor talán egy vendég toppant be vasárnap délelőtt, mikor épp misére készültem... s nem tudtam, akkor most menjek misére, vagy maradjak a vendéggel. Vagy mikor egy baráti társaságban hirtelen az Egyház ellen fordult a téma – s nem tudtam, most szóljak-e, vagy maradjak csendben. Vagy mikor este kezdődött egy jó film a tévében, de tudtam, hogy még az esti imámat nem mondtam el. Apró döntések ezek, látszólag komoly következmények nélkül.

De éppen az ilyen helyzetekről beszélnek Jézus szavai: Aki meg akarja találni életét, vagy aki meg akarja találni a népszerűséget, az éppen hogy elveszíti azt. Aki viszint el tudja veszíteni életét, népszerűségét amiatt, mert minden helyzetben tud, és mer, és képes az Isten mellett dönteni, az nyeri meg azt a leginkább.

Ilyen kicsi, s lényegtelennek látszó döntéseken múlik, hogy mi tényleg jobban szeretjük-e az Istent.

Miserend és hirdetések - Évközi 15. vasárnap

Évközi idő tizenötödik vasárnapja

Mindannyian – úgy gondolom – ismerjük a parancsokat, a parancsolatokat. Tanultuk még a hittanórán, hogy van tíz parancsolat, amit be kell tartani, hogy Istennek tetsző életet tudjunk élni. Fel is tudnánk még talánm sorolni: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj, Isten nevét hiába ne vedd… Azonban tanultunk még más parancsokról… Az Egyház öt parancsolatáról, ami még egy kis plusz az előzőekhez. Így összesen tizenöt parancs, amit ha betartunk, ígéri Istenünk, jók, példás életűek, boldogok és szentek leszünk. Úgy néz ki tehát, hogy tizenöt dologra kell csak odafigyelnünk.

Azonban a mai evangéliumban Jézus csak egy dologról beszélt, egyetlen egy dologra mondta azt, hogy „Tedd ezt, és élni fogsz”. Azt mondja: tedd ezt, és szent leszel, jó leszel, tökéletes leszel, boldog leszel…s az az „ezt” igy szól: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat”. Ezt nevezzük a szeretet kettős parancsának, vagy más néven a főparancsnak. Ez a főparancs már az Ószövetségben jelen volt, a zsidók is különleges tiszteletben tartották, s ez volt már számukra is az Ószövetség egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb része. Szeresd Uradat Istenedet, teljes lelkedből, egész sziveddel, minden erőddel.

Valóban érdemes erre odafigyelni, ezen kicsit jobban elgondolkozni, hisz mindanniyan azért vagyunk itt, mert hiszünk az örök életben, mert igyekszünk betartani a parancsokat, hogy a mennybe, az örök boldogságba jussunk. S ha maga az Istenember mondta ma: „Tedd ezt, és élni fogsz” – ne mondjuk, hogy nem érdemes megállni egy szóra.

Nem is kellene tudni fejből a tízparancsolatot, meg az Egyház öt parancsolatát, ha tényleg azon lennénk, hogy Istennek tetszően éljünk. Tudat ezt Szent Ágoston is, ezért ő is ebben az egy parancsban, a szeretet parancsában foglalta össze az „isteni” tanítást, mikor azt mondja:

„Igen rövid parancsot kaptál: Szeress, és tégy, amit akarsz!

Ha hallgatsz, szeretetből hallgass.

Ha kiáltasz, szeretetből kiálts.

Ha korholsz, szeretetből, szeretetből korholj.

Ha kimélsz valakit, szeretetből kiméld.

A szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad.”

S valóban, ha minden gondolatomnál, szavamnál, tettemnél mindig azt vizsgálnám, hogy az vajon Istennek tetszik-e, és hogy az a másik lelki épülésére, javulására szolgál-e, akkor minden bizonnyal az összes Isten által, és az Egyháztól elénk tárt parancsnak eleget tehetnénk.

A szeretet parancsa minden más parancsot magába foglal. Ezért ha erre az egyre odafigyelünk, akkor biztos, hogy Isten tetszésére, és embertársaink javára leszünk.

Falunap Ipolyvarbón - prédikáció

Kedves ünneplő testvéreim! Ilyenkor, egy-egy nyári meleg szombaton általában a parasztember dolgozni szokott. Sőt, nem csak ilyenkor, de majdnem az egész évben a becsületes ember dolgozik, hogy meglegyen, ahogy mondani szokták, a betevő falat. Nem szükséges beszélni vidékünk és talán saját magunk gazdasági helyzetéről – mindenki tudja, mi az ábra. Ezért van az, hogy sokszor ki sem látunk a munkából, s éjt nappallá-, vasárnapot hétköznappá-, pihenést többletmunkává téve telnek napjaink, éveink. S így nem tudjuk megmutatni a férjünknek, feleségünknek, családunknak, barátainknak a szebbik oldalunkat, nehezen tárjuk ki lelkünk mélységének titkait, vágyait, érzéseit – egyszerűen nincs rá idő, nincs rá mód. Pedig kell, hogy legyen.

Kell az ünnep! – írja a nagy papköltő, Mécs László. S folytatja: „Kell az ünnep! hogy megálljon az a szörnyű hajsza, lárma; melyben szebbik emberséged fölfalja a gyár s a tárna!” Az ember képtelen megállás nélkül csak dolgozni. Mert ha nincs, ami föltöltse, felüdítse, amitől új erőre kapjon, akkor előbb-utóbb rosszul végzi. Ha nincs meg az ünnep, mikor hosszabb időre is leborulhatunk az Isten előtt, mikor elpanaszolhatjuk gondjainkat, s megadhatjuk Istennek a méltó dicséretet, egyszerűen elveszünk. Erre nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk. Gyönyörűen tanítja egyik gyakran használt imánk a szentmisében: Istenünk, a mi magasztalásunk igaz, nem tesz nagyobbá téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik. Gyökössy Endre, korunk nagy lélekismerője pedig nagyon frappánsan fogalmazta meg: „Aki nem tud leborulni, az előbb-utóbb kénytelen lesz kiborulni”. Kell az ünnep, hogy Istennel legyünk kicsit – kicsit többet, mint máskor; hogy egymással legyünk kicsit – kicsit többet, mint máskor; S ez a falunap is kiváló lehetőséget ad erre. Használjuk ki, s merjünk szólni most Istenünkhöz, merjünk szólni a szomszédhoz, akivel már rég nem beszélgettünk. Hallgassuk meg a rég nem látott, de innen származó ismerősünket; Legyen tényleg a mi napunk, falunk napja, falunk szeretetének napja.

Láttam a programban, hogy a focimeccs után több fellépő is lesz a szabadtéri színpadon – néhányan már itt is vannak velünk. Isten hozott titeket! De miért, minek jönnek, jöttek? Azért, mert a kultúra, őseink hagyománya rendkívül fontos kulturális és lelki élményt adhat mindannyiunknak, s amellett, hogy ma – mivel nem dolgozunk – testünk pihen, éppen a színvonalas fellépőknek köszönhetően szellemünk is felüdül. Mert a szép, a jó, a kellemes nyugtatja, üdíti, boldogítja és egyben feltölti az ember szellemét. Több hagyományőrző csoport jön, akik bemutatják majd, hogy őseink milyen jól, szépen és méltón tudták a pihenés idejét kihasználni.

És még egy dolog. A zene. A szép zene. A népzene, amit szintén sokat hallhatunk majd délután. Ki nem fejezhető, mit tesz a szép zene az emberrel. Hogy mennyire bőségesen el tudnak árasztani minket a gyönyörű dallamok – melyek elődeink szívének öröméből, vagy épp bánatából fakadtak, melyek elgondolkodtatnak, de ugyanúgy felettetik bajainkat. A zene nemesíti a lelket, a szellemet! Ugyancsak Mécs László szól hozzánk, ismerve minden művészet közül a legkiválóbbat, a zenét:

Most füleddel, mit süketté vert a munka zűrzavarja,

Szívj zenét, hogy színesüljön lelked őszi bús avarja,

S nyílni fognak benned édes, testvér-hívó, tiszta rózsák!

Senki nem gyilkolt még embert, hallgatván a furulyát!

Igen, a szép zene, s kimondottan a népzene visszatéríti lelkünket arra az útra, melyen a harmónia, a nyugalom és a béke a sétálót körülölelő természet szépsége.

Kell az ünnep. Ma itt az ünnep. Istennél kezdjük, az ő áldását kérjük napunkra, falunapunkra. Legyen egész nap velünk Istenünk, hogy míg itt lelkileg felüdülünk, testileg megpihenünk, az egész délután folyamán egymásnak örömet, magunknak pedig békességet szerezzünk.

A biztosbból a bizonytalanba /Ter 46,1-7. 28-30/

Isten, mint hallottuk az olvasmányban, elhívta Jákobot Egyiptomba, egy számára teljesen idegen földre. Jákob képes volt annyira hinni az Isten szavának, hogy feláldozta érte nem csak a maga, de egész családja biztonságát, biztosnak látszó jövőjét – s elindult az ismeretlenbe, amerre maga Isten hívta. Mit üzen ez nekünk?

Amit kockára teszünk és talán el is veszítünk Istenért, azt biztosan visszanyerjük, úgy, ahogy azt remélni sem merjük (Barsi-Teleki). Biztos van mindannyiunk életében valami, amihez szinte görcsösen ragaszkodunk. Ami miatt sokszor megromlik az „istenes” kapcsolatunk ami miatt talán gyakran kihagyjuk a szentmisét, az imát, ami miatt gyakran bűnbe esünk...

Vegyünk ma példát Jákobról, aki hitének köszönhetően elnyerte Isten áldását, s ne féljünk semmit sem feláldozni Istenért, Istennek.

Egy kép az Ipolyvarbó-Missziósok mérkőzésről...

...amely talán egy új sportágat is teremthetne, melyet így nevezhetnénk: 

szinkronfutás:

A mester - Szent Benedek apát

Korunkban elképzelhetetlen lenne az élet mesteremberek nélkül. Nem csak a nagyobb városokban, de az egészen kis falvakban is nélkülözhetetlenek az olyan emberek, akiket kiváló mesterként tartunk számon - ki-ki a maga mesterségében tud maradandót, megbízhatót, szépet és kiválót alkotni. Így van ez rendjén, hisz mindenki nem érthet mindenhez, de mint egy közösség tagjai egymást segítjük abban, amit jól tudunk, amiben mesterek vagyunk. Így kell, hogy alkossunk egy falut, egy egyházközséget - ahol az ember nem csak önmagának farádozik, alkot, készít, de a másiknak is.

Szent Benedek apátot, Európa fővédőszentjét, mai ünnepeltünket az Egyház az istenszolgálat mesterének nevezi (Collecta). Az istenszolgálat mestere. Vajon miben volt ő olyan jó, hogy mesternek hívhatjuk? Mi rejt ez a szó: istenszolgálat mestere? Talán arra gondolunk, hogy ez az ember, ez a szent valószinűleg egész életét csakis az imádsággal töltötte el, reggeltől estig imádkozott - ezért lett az istenszolgálat mestere, ezért lett szent. 

Szent Benedek megírta szerzetesrendje, a Bencés rend reguláját, ami messze nem arról szól, hogy semmit sem kell tenni, csak imádkozni. Pontosan ellenkezőleg. Már a legelején azzal számol, hogy az ember nem csak imádkozik, de dolgozik, tanul, fáradozik, pihen - sok dolgot tesz, ami nem megvetendő, de a szó legszorosabb értelmében jó... Ezért így kezdi rendi szabályzatát: Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy ő (az Isten) vigye azt végbe. S ez lehet éppen Szent Benedek mesterségének a titka: bármi jóba kezdett, ahhoz Isten áldását kérte. Ha dolgozni ment, munkájára kérte Isten áldását. Ha tanult, a tanulásra. Ha pihent, a pihenésre. Ismerjük jól a bencések jelszavát: Imádkozzál és dolgozzál. Ez az istenszolgálat igazi mesterségének a titka. Mert ha minden dolgunk, munkánk, tettünk előtt Isten áldását kérjük, akkor, ha nem jó dologra készülnénk, Isten megmutatná azt nekünk, felébresztené lelkiismeretünket, hogy azt ne tegyük. Ha pedig jó az, amit tenni készülünk, Isten áldásával nem csak azon munkánk sikerét érjük el, de általa saját magunk is megszentelődünk, tökéletesedünk.

Az istenszolgálat mestersége nem csak egyes emberek kiváltsága, „szakmája”. Ez az a mesterség, melyben mindannyiunknak mesterembernek kell lennünk. Lessük, tanuljuk el a legjobb mesterfogásokat a legjobb mesterektől – a szentektől. Ma Szent Benedektől.